Vagy mindkettő? Ivett elsősorban a pasiját okolja. Az életben nem gondolta volna, hogy ez megtörténhet vele. Hogy a 27 éves barátja, lefekszik a 44 éves anyukájával. Kétségkívül gyönyörű anyja van, nagyon jól tartja magát a korához képest. De az elvált édesanyjáról se gondolta volna álmában, hogy ilyesmire vetemedik. Fel is merült benne a kérdés: Milyen az anya, aki elhappolja a lánya elől a barátját?

 

 

pasi vagy anya a bunos 01

Kép: tasteofcinema.com

 

Igaz, csak másfél évig voltak együtt. A barátaik révén találtak egymásra. Szinte minden hétvégét együtt töltöttek és gyakrabban fordult elő az, hogy Balázs aludt Ivettéknél. Ugyanis egy nagy, kétszintes házuk van, - egyébként Ivett nagyanyja is velük lakik - Balázs meg egy kis albérletben lakik az egyik barátjával, akinél gyakran ott van a barátnője. Ebből kifolyólag Balázs elég gyakran találkozott Évával, Ivett anyukájával.

 

 

Sőt, nemcsak találkoztak, hanem gyakran hármasban reggeliztek, ebédeltek vagy éppen vacsiztak, ahogy esett. Olykor hosszasan beszélgettek hármasban, - vagy négyesben, ha nagyi is ott volt - hogy ne az legyen, hogy megjön a szerelmespár és egyből szobára mennek, hanem egy kicsit beszélgessenek is, mert „anyu olyan magányos”. Ezért az is előfordult, hogy együtt néztek filmet vagy együtt mentek vásárolgatni, vagyis Balázs igencsak a család tagjává vált. Jóképű, sportos, humoros, jó állása van egy cégnél, mint rendszergazda, segített mindenben a hölgyeknek, amiben tudott, úgyhogy a szülők, illetve a nagyi, meg lehetett vele elégedve.

 

Ellenben Ivett tavaly előtt szeptemberben beiratkozott egy OKJ-s cukrászképzésre. Péntek, szombaton volt az iskola, és azt javasolta barátjának, nyugodtan menjen át hozzájuk és várja meg náluk, addig is időt spórolnak és legalább egyből együtt lehetnek.

 

pasi vagy anya a bunos 02

 

Pénteken késő délutánig volt bent, de egyszer előfordult, hogy elmaradt néhány órája, mert beteg volt a tanár. Nem akarta megírni Balázsnak, hanem megszerette volna lepni, hogy előbb ér haza. Már csak azért is, mert a nagymama akkor gyógykezelésen volt, úgy tudta, hogy anyja is késő este ér haza, így legalább eltölthetnek egy romantikus délutánt…

Volt is meglepetés mindkettőjüknek, jobban mondva mindhármójuknak, mikor hazaállított délben a legnagyobb a csendben és benyitott a saját szobájába, az anyját találta az ágyában. Úgy mesélte, „Beleégett a retinámba, ahogy anyámat hátulról pakolja.” A pár nyomban szétrebbent, vadul próbálták eltakarni magukat és sietve rohantak a konyhába Ivett után. Ahogy lenni szokott: volt magyarázatuk.

Először Balázs mindent Évára kent. Hogy letámadta. Ezt persze elég nehéz volt elhinni abban a pozícióban, amiben csinálták. Persze az anyja is a fiúra fogta a dolgot, hogy az csábította el. Nem lehetett hinni egyiknek sem. Egyedül abban egyezett a hazugságuk, - vagy akár igazságuk – hogy egyszer alkalom volt, de persze erre sem lehet mérget venni és azóta sem tudta meg Ivett az igazságot.

 

Igaz, azóta Balázs nincs a képben, bár nagyon könyörgött Ivettnek, hogy bocsásson meg neki, szereti őt és soha többé nem enged a „kísértésnek”. De a lány érthető módon hajthatatlan volt, hiszen hogy hihetne olyannak, aki lefeküdt az anyjával? Utána hogy érezze magát, mikor hárman vannak egy légtérben? Meg egyáltalán, hogy kellene túltennie magát azon, hogy az pasija lefeküdt az anyjával, aki jóformán az ő anyja is lehetne…

 

pasi vagy anya a bunos 03

 

Az anyját persze azóta is messzire elkerüli. Fontolgatta, hogy elköltözik, de mivel nem tudott, kénytelen volt ott maradni. Az anyja is rengetegszer könyörgött a bocsánatáért, a gyengeségéért, hogy hagyta magát elcsábítani. Ivett viszont még nem tudott neki egészen megbocsátani.

 

Egyikkőjüknek sem tud hinni. Nem is tudja eldönteni magában, hogy melyik fáj neki jobban. A párja vagy az anyja árulása? Sosem volt baja azzal, ha egy idősebb nőt látott egy fiatal fiúval, tudja, hogy manapság ez egyre elfogadottabb, csak éppen arra nem gondolt soha, hogy az anyja lesz az, aki ágyba bújik a barátjával.

 

Ám ha nagyon döntenie kellene, akkor főleg a volt párját tartja felelősnek. Nem sokkal, de kicsivel jobban hajlik felé a mérleg. Talán csak azért, mert sajnálja, hogy a szülei már nyolc éve elváltak és azóta az anyjának hébe-hóba voltak kedvesei és egy ideje már nem volt senkije. Érti, hogy magányos, társaságra vágyik, még azt is eltudja fogadni, hogy testi kapcsolatra van igénye.

 

pasi vagy anya a bunos 04

 

De Balázsnak mi a mentsége? Volt barátnője, akitől mindent megkapott. Legalábbis alig-alig vitatkoztak, az ágyban minden tökéletes volt. Hogy volt képes mégis lefeküdnie az anyjával? Lehet, ha egy másik idősebb nővel teszi, talán megemészti, csak azt képtelen, hogy pont az anyjával. Ugyanezt mondhatja el az anyja kapcsán. Válaszhatott volna más fiatal fiút.

 

A történtek óta még mindig feldúlt és nem lelte meg egészen a lelki békéjét. Valóban nem olyan dolog ez, amit egyik napról a másikra el lehetne felejteni…

 

Mivel nem tudjuk az igazságot, nem is lehet könnyű megállapítani, ki a hibás, de valószínűleg mindkettő. Az anya és férfi is.

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

Szünet idején félrelépett. Ez megcsalásnak számít vagy simán belefért?

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!