Eleinte minden jól indult, de a második, harmadik randin rájöttél, hogy inkább mégsem vágysz komoly kapcsolatra? Esetleg jártál is vele pár hónapot, majd szakítottatok? Van ilyen, ez bárkivel előfordulhat. Mint ahogy az is, ha utána a csaj vagy a pasi nem akarja felfogni. Ő még továbbra is kapcsolatban él és foggal-körömmel ragaszkodik hozzád. Próbáltad már virágnyelven, durván is közölni, de sehogy sem ért a szóból? Talán a cikkben található tippek a segítségedre lesznek!

 

 

lekoptatni nyomulost 01

 

Kép: pastoratovar.com

 

Sőt, van, aki el sem jut a randiig, hogy párkapcsolatba kerüljön, csak megismerkedik az illetővel akár a munkahelyén vagy bárhol máshol és az onnantól kezdve kipécézi magának. Nem bír leakadni róla. Bárhol belefuthatunk olyanokba, akiknek finoman szólva is nehezükre esik az elfogadás, illetve kitudja miért, de nem értik a „nem” szót. Meg volt a szép szavas lekoptatás, hogy nem reagálsz a hívásaira, üzeneteire. Mégis mit tudsz még kezdeni velük azon kívül, hogy számot cserélsz és elköltözöl egy másik országba?

 

Indokold meg neki miért nem!

 

Légy egyenes és őszinte. Nem kell egy faragatlannak bunkónak lenned, de ne is szépítsd a dolgokat. Egyszerűek tisztán, világosan, érthetően közöld vele, miért nem lehet köztetek a továbbiakban vagy a jövőben semmi. Miért nem jön be neked, mi a problémád vele, miért nem kívánod vele folytatni a kapcsolatot (ha esetleg párban voltatok). Hátha felfogja, hogy nem vagytok egy hullámhosszon.

 

lekoptatni nyomulost 02

 

Nyugtasd meg, hogy ez nem taktika a részedről!

 

Némelyikük azt hiszi – igen, akadnak közöttük agytrösztök, meg túlspilázók – hogy te csak megjátszod magad. Ez az egész a színház része és te kelletted magad. Így akarsz kívánatosabb lenni a szemében. Úgyhogy hívd fel rá a becses figyelmét, hogy a legkevésbé sem stratégiázol, nincsenek titkos szándékaid, és hogy a „nem” nálad tényleg azt jelenti, hogy nem!

 

Ábrándítsd ki magadból!

 

Ha úgy tapasztalod, hogy a diplomácia, a kommunikáció semmilyen szinten nem hat rá, - meg azt se, hogy kínodban már elküldted melegebb éghajlatra meg a rokonaira testrészeire – akkor próbáld meg kiábrándítani magadból. Mi az, amiről tudod, hogy utálja? Mondjuk sose akarta, hogy szőke legyél vagy ribisen öltözz. Káromkodás, böfögés, bepukizás, most aztán jöhet minden, ami a csövön kifér! Add elő, hogy milyen sötét és beteg lélek vagy, használd a fantáziád! Vagy amiről egyszerűen tudod, hogy az tuti nem jönne be neki. Amennyiben van ilyen trükk a tarsolyodban, akkor dob be! Legalább addig, amíg meglát, hátha végre lezuhan neki a tantusz, hogy inkább mégsem kellesz…

 

lekoptatni nyomulost 03

 

Villants meg neki valakit!

 

Itt már tovább lépünk egy fokozatra. Ha az eddigiek nem váltak be és még mindig nem akarsz Mexikóba menekülni előle, akkor nincs más választásod, mint villantani neki valakit. Legalább arra az időre, amíg felfogja, hogy vége. Akár kapcsolatban voltatok, akár nem, ügyeskedj úgy, hogy lássa, mással randizol. Nem muszáj ezt élőben megrendezni, elég lehet, ha feltolsz egy képet a netre és látja. Remélhetőleg ez már elég indok lesz arra, hogy lekoppanjon végre rólad.

 

Hívja fel az „új”!

 

Oké, megvillantottad neki az „új” kedvesedet. Még így se fogta az adást? Mielőtt kezdene elgurulni a gyógyszered és már azt guglizod, hogyan lehetne távoltartási végzést szerezni, inkább próbáld ki azt, hogy felhívatod az „új” kedvessel. Persze nem kell ezt direktbe. Mondjuk, ha megint rád ír vagy hív, vegye fel az új partnered. Vagy ha összefuttok vele, hagyd, hogy az újonc odamenjen és elbeszélgessen vele. Finoman. Ahogy arról az első pontban is szó volt. De csak semmi durvulás! 

 

lekoptatni nyomulost 04

 

Menj az agyára!

 

Ha még együtt vagytok vagy az exedről van szó, akkor megpróbálhatsz óvatosan az agyára menni. Gondold át mik a lehetőségeid! Retteg a házasságtól meg a gyerekvállalástól? Talán ideje bedobni. Vagy hisztizz egyet nyilvánosan, ha ettől kap agybajt, hogy leégeted. Hívd azokon a neveken, amiket rühell, sőt, csak olyan dolgokat akarj csinálj, amiket utál! Legyél marha kupis és barátkozz össze azzal, akit a legjobban utál! Kamuzd be, hogy elszórtál egy csomó pénzt vagy eladtad a kedvenc cuccát. Hasonlítgasd ahhoz, akit a legjobban utál. Kacsintgass kifelé látványosan! Biztos akad egy csomó lehetőséged, amivel elősegítheted, hogy herótot kapjon tőled és ha igazán ügyes vagy, a végén könyörögni fogj, hogy lépjél már le!

 

Fontos, hogy mikor leakarsz koptatni valaki, ha egy mód van rá, ne tépázd meg nagyon a lelki világát! Igen, van egy szép kis skála a dilis fazonoktól kezdve a kevéssé lököttekig, de senki sem érdemli meg a totális megalázást meg hogy beaprítsák a szívét! Szóval kétszer is gondold meg, mikor már olyanra adnád a fejedet, hogy leégesd a munkahelyén, vagy összejöjj a legjobb barátjával/barátnőjével, esetleg a rokonaival… ezeknél még talán tényleg a távoltartási végzés is jobb.

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

Egy modern Casanova vallomása

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!