tündérmese

Az életben olykor elénk kerülnek olyan szereplők, akiket mintha az ég küldött volna hozzánk. Na csak mikor és milyen helyzetben? Végül rájövünk arra is, hogy ennek így kellett lennie. Az sem számít ki mit gondol, hiszen az én életem, ahol mindennek megvan a maga helye és ideje! Ugye?

energiavámpír

Mindig együtt lógtok, minden szabadidőtöket együtt töltitek, de néha a hátad közepére sem vágyod a társaságát. Pedig mindent megtennél érte, de már egy ideje úgy érzed elérkezett az idő, hogy ez megváltozzék. Mert minden találkozás csak leterhel és már nem is vágysz rá igazából…

kiegyensúlyozott nő

Vannak dolgok, amiket elfogadni nem a nagyvonalúság, a lazaság vagy a türelem jele, hanem a gyengeségé. Ne haragudj azonban magadra, ha néha-néha még besétálsz ezekbe az utcákba, inkább tudatosítsd magadban, hogy egyre erősebbé és kiegyensúlyozottabbá válsz, és fokozatosan megtanulsz nemet mondani a következők mindegyikére.

feleség vagy szajha

Bizony vannak emberek, akik saját maguk hiányosságaival sincsenek tisztában, ezért azt végképp nem várhatjuk el tőlük, hogy előítéletek helyett tisztelettel viszonyuljanak a másikhoz. A történelem elmúlt kétezer éve és főként a nőket a szellemi életből kizáró vallási ideológiák hozzájárultak ahhoz, hogy a sikertelen emberek előszeretettel használnak jelmondatokat önigazolásra és önmaguk hazugságainak leplezésére. És ez a típus elképesztő módon nemtől független.

Nagyjából az emberiség történetével egyidős a kérdés: milyen legyen az nő ott alul, a köldök alatti régióban, ahol a civilizált társadalmakban az erkölcsös embert csak kevesen látják?

Napi szinten tapasztalsz dolgokat, amire megesküszöl, hogy soha többé nem csinálod. Még azt is tudod min kellene változtatnod, de valamiért mégsem azt teszed.