Nem számít hány év telik el, karácsonykor mindig rengetegféle finomság kerül az asztalra. Nem meglepő, hogy a konyhában jártasabb személyeknek szinte rögtön a sütés-főzés jut eszébe erről az ünnepről. Napjainkban már szinte minden családnak más és más jelenti a karácsonyi menüt, de azért elemeiben még mindig megfigyelhetők a jellegzetesebb alapanyagok.

 

karacsonyi menu01

Forrás: http://losfogonesdeparla.es/

 

Az egyik ilyen a hal, melyből elsősorban levest szokás készíteni ilyenkor, de most már rántva, sütve, különféle fűszerezéssel, mártásokkal, páccal kerül az asztalra. Talán a főzőműsorok és a facebook megjelenéséből adódóan sokkal nyitottabb mindenki az új ízekre, jobban odafigyel az esztétikus tálalásra, hiszen az egyediség és a szépség nagyon fontos, azaz divatos. Eddig leginkább a ponty-, harcsa- és sügérfélék alkották a magyar halételek alapanyagát, de manapság lazac, tonhal vagy éppen kaviár is alkothatja az ünnepi menü egy részét.

Hagyományos karácsonyi főétel még a sült vagy töltött baromfihús, melyből szintén egyre extravagánsabb, ínyencebb variációk készülnek. A népszerű receptoldalakon többek között találhatunk mézes-narancsos, aszalt szilvás, fügelekváros, körtés, almás vagy éppen gesztenyével töltött csirkét, pulykát, kacsát. Persze elvétve még rábukkanhatunk „egyszerű” töltött hús, párolt lilakáposzta, harcsapaprikás, gazdagabb húsleves, vagy éppen töltött káposzta receptre is. Picit meglepődtem, amikor a karácsonyi receptek között megpillantottam a koreai savanyúságot, a currys sütőtök krémlevest, az ikrasalátát, illetve a lazac teriyakit. Személy szerint kifejezetten kedvelem az ázsiai konyhát, de karácsonykor valahogy nem ilyesmiket képzelek el az asztalon.

 

karacsonyi menu02Forrás: https://www.hawaiipacifichealth.org/

 

Sütemények terén a legjellegzetesebbnek a bejglit tekinthetjük. Gyermekkoromban valamiért nem szerettem igazán (talán pont azért, mert az mindig volt), de mostanra már én is szívesen csipegetek belőle. Emellett persze ott van a mézeskalács, aminek isteni illata van, cukormázzal dekorálva pedig kiváló karácsonyfadísz is lehet egyben. Mi minden évben másik recepttel dolgozunk, mert mindig eltűnik a tavalyi, és persze elfelejtjük, hogy melyik vált be igazán. Volt már rá példa, hogy kőkemény lett, de olyan is előfordult, hogy teljesen elvesztették kiszaggatott alakjukat, és felismerhetetlen figurákká változtak át. Mindenesetre mézeskalácsot nem csupán enni, de készíteni is jó, garantált vele a karácsonyi hangulat. Emellett persze minden olyan sütemény karácsonyi, amiben narancs, mák, fahéj, dió, alma, vagy éppen ezek keveréke van, hiszen ezeknek van szezonja. A modernebb ízek kedvelői pedig a bőség szellemében oreo kekszből vagy nutellából készítenek desszerteket, amik kétségkívül nagyon finomak lehetnek, de jobban illenek egy szülinaphoz, mint a karácsonyhoz.

Italok tekintetében több mint valószínű, hogy szép számban fogynak a hipermarketekből a likőrök, a whiskyk, borok és pezsgők. A forralt bor tipikus téli, karácsonyi ital, mely szintén igaz a puncsra, forró csokira, tojáslikőrre. Ezeket házilag is el lehet készíteni, de persze már készen is hozzájuk jutunk, vagy éppen az elkészítésükhöz szükséges alapporokhoz, fűszerkeverékekhez.

 

karacsonyi menu03Forrás: http://eauxcdn.magicfountainmed1.netdna-cdn.com/

Többségében a nők igazán kitesznek magukért ez idő tájt, hogy televarázsolják az asztalt a család kénye-kedvének megfelelő fogásokkal. Persze ilyenkor mindenki szeret tenni-venni, sürögni-forogni, bár a férfiak javarészénél ez a karácsonyfa állításban ki is merül. A lényeg persze – idillikus elképzelésem szerint – sosem az étel vagy a dekoráció, hanem az, hogyha máskor nem is, ilyenkor összegyűlik a család, és minőségi időt tölt együtt.

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!