Nyáron érdemes mindenből kevesebbet készíteni, hiszen a nagy melegben hamar romlandóvá válik a legtöbb étel. Vigaszul szolgáljon, hogy annyira gazdag a kínálat, hogy a legegészségesebb dolgokat ilyenkor tudjuk elkészíteni.

 

 

Kép: maxpixel.freegreatpicture.com

 

Gyümölcsleves

A nyár legüdítőbb és egyik legkellemesebb élménye a konyhában az, mikor hazatérve kihalásszuk a hűtőből az idénygyümölcsökből elkészített hideg levest. Már a tálalás is felfokozza ízlelőbimbóinkat, ahogy a meggyszemek, a barack vagy az alma darabok közé fújt tejszínhab ringatózik az étel tetején. Nincs is annál jobb, mint felforrósodott szervezetünket lehűteni ezzel a páratlan gasztronómiai csodával. A gyerekek odáig vannak érte, de a család minden tagja mindig örömmel fogyasztja. Ráadásul roppant egyszerű a hozzávalók beszerzése és maximum 45 perc alatt el is készül. A hűtőben pedig sokáig eláll, ha éppen nincs aki folyamatosan rájárna egy kis nassra.

 

Lecsó

Az ételek közül a lecsó az, amit valaki vagy szeret vagy nem, de köztes állapot nem igazán akad. Elkészítése pofon egyszerű és az alaprecepten kívül azzal tuningolod, amivel éppen akarod. Élvezete hatványozható burgonyával, padlizsánnal, velővel, kolbásszal, virslivel, tojással, cukkinivel, tökkel, tulajdonképpen bármivel, ami a környezetedben fellelhető. Eheted pikánsan, erősen, csípősen, magyarosan, de megmaradhatsz a mezei kivitelben is. Micsoda élmény az, amikor megcsapja az orrodat a frissen készült lecsó illata és gyermekkorodat idézve harapsz bele a szaftjába mártott kenyérbe.

Kép: commons.wikimedia.org

 

 

Nagy sláger lett a cukkini

Az évek előrehaladtával növekszik az egészséges életmódra való hajlam is. Ugyan a cukkini nem egy újdonság, sokan mégis csak most kezdik megismerni. Az erre irányuló gasztronómiai portálok is előnyben részesítik a nyári ételek között ezt a zöldséget. Leginkább rántva ajánlják, ami tartármártással kiváló ízhatást tud biztosítani, de találkozhatunk vele extrémebb, igazi gourmand kivitelben is. Ilyen például a sajtos cukkinigolyó is, amely elkészítése megint nincs diplomához kötve. A reszelt cukkinit egy tojással és néhány gerezd fokhagymával, valamint reszelt sajttal gombócba gyúrva képzelhetünk el. Mindezt elegendő zsemlemorzsában meghempergetni és olajban kisütni, ami igen kiadós és meglepően finom vacsi lehet.

Desszertek

A nyár bővelkedik a desszertek elkészítésének repertoárjában. A házi málnahabok és fagylaltok, a meggyes túrógombócok, a sárgadinnyekelyhek és a különböző joghurtos ribizlis kevert sütik szinte mindenhol terítéken vannak ebben az időszakban. És persze ott vannak a muffinok, amibe aztán tényleg olyan gyümölcsöt raksz bele, amilyet akarsz. Nyáron nincs hiány a vitamonikból.

 

Kép: pixabay.com

 

Az elengedhetetlen kovászos uborka

Nincs nyár kovászos uborka nélkül, ez vitathatatlan tény. A legszúrósabb féltenyérnyi uborkák a legjobbak hozzá, amit 5-10 literes vízzel teli dunsztos üvegekbe elhelyezve kell napoztatni pár napot. Mindehhez kis kenyér, fokhagyma, kapor és só hozzáadása szükséges és pár nap múlva már fogyasztható is a kiadós pörköltek mellé.

A főtt kukorica és a dinnye varázsa

A strandon végigsétálva biztosak lehetünk abban, hogy nagyon hamar megcsapja az orrunkat a főtt kukoricának az illata, aminek soha nem tudunk ellenállni. Otthon is pofon egyszerűen elkészíthető, ismételten nem igényel különösebb szaktudást. Na de a görögdinnye az igazán nagy csábítás, aminek felhasználása nem ismer határokat. Mindegy, hogy zöld vagy csíkos, a lényeg, hogy méz édes legyen! Remekül behűtve szeletenként fogyasztva is felfrissít és utána ötpercenként mehetsz pisilni, mert bizony ezzel a hatással bír. De a kerti partyk legjobb gyümölcsötlete is, ugyanis ha kivájod és összeturmixolod a levét, akkor egyéb italok hozzáadásával, mint tequila, vodka és fehér rum, kiváló koktél alapanyagát képezi. Ha a többit nem is, ezt mindenképpen ki kell próbálnod egy grillezés kapcsán!

 

 

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!