Elmesélem, amit láttam anno az egyik munkahelyemen. Ami nyílt titok volt és az ebédszünetben mindenki erről sustorgott. Nekem főleg azért volt kellemetlen, mert jó barátságban voltam az „ágyassal” és mindig engem kérdezgettek, hogy most akkor mi van közöttük… nyilvánosan nem buktak le, de van az a szerelem, aminek az izzását nem lehet letagadni. Vajon jó ötlet pont a munkahelyen bonyolódni szerelembe?

 

munkahelyi szex 01

 

Kép: forbesjapan.com

 

Elvileg nem is lehetne. Ugyanis a legtöbb munkahely valamilyen formában tiltja azt, hogy a dolgozók intim viszonyt alakítsanak ki. Sok helyen a mai napig nem alkalmaznak együtt párokat, még házasokat sem, mert az a munkáltatók észrevétele, hogy akkor a párok egymással és nem a munkával lennének elfoglalva. Ebben is van vagy lehet igazság, de ha csak nem tini párokról beszélünk, akkor két felnőtt azért csak tudja türtőztetni magát a munkahelyén, nem? Lehet, hogy javulna a munkavégzése, ha tudná, hogy közelben van a párja vagy nem érezné magát egyedül, ha mondjuk ott kezdenek mind a ketten. Az is érthető, hogy attól tartanak a munkáltatók ott élik majd szerelmi életüket és veszekedéseik, a velük kapcsolatos történéseket beviszik a munkahelyre és ezzel mások munkavégzését is megzavarják. Talán így is van. Igaz, most nem ezen van a hangsúly hanem azon, hogy úgysem tudják megállítani azt, hogy akár ott a munkahelyen kapcsolatok szülessenek.

 

Gondoljunk csak bele. 8 vagy max akár 12 órákat töltenek együtt az emberek egy munkahelyen. Hogy a fenébe ne épülnének ki barátságok, szerelmek? Hiszen a fél napjukat, életüket ott töltik. Nagyon sok olyat láttam már, hogy a sok együtt töltött idő hatására két ember elkezdett összemelegedni. Igaz, olyat is, hogy a pasi azonnal beleszeretett az új kolléganőbe. Van ilyen. Aztán gyakran szerencsétlenek kezdhetnek kínos titkolózásba, mert félnek attól, hogy kirúgják őket. Hallottam már olyanról, hogy azért hivatott be egy ilyen párt a főnök – akik mint mondottam próbálkozhatnak, de teljes mértékben nem fogják tudni sokáig letagadni egymást – hogy megkérdezze ők most egy pár-e, és mennyire komoly – ez egyébként tényleg a főnökre tartozik? – és hogy egye fene, nem helyezi át őket messzire egymástól, de legyenek továbbra is diszkrétek!

 

munkahelyi szex 02

 

Kollégaszex

 

Ugyanakkor nem mindig szép szerelmi történetek szövődnek a munkahelyen, hanem sima munkahelyi szex is kialakulhat. Nehogy azt hidd, hogy ez csak mítosz! Másoktól is hallottam már és dolgoztam is olyan munkahelyen, ahol totál nyilvánvaló volt, hogy két kolléga időről-időre összejár egy gyors menetre az ebédszünetben vagy kicsit korábban érkeznek a munkahelyre vagy maradnak bent tovább. Kínos is volt, mikor azt hitték mindenki kiment szünetre és egyedül nekem kellett visszamennem a mosdóba és mikor benyitottam a vécébe, olyan zajok ütötték meg a fülemet- lihegés, ó igen, ajtózörgés, nyögések – mintha éppen ügyes-bajosan mészárolnának le valakit, majd a zaj egy pillanat alatt elhalt és el is tudtam képzelni a szerencsétleneket, hogy még a matéria megállt bennük, mikor meghallották, hogy van ott valaki.

 

munkahelyi szex 03

 

Ők pont az ilyen figyelmetlenséggel és kockáztatással szúrják el a diszkréciót meg azzal, hogy azt hiszik, az emberek vakok és nem látják, hogy néznek egymásra vagy, hogy érintik meg egymást és hogy néha a kezek elkószálnak szebb és érdekesebb területekre, mint mondjuk egy váll.

 

A főnök és az ágyas

 

Olyanról már mind halottunk, hogy vannak főnökök, akik időnként megkóstolják a beosztottjaikat, és alkalmi viszonyba keverednek a kolléganővel vagy természetesen a titkárnővel. Én olyanról is tudok, ahol a főnök tényleg beleszeretett az egyik beosztottjába és kölcsönös volt az érzés. Alá kell írni, halálosan visszafogottak voltak, még az érintést is kerülték, egyedül a tekintetük és a hanglejtésük árulkodott. Meg nekem a nő, akivel jóban voltam. Én helyette is aggódtam, hogy mi lesz, ha egyszer véget ér a kapcsolat, vagy megunja a főnök, akkor repülni fog? De ő váltig állította, hogy ez szerelem és megbeszélték, hogyha valamelyikük kiszáll, akkor sem származik ebből egyiküknek sem kellemetlensége. Távol állt tőlük, hogy a munkahelyen éljenek szerelmi életet, bár néha együtt mentek el enni vagy többet beszélgettek, de mégsem ez buktatta le őket. Hanem a szerencsétleneket meglátta az utcán egy másik kolléga, ahogy csókolóztak és sajna nem mindenki tanult jó modort, másnap már mindenki megtudta és pillanatokkal alatt kurvát meg cédát varázsoltak abból a nőből, akit korábban úgy szerettek és milyen jól meg voltak vele. Ám amint kiderült, hogy kettyint a főnökkel, egyből egy utolsó rongy lett, mert biztos így több fizetést kap, meg előnyökhöz jut, egyszóval megindult ellene a hadjárat. Egy részről. Másrészről a puncsolás, hogy szóljon egy-két jó szót a főnöknél…

 

munkahelyi szex 04

 

Mikor a mesék csúnya véget érnek…

 

Az igazság az, hogy virágzik a munkahelyi szerelem. Egyfelől azt lehetne mondani, hogy ez elfogadható és nem kellene tiltani. Másfelől valóban ott vannak a negatív példák is, mert vannak mesék, amik csúfos véget érnek. Amikor kiderül, hogy az egyik kolléga csak meghúzni akarta a kolléganőt, aki azt hitte szerelmes belé és utána heteken át attól zeng a melóhely, hogy mekkora egy büdös bunkó a pasi, akivel lefeküdt…

 

Aztán a párok is valóban összeveszhetnek akár ott helyben, akár munkahelyen kívül, amit bevisznek és tovább vívják ott a háborújukat. Legalábbis akik nem tudnak viselkedni, önkontrollt gyakorolni vagy bosszúálló típusok azok ezt teszik, és ország-világ elé viszik a történteket. Persze lehetne mondani, hogy egyébként is megtörténhet, bármely kolléga jöhet be fancsali fejjel és harapós kedvvel, mert összeveszett este a párjával, de más, mikor ezt az ember telibe kapja ott helyben a munkahelyén. Például akadnak helyben adódó problémák is, monjduk ha egy vásárló, ügyfél, másik kolléga kikezd az egyik féllel, a másik meg egy ökölpacsival reagálja le. Erre meg kinek van szüksége?

 

Mi a tanulság?

 

Gondold meg kétszer, hogy belemész-e a munkahelyi szexbe vagy párkapcsolatba. Fontold meg mennyire vagy hozzá elég érett, érzelmileg készen állsz-e rá és milyen várható következményei lehetnek. Szerencsére ismerek olyan párokat is, amik egy helyen dolgoznak a legnagyobb boldogságban és senkit sem zavarnak. De mindenképpen alapos mérlegelést kíván a dolog, mert mi van, ha szakítotok? Elbírod utána viselni a jelenlétét? Azt, ha esetleg mással jön ott össze? Nem érdemes kockáztatni sem az állásunkat sem a szívünk épségét egy-egy kalandért, de persze legyen ez a te döntésed!

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

Szakítottunk, de még összejárunk szexelni – Vajon jó ötlet?

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!