A magyar nyelv csoda... Szeretek játszani vele.

Társítani szavakat, elválasztani tagokat és újra összekötni. Szeretek elindulni és felfedezni. Megtalálni önmagam. Néha csendben sikerül. A természetben. Egyedül. Van, amikor elárasztanak a szavak és patakként folynak át ereimen, idegeimen, sejtjeimen.

Sejtek. Lelkem érzékeny szálaira fűzött apró gyöngyök. Együtt pendülnek, együtt pezsdülnek és csitulnak, csendesednek. Rezdülnek minden pillanatban. Együtt a jelennel. Jelekkel. Mosolyognak, ha jön az ihlet és tettre késztet. Ha megérinti őket a láthatatlan, teremtő kéz. Ha a szem tisztán néz. Édesen. Ha nincs benne fél-elem, csak szer-etet...

Jelenlétben. Csak vagyok. Kíváncsi. Nyitott. Üres. Mint a gyermekek... Belső igazságom mindent felülír. Száradnak a gazok. Csíráznak a magok. Magamból adok. Magot. Azt, aki vagyok. Pont annyit, amennyit éppen tartalmazok. Elég. Melegség. Erő születik belőle. Haladok előre. Jól vagyok. Oka a jónak. Képzeletem képez, vágyam alkot. Megismerek minden sarkot. Szegletet. Magamhoz vezető gyöngyfüzért morzsolva... Egésszé áll össze minden morzsa. Újra és újra. Mindig. Amíg vágyom, addig vagyok. És amíg vagyok, addig van ok. Csöppnyi magok.

A szavakkal való játék sok mindenre ráébreszthet. Kitűnő alkalmak hozzá a hosszú őszi estek :)

Vagy amikor rímekkel érzéseket festek:

 

 

Mag-adat

 

Távlat... Köztünk millió pillanat állhat,

mégis ugyanott jár az idő. A mederben ugyanaz a kő,

csak a víz alakul át: Odaadja magát

a földnek. Vékony szálak őszülnek

keresve a csodát. Fiúban égi párlat cseppjét,

melyből csöppséget teremt. Idő, türelem, rend

érleli bent a magot. Elindít egy új csónakot

az élet vizén. Kristályosodó szén,

melyet fényben fürdet a nap. Ősz sugarak

nyitnak boltív-kaput. Fél alagút fut alatta át;

víz-simogatta kopott kövek. Erekből bontakozik ki az új szövet.

Távlat... Köztünk millió pillanat állhat,

mégis ugyanott jár az idő. A mederben ugyanaz a kő,

csak a víz alakul át...

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!