Számtalan esetben láttunk már klinikák előtt tüntető abortusz ellenes aktivistákat, akik az élet jogaiért harcoltak. De mi játszódik le ilyenkor abban a nőben, aki részese is a történetnek, magának a beavatkozásnak?

abortusz2

Forrás: sagliktasigorta.com

Az állapot megfogalmazásának fontossága
A magyar nyelv szépségeit kihasználva érdemes megközelíteni a témát, amely minden egyes szóban komoly kifejezést rejt magában, olykor összetett képek formájában is. Így válik érthetővé az adott dolog és ennek a törvényszerűségnek alapján jobban is megérthetjük az abortuszt magát.

Kezdjük ott, hogy a köztudatban jelen lévő kifejezések már alapból hibásak. Helytelenül alkalmazza őket a nagy átlag és így egy negatív dolognak adnak ezzel energiát, ami a későbbiek során valóban annak megfelelően is nyilvánul meg. Legnépszerűbb ilyen helytelen kifejezés, amikor azt mondják egy nőre, hogy terhes. De ami még rosszabb, ha az állapotban lévő nő mondja ugyanezt. Mert ha valóban terhes, akkor számára komoly teher a gyermek kihordása, majd felnevelése. Értem én, hogy magyarázatul szolgálhat a kismama súlygyarapodása, testének megváltozása és váratlan hangulat változásai is, amit akár teherként is megélhet. De a kimondott szónak súlya sajnálatos módon nem erre vonatkozik, hanem sokkal inkább annak negatív pólusát támogatja, mely szerint a gyermek maga a teher az ő életében. Ha ez így van, akkor nem érett meg az anyaságra.

Jellemző a továbbiakban az állapotos, vagy a másállapotos megnevezés is. Előbbi még érthető, hiszen valóban egy újszerű állapotba kerül a nő, amikor egy magzat növekszik a szíve alatt. Utóbbival azért érdemesebb finoman bánni, hiszen többek hajlamosak a túlzott alkohol fogyasztás utáni másnaposságra, mint más állapotra asszociálni.

Ha egy nő a megtermékenyülést követően a gyermek felnevelése mellett dönt, akkor jelennek meg életében a valóban helyes megnevezések az állapotát illetően. Jó példa erre a várandós, hiszen valóban várja az új élet megszületését, vagy áldott állapot, hiszen a gyermek, kit vár, valóban életének legnagyobb áldását jelenti.

abortusz1

Forrás: https://www.icimleiden.nl/

Amikor a nő így dönt
Az életben azért sajnálatos módon a kétszer kettő nem mindig négy és nem úgy alakulnak a dolgok egy pár vagy esetleg egy kaland utáni egyedülálló nő életében, hogy megtermékenyülése után felvállalja születendő gyermekének felnevelését. Tekintsünk el jelen esetben az egészségügyi okoktól, az anyagi helyzettől és egyéb szociális tényezőktől és vegyük górcső alá azt a szituációt - és csak ezt vegyük most figyelembe - amikor a magzat elvetetése, az abortusz mellett dönt!

A műtéti beavatkozás előzményeként az orvos kísérletet tesz a magzat megtartására szóban, de ennél többet nem tehet. Ugyan elhangozhatnak a körülményekre vonatkozó kérdések és az apa beleegyezése is szükségeltetik hozzá, bár neki mégsem kötelező jelen lennie. Tehát tulajdonképpen egy nem várt terhesség esetében a nő bármikor elvégeztetheti a beavatkozást az apa tudta nélkül is. Hogy neki mennyi a szerepe az egész történetben, az megint egy másik kérdés. A vélemények megoszlanak, de minden bizonnyal a döntésre egyetlen szereplő tehet pontot: a nő. Hiszen benne történik a testi és lelki változás, ő képes kihordani a gyermeket és csak ő tudja világra hozni is. Ha ő valamilyen okból kifolyólag úgy dönt, hogy ő erre nem képes vagy egyszerűen nem akarja megélni, akkor elvégezteti az abortusz beavatkozását. És ehhez joga van, ebbe senki nem szólhat bele!

Miért lenne gyilkosság?
Az abortusz ellenes aktivisták nagy számban hivatkoznak arra, hogy egy már kifejlett és élő ember életét veszik el és döntenek sorsáról a megkérdezése nélkül, ami egyenlő az öntörvényű gyilkossággal, ami büntetendő cselekedetnek minősül. Ha már így nézzük, akkor egy egyszerű és teljesen általános kézmosás is gyilkosságnak minősül, hiszen a tenyérre tapadt baktériumok és vírusok elpusztulnak a beavatkozás során. Nem látok semmilyen különbséget a két tevékenység között, hiszen ugyanaz a folyamat.

Spirituális értelemben véve viszont egyértelmű magyarázatot kapunk a kérdéskörre, ahogyan a szakma elismert képviselői tálalják a kérdéskört. Elméletük szerint a testben, a születése pillanatáig nincs még jelen a lélek, ami emberré teszi az anyagot, merthogy a test csupán csak anyag. Ennek értelmében gyilkosságról sem beszélhetünk. A kérdéskört úgy viszik tovább, hogy az a lélek, aki az általa kiválasztott testet kívánta volna elfoglalni és ezt külső beavatkozás meghiúsította, a későbbiek során egy másik alkalommal elfoglal egy másik testet. Tehát az adott lélek leszületése mindenképpen megtörténik egy későbbi időpontban, akár ugyanannál a nőnél is lehetséges, bár erről nincsen konkrét elmélet vagy tapasztalat.

Az abortusz nem lehet gyilkosság a tények ismeretében, ez kizárólag a nő döntése! Ő az, aki vállalja a gyermeket vagy a későbbiek során adja meg magának azt a lehetőséget, hogy anyává váljon. Bár mindenképpen tisztában kell lennie azzal az egészségügyi kockázattal, hogy a beavatkozás során olyan maradandó károsodások történhetnek (akár mikroszkopikusak), amelyek után egy következő esély egy újabb magzat kihordására már nem lesz alkalmas. Ezért csak is kizárólag a nő dönthet arról, hogy mit választ!

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!