Egy párkapcsolat, mint azt tudjuk, nem egy egyszerű dolog. Sokan azonban a magánytól való rettegés miatt mindent megtesznek, megbocsájtanak, eltűrnek partnerüknek, melyeket normál esetben nem kellene. 

tarsfuggoseg1Forrás: http://www.15min.it/

A társfüggőség a szorongásos személyiségzavarok egyike, melyet a gondoskodásra való igény, a másik félhez tapadás, és az egyedülléttől való félelem jellemez. Persze senki sem szeret huzamosabb ideig egyedül lenni, viszont csak emiatt szenvedni egy kapcsolatban, az egészségtelen. Ettől függetlenül elképzelhető, hogy ha a felek kiegyensúlyozott mederben tudnának együtt lenni, akkor semelyikük sem szenvedne párkapcsolatukban. A társfüggőséghez azonban nem csupán egy szorongásokkal küzdő egyénre van „szükség”, hanem egy olyan partnerre is, aki beletaszítja őt ebbe az állapotba.

Amennyiben a társfüggő leküzdené félelmét, és összegyűjtené bátorságát, hogy partnerétől kicsit eltávolodva is jól érezze magát, akkor megszűnne a kapcsolat fojtogató légköre. Ezzel mindkét fél fellélegezhetne, és nem fordulna elő az ilyen helyzetben nagyon gyakori hűtlenség sem. Utóbbit egyébként egy társfüggő inkább elnéz, vagy megbocsát, mert túlságosan fél, hogy partnere nélkül nem boldogulna az életben. Normál esetben azonban, ha valakihez hűtlen a társa, akkor igyekszik minél hamarabb, minél kegyetlenebbül megszabadulni tőle. 

tarsfuggoseg2Forrás: http://www.consultnoles.com/

Társfüggő emberek leggyakrabban olyan egyéniségekből lesznek, akiket gyermekkorukban szüleik túlságosan szigorúan fogtak. Ennek „köszönhetően” felnőttkorukban sem lesznek önállóak, így igényelni fogják a másoktól való függést. Érdekes módon az önzetlen, segítségéért viszonzást nem váró anyák gyerekei lesznek javarészt társfüggők, akik a mintát követve alulértékelik magukat, nem küzdenek vágyaik, igényeik beteljesüléséért. Életük végéig gyerek szerepben maradnak, igyekeznek mindenféle úton-módon kikerülni az önállóságot, sosem költöznek túl messzire szüleiktől. Éppen ezért keresnek maguk mellé olyan párt, aki elsődlegesen gondoskodik róluk, így nekik nem kell igazából felelősséget vállalniuk semmiért. Amennyiben esetleg gyermekeik is születnének, akkor őket pajzsként használva hárítják el a felelősséget. Az ilyen kapcsolatokban nem jön létre igazi lelki kapocs, egyensúly.

A társfüggőség leginkább ránk, nőkre jellemző. Benne ragadunk egy kapcsolatban, és ahelyett, hogy kicsit küzdenénk, hogy jobb legyen, inkább megtanulunk alkalmazkodni. Folyamatosan nő bennünk az elfojtott agresszió, ami idővel depresszióba, önutálatba fordul át. Mindez azonban elkerülhető, ha hiszünk magunkban, ha érzünk magunkban annyi erőt, amely elegendő a változásra. Amennyiben a helyzet rosszabbodna, mindenképpen érdemes pszichológushoz fordulni, aki viselkedésterápiával egészséges mederbe tudja terelni személyiségünket. Egy olyan állapotba, amikor megtanuljuk magunkat értékelni, nem fogunk folyton lelki kielégületlenséget érezni, és az egyedülléttől sem riadunk majd vissza.

 

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!