Kérdezi a nő, aki nemrégiben temette el elhunyt férjét és szeretne ismét randevúzni és szexelni. Szívtelen lenne? Miért is? Hiszen bizonyára szerette, de hiába szereti továbbra is, ha már egyszer nincs. Már nem fogja megölelni, megcsókolni, sem pedig megvigasztalni. Megsiratta és letudta a gyász öt fázisát. De meddig özvegyeskedjen? Ha túl hamar tér vissza a piacra, ő lesz a falu meg a környék cédája, ha meg túl sokára, akkor abba belehülyül.

 

ozvegynek parkereses 01

 

Kép: Pixabay.com

 

Mindannyian mások vagyunk, másképp szeretünk és azzal is számolni kell, hogy más-más kapcsolatokat alakítunk ki. Ezért nem szabad soha láthatatlanba megkövezni valakit anélkül, hogy ismernénk a történetét, hiszen honnan a csudából tudhatnánk, hogy valójában milyen élete is volt a férjével vagy a párjával?

 

Ha valaki élete nagy szerelmét, a lelki társát, a szeme fényét veszíti el, az érthető, hogy majd megzavarodik a fájdalomtól és esze ágában sincs más férfira gondolni, még hosszú hónapok után se. Ilyen esetben sokszor éveken át egyedül marad, pedig lenne igénye a szeretetre, hiszen arra mindenkinek van. Minden nő vágyik szeretetre, törődésre, romantikára. Csakhogy még 3 év után is bűnnek érezné, ha mással randevúzna, mert szabályosan megcsalásnak vélné. Pedig egyáltalán nem az! Szerintem abban meg is állapodhatunk, hogy a 3 év gyászidő az „bőven” elég…  ennyi idő alatt már vagy tízszer átmentek a gyász öt fázisán.

 

ozvegynek parkereses 02

 

Persze ilyen esetekben nem lehet erőltetni, ha egyszer az özvegy nem áll készen a továbblépésre. Kidobhatod a madárkát, abban a hiszemben, hogy majd az ösztöne segít neki csapkodni a szárnyaival, de ha egyszer fizikailag képtelen rá, akkor sem fog neked repülni és csak belepuffan a betonba. Valami hasonlót élhet meg az ilyen típusú özvegy is. Bár ott az évek múlásával bekavarhat az, hogy „már nem tudja hogyan  kell”, meg „mit illik” és eleve fél a csalódástól. Fél újra kezdeni, hiszen volt már neki egy jól bejáratott házassága. Sokszor az utóbbi okból kifolyólag nem házasodnak vagy kerülnek kapcsolatba az idősebbek, akik úgy vélik már elfogyasztottak egy vagy két férjet, nem kell a harmadik, már nincs kedvük, energiájuk vesződni vele és összeszokni, jó lesz nekik a magány.

 

De mi a helyzet egy fiatalasszonnyal? Vagy egy középkorú hölggyel? Ők is húzzák le a rolót? Mi van azokkal, akik mondjuk nem is voltak kimondottan szerelmesek a párjukba, vagy a férjükbe, csak kényszerből házasodtak vagy valamilyen más okból, akár érdekházasságot kötöttek? Vagy mondjuk kezdetben szerették egymást, de idővel kihunyt a tűz és a gyerekek miatt vagy megszokásból, de együtt maradtak és inkább már csak baráti viszonyban voltak. Attól még az ő könnyeik ugyanolyan őszinték voltak, amikor feketébe öltözve eltemették a férjüket.

 

ozvegynek parkereses 03

 

Szóval a nagy kérdés az, hogy nekik, akik nem szívesen várnának éveket, mert úgy sem volt akkora a love, mikortól ildomos ismét kidobni magukat a piacra, és randevúzni meg társkeresőzni? Természetesen anélkül, hogy leköpné a volt anyósa meg összesúgnának a háta mögött a barátok, hogy ez mekkora egy büdös… ribizli. Ha érted, mit akarok mondani…

 

A társadalmilag elfogadott norma szerint, három hónapig illik aktívan gyászolni feketében. Mivelhogy a legtöbb ember igenis próbál megfelelni a társadalomnak, mert nem szeretne kirekesztett, kiközösített lenni.

 

Ezért azt a 3-4 hónapot muszáj lesz azoknak az asszonykáknak is türelmesen kivárniuk, akik már ráreppennének a következő virágra. Máskülönben szinte egész biztosan kapni fognak az említett díszcímekből és hamar kinevezhetik a kerület szajhájának vagy a falu cafkájának, akinek „semmi se szent” és „alig hűlt ki a férje sírja, de máris más ágyában hentereg”.

 

ozvegynek parkereses 04

 

Ami miért is bűn? Igen, kihűlt a sírja és szomorú volt miatta, de mit vár az ilyen ember, aki ezt mondja? Hogy magányos vénasszony legyen ötven macskával? Persze, furcsának tűnhet, de csak mert tényleg nem tudjuk milyen volt a házasságuk. Ám ettől függetlenül is teljesen érthető, hogy egy aránylag fiatal, életrevaló, akár fiatal anya szeretne újra szerelmes lenni, újra párt találni. Hiszen az embert így gyártották, hogy társas lény legyen, mert úgy érzi jól magát. Főleg a nők, akik vágyódnak a testi-lelki kontakt után. Miért keljen megtagadniuk maguktól ezt? Csak mert ezt mondja a társadalom? Akkor mégis milyen társadalomban élünk, ahol bűn a szerelem, a szex, a boldogság? Márpedig, ha a rossz vagy kihűlt házasságból , párkapcsolatból kiszabaduló nő szeretne mielőbb ismerkedni és szeretkezni mert neki az a boldogság, akkor ítéljük el?

 

Nem. Nem lenne méltó ujjal mutogatnia egy nőnek egy másik nőre csak mert igényei vannak. Nem kell egyetérteni vele, nem is kell követendő példának tekinteni, de nem is szabadna őt ezért megcímkézni és ócsárolni, csak mert úgy érzi, előtte áll az élet vagy mert szeretne egy második esélyt vagy mert egyszerűen társra vágyik. Vagy csak szexre. Hiszen nem minden nő akar utána egyből komoly kapcsolatot. Valaki ismét szingli akar lenni, kalandozni, élvezni az életet és kötetlenül keveredni szerelmi viszonyokba. Ha egy férfi teszi azt, „elfogadottnak” véljük, - mert ők már csak ilyenek(?) – de ha egy nő, akkor az mindjárt ordas nagy… kuvik. Pedig ha jobban belegondolunk, ezzel sincs baj. Lehet, hogy hosszú éveket szentelt egy embernek és most szeretné kiélni magát, amire talán nem is volt addig lehetősége.

 

ozvegynek parkereses 05

 

Hát hadd éljen! Ne nézzünk már csúnyán egymásra csak azért, mert valaki szeretné megvalósítani önmagát, szeretné megélni az életét úgy, ahogy kedve tartja. Nem baj, ha valaki nem képes szívből azt mondani, menjen, bújjon ágyba, keressen magának másik férjet, de legalább ne is húzzuk le azzal, hogy szavakkal kifilézzük.

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról!

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!