Világok között

A parton sétálok. Figyelem a folyó áramlását.

Nyugodt hullámokat. Szürke hegyeket és völgyeket a víz felületén. Folyamatosan átalakulnak, mint homokdűnék a szélben...

Elveszek a tükröződésekben, csillanásokban. Úszom az időben. Emlék-cseppek között. Parányi részletek és pillanatok folyamában…

Kívülről látom a medret és tartalmát, mégis az az érzésem, mintha merengés közben átmosna a víz. Mintha részem lenne. Kívülről látom magam gondolatban, mégis átélem belsőm teljes tartalmát. Mint az, aki elmenni készül. Aki előtt még egyszer utoljára végigpörögnek élete könyvének lapjai és emlékei átsodorják a tulsó partra. Más minőségbe. Anyagtalan létbe.

A révész átvezet a fénybe piciny csónakon. Repülhetnék is, de nem akarom. Ez az utolsó út ringat új életbe, mint várandós anya csípője magzatát. Érlel az idő. Sorvaszt és épít. Páhuzamosan. Kegyetlenül és áldásosan. Iratlan törvények szerint.

Élek. Megint. Érzem a szelet, ahogy csontomig hatol. Nem látom, de álom helyett válóságra ébreszt hideg simogatásával. Forma nem határolja, mégis az anyag formálója. Végigszalad a hidak vázán és a pilléreken. Nem marad utána félelem, csak üresség. Tiszta állapot. Új próbákat vállalok. Hídra lépek. Tudom, hogy a túlsó partra érek. Hogy testbe öltözve is áthidalható az idő. Megszüntethető.

Ahogy a tüdőben áramlik a levegő, egyszer üres halál, máskor dagadó élet éltet. Talán véletlennek tűnik, hogy néha megáll az idő, mégis élem, éled. Minden csepp vérem, minden csepp véred ott áramlik a mederben. Érben és csermelyben. Hidak alatt. Érezhető, de rejtve marad. Időtlen, amiben rejlik lényed. Nem látható, ami a lényeg. Percekben nem mérhető. Véletlen. Nem vélhető… Csoda.

Nyugodt hullámok. Parton sétálok. A folyó áramlását figyelem...

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!