Megpróbáltam elképzelni azt, ami Zalánnal történt, csak éppen fordított esetben. Totál kiakadnék. Olyan sokkot kapnék, mint annak a rendje. Örülhetek, hogy nem velem történt meg az, ami vele, hogy a 26 éves barátnője összejött az apjával. Mindezt az esküvőjük előtt. Igaz, volt utána esküvő. Csak éppen nem Zaláné meg Bernadetté…

 

exed a mostohad 01

Kép: in.pinterest.com

 

Öt év után kérte meg Zalán Bernadett kezét, aki igent mondott. De a férfi szüleit már jóval korábban megismerte, legalább két éve. Egy hónapban kétszer-háromszor meglátogatták őket. Örült is annak, hogy párja milyen remekül kijön a szüleivel, az anyjával meg az apjával is. Gyakran együtt iszogattak, beszélgettek, olyanok voltak, mint egy nagy család, aminek érzetét csak továbbnövelte az eljegyzés majd az esküvőre történő készülődés. Zalán persze a mennyekben érezte magát, hogy hozzámegy élete szerelme. Már csak három hónap volt az esküvőig, amikor véget ért a szárnyalás. Imádott menyasszonya azt mondta „Beszélnünk kell, nem házasodhatunk össze.” és ezzel minden borult. A szép álmok, a szép remények.

 

Bernadett bevallotta, hogy szerelmes Zalán apjába Zsoltba, és ez kölcsönös. Még nem történt közöttük semmi, vagyis nem beszélhetünk megcsalásról, de úgy érzi, nem titkolhatja tovább és nem mehet így férjhez. Mi mást hihetett volna a férfi, minthogy szórakozik. Hogy a fenébe lenne szerelmes az 51 éves apjába? Csakhogy a lány erősködött, hogy higgye el, ez nem tréfa. Szeretik egymást és pár napja találkoztak, megbeszélték, hogy Zsolt elválik, Bernadett pedig felbontja az eljegyzést.

 

exed a mostohad 02

 

Zalán persze fel nem foghatta, hogy történhetett ez. Bernadett maga sem tudja. Csak azt vette észre magán hónapokkal ezelőtt, hogy egyre többet gondol Zsoltra, hiányzik neki. Olyan sok a közös bennük, már az első pillanattól kezdve egy hullámhosszon vannak. Úgy érzi, mintha a lelki társa lenne. Ráadásul egy idő után már férfiként is tekintett rá, hiszen nagyon jól tartja magát, simán letagadhatna tíz évet.

 

Azt persze vőlegénye tudta, hogy jól megvannak, hogy néha olyanok, mint akiknek saját kis világuk van, de úgy hitte, hogy apja a lányaként tekint a barátnőjére. Nem nőként. Úgy szerettek egymásba, hogy Zalánnak fel sem tűnt az egész. Szinte az orra előtt jöttek össze. Azt mondta még soha nem sírt úgy, mint akkor és nem szégyelli bevallani. Elfogta a tehetetlen düh és haragudott Bernadettre, meg az apjára is, akit utána azzal vádolt, hogy elcsábította a menyasszonyát. Pedig senki sem csábított el senkit. Egyszerűen szerelmesek lettek. De nemcsak Zalán volt kibukva, hanem az anyja is. Az életben nem feltételezte volna, hogy a férje egyszer elválik tőle egy fiatal lányért, aki nem mellesleg a menye. Óriási cirkuszok voltak, amit röviden azzal zártak, hogy lemondták az esküvőt, Zsolt beadta a válókeresetet, de még a válás előtt összeköltözött Bernadettel, ugyanis ahogy arra számítottak: menniük kellett.

 

exed a mostohad 03

 

Többször is leült az apja és Bernadett beszélni vele és a bocsánatát kérték. Szeretnék, ha az életük része maradna, hiszen az egyiküknek a fia, a másiknak a mostohafia lesz. Ez volt a következő csapás számára. Nem elég, hogy ő hoppon marad, az apja még el is veszi az ő volt menyasszonyát. Valahol érthető volt a reakciója, hogy azt mondta nem akar velük további kapcsolatot ápolni, legalábbis egy darabig biztos nem.

 

Több, mint egy évig egyiküket sem látta. Egyedül az anyját látogatta. Csak a meghívóból, majd a képekből tudta meg, hogy tartottak egy szűk ceremóniát. Meg se fordult a fejében, hogy elmegy. De végül egy-két barátja és bármily meglepő, de az anyja győzte meg arról, hogy látogassa meg őket és béküljön ki velük. Hiszen ettől függetlenül jó apa volt, mindig számíthatott rá és jó volt a kapcsolatuk. Csak éppen becsúszott ez a kis malőr…

 

Óriási lelki erő kellett, hogy felkeresse őket az új otthonukban. Sokszor érezte, hogy a legszívesebben elfutna, de hiányzott neki az apja. Bár még valahol haragudott rájuk, féltékeny is volt, úgy érezte mennie kell. Utána sem vitte túlzásba a látogatásokat, havonta egyszer szánta rá magát, hogy találkozzon velük. Amikor már azt hitte, hogy képes lesz elfogadni őket, hogy a volt menyasszonya a mostohája, akkor érte az újabb csapás. Bernadett gyereket várt. Személyesen mondták el neki. Arra maradt ereje, hogy gratuláljon és azonnal le is lépjen.

 

exed a mostohad 05

 

Pofon, pofon után. Azt mondta, ha nem lett volna az anyja és a barátai, biztos nem éli túl. Sem a szégyent, sem a megrázkódtatást. Nem elég, hogy nem volt képes megtartani a menyasszonyát, nem elég, hogy az elhagyta, ráadásul az apjáért, még szül is neki egy kistestvért. Újra eltűnt a szemük elől és csak telefonon meg a közösségi oldalon tartotta velük a kapcsolatot, ahol már rég letiltotta azt a funkciót, hogy bármit is lásson tőlük. Nem kíváncsi a boldogságukra.

 

Akkor békélt meg a vereséggel, amikor a kezében tartotta kisöccsét. Saját magát is ellentmondásosnak érezte. Azt hitte még dühösebb lesz vagy összeroppan. Valahogy mégis inkább elöntötte a béke és felfogta, hogy az exe most már másé, hogy ők hárman egy család. Továbbra sem érzi azt, hogy az életük része szeretne lenni, hogy egyáltalán bárhogy beleillene a képbe, de legalább már enyhült benne a harag és a fájdalomérzet. Ennyi egyelőre elég is ahhoz, hogy képes legyen elviselni az újbóli havi egy találkozókat.

 

Már egyre többször kacérkodik a gondolattal, hogy újra barátnője legyen, de akárhányszor randizni megy vagy társkeresőzik, el is megy tőle a kedve. Szerinte nem bírna ki még egy csalódást, akkor már tuti megzavarodna és Dunának menne. Továbbra is el van egyedül meg a barátokkal. A szerelemmel még hadi lábon áll akarja-e vagy sem. Valahol érthető, hiszen nem a legegyszerűbb felállni egy ekkora csapásból.

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ezek is tetszeni fognak:

 

Lányok, ha Igazi Férfira vágytok, bepókhálósodva haltok meg

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!