miért nincsenek normális nők

Egy – vagyis igazából több – kétségbeesett pasi segélykiáltását közvetítem. Férfibarátaim, ismerőseim kerekasztal beszélgetésén az derült ki, hogy a normális nők mára legendaszámba mennek. Egy kihalófélben lévő faj. Mi maradt helyettük? A plázacicák, az instamacák, a feministák, a partikirálynők és a hozzájuk hasonlók. A normális pasik könnyes búcsút vettek a normális nőktől.

kalandból szerelem

Egy csodálatos történetet meséltek nekem, aminek hatására komolyan hinni kezdtem abban, hogy még léteznek csodák meg tündérmesék. Talán mégsem olyan sötét ez a világ. Egy régi munkatársam elmesélte, hogy ő tulajdonképpen hogy is jött össze a férjével, akit a lelki társának hív. Ahogy hallgattam, azt hittem eldobom az agyamat…

a nők túlagyalnak mindent

Ez a Férfi bátran állítja, hogy a nők legnagyobb baja az, hogy mindent túlagyalnak. Hozzáteszem, nem csak az ő szájából hallottam ezt. Én is egy túlagyalós nő voltam, illetve vagyok még néhanapján, de én már csak hobbiból is imádom túlpörgetni a dolgokat. Eddig minden pasimtól, de még barátoktól is megkaptam ezt a kérdést, hogy miért kell mindent túlagyalni?

lekurváz

A kurva, sok mindent jelenthet. Fájdalmat, félelmet, féltékenységet, önbizalomhiányt, dühöt, haragot, gyűlöletet, néha még viccelődést is. De a szó kimondása után, az emberekben maradt hatás az, ami ugyanaz mindegyiknél: Leamortizáljuk belül az adott illetőt, azt, akinek e „szép” jelzőket mondtuk, mert bizony ennek a k betűs szónak rengeteg szinonimája létezik a köztudatban. A szavaknak ereje van, mikor tanuljuk már meg?

ne hidd el a nőnek

Kedves férfi olvasók, jót akarunk nektek. Mindig sajog a szívetek egy útmutatóért a nőkhöz, mert mi olyan „kiismerhetetlenek” vagyunk. Jól van, megkönnyítjük a dolgotokat, tessék, most megkapjátok! Eláruljuk nektek, hogy mik az a dolgok, mondatok, amiket véletlenül se higgyetek el egy nőnek! Még az asszonynak se!

szívünket tépázzák

Vajon az, hogy kikészítjük magunkat, az egyfajta tuning önmagunk részére? Ha egy olyan párkapcsolatban, házasságban vagyunk benne, ami már felőröl bennünket, akkor ezért nem lépünk ki belőle? Mert félünk kudarcot vallani, mert rettegünk attól, hogy mások elbukva lássanak minket, és mert felszínre hozza bennünk a túlélési ösztönt?