Ahol nem azért jönnek össze az emberek, hogy legyen kivel lenni vagy szexelni, akkor a szerelem vezérli őket. A szenvedélyes, tüzes szerelem. Emlékszel még arra, milyen volt? Hogy dúltak az érzelmek benned, feszítettek a mellkasodat? Úgy néztetek egymásra, mint a megtestesült istenekre? Napjában ötször is mondtátok, hogy „szeretlek”, talán mindennap szeretkeztetek is… és most? Mi történt, hogy évek múltán nemhogy elcsitult, hanem ki is aludt a láng? Hová lett a szerelem? Meddig tudsz így élni, hogy tudod, már nem szereted a kedvesedet?

 

szerelem nelkuli kapcsolat 01

 

Kép: Pixabay.com

 

Már ha egyáltalán tudatában vagy annak, hogy már nem szereted. Mivelhogy nagyon sokan vannak olyanok, akik nem szeretnének erről tudomást venni. Félnek szembenézni a ténnyel, hogy 5-10 vagy akár még több év után, de kihűltek az érzéseik. Teljesen. Már nem szeretik azt, akiért úgy oda voltak, akiért képesek voltak őrültségeket csinálni, aki a fényt jelentette az életükben, és egyáltalán az életük értelmét. Szeretnék azt hinni, hogy még tart a szerelem, tart a varázs és ezért képesek maguknak bebeszélni, hogy még igenis éreznek iránta valamit, még szeretik.

 

Mert ha nem így lenne, mi történne? Be kellene látniuk, hogy vége van. Nincs tovább értelme együtt maradni a másik féllel. Elvégre azzal egyikkőjüknek sem tesznek jót, ha az egyik fél csak színlelni képes a szerelmet azért, mert nem akarja magában tudatosítani a szerelem végét, hiszen az a kapcsolat végét jelentené. A szakítástól meg rettentően sokan félnek. Hogy ki kell rángatni magukat egy megszokott térből, környezetből, ember mellől. Fel kellene rúgni mindent, új otthont találni és idővel új partnert. Minden kezdődhetne elölről. Újra randevúzni, megnyerni a másikat, lejátszani vele a szokásos játszmákat. A legkevésbé sem villanyozza fel ez a gondolat embereket.

 

szerelem nelkuli kapcsolat 02

 

Mellette el kell fogadnia azt is, hogy valahol kudarcot vallott. Nem jött össze. Nem ő a Nagy Ő. Nem bírt fenntartani egy szerelmet, kapcsolatot és aggódik amiatt, ki és mit fog mondani. Pedig ilyenkor ez lenne a legkevesebb, hogy bárkit is az érdekeljen, mit szólnak majd hozzá mások. A rokonok meg a kollégák majd ferde szemmel néznek rá vagy sajnálkoznak, hogy befuccsolt a kapcsolata vagy a házassága.

 

Természetesen a sztori még rosszabb, ha gyerek is van a dologban. Akkor nem csak a szülő élete borul, hanem az övé is. Ez pedig egy újabb és súlyos ok arra, miért ne lépjenek azok, akiknél kihunytak az érzések. Hiszen a szülő, akinek a gyereke a mindene, nem lesz olyan önző, hogy kicsesszen a gyerekkel és apa/anya nélkül nőjön fel. Inkább ez majd erőt ad neki, hogy érte teszi és hősiesen tovább kínlódik.

 

szerelem nelkuli kapcsolat 03

 

De hogy jutottunk el erre a pont egyáltalán?

 

Természetesen rettentő sok oka lehet annak, ha valakiből eltűnnek a gyengéd érzelmek. Főleg azért, mert megváltoznak az emberek a kapcsolatban. Egy idő után mindenki elengedi magát, ami ugye nem gond, ha néha-néha még azért dolgozik a kapcsolatért és a másik megtartásért. Csakhogy sokan ebbe belefáradnak vagy elfelejtik. Az, aki addig a legjobb formáját hozta, mindig tip-top volt, kedves, türelmes, udvarias, hirtelen egy igénytelen, lusta, önző személlyé válik. Ilyen az, mikor a nő arra döbben rá, hogy a sportoló kedvese sörhasat növesztett, trágárul beszél, idegbajos és semmi sem érdekli az égvilágon, csak a szex (vagy az sem) a foci meg a kocsi. Vagy mikor a pasi döbben rá, hogy a szexi asszonykából zsíros hajú, kövér, hisztis, frigid liba, lett. De ha még nem is torzulnak el ennyire, akkor a megszokás, a szürke hétköznapok borultak rájuk. A munka vagy a gyerek miatt fáradtak, már nem járnak sehova, nem élnek, mindenki csak el van a maga világában.

 

szerelem nelkuli kapcsolat 04

 

Egyszóval egyikük sem tesz már a kapcsolatért vagy csak az egyik fél. A tétlenség vagy a személyiség megváltozása miatt elkezdenek kihűlni az érzések. Nincs, ami szinten tartsa őket. A szerelmet ápolni kell és ha nem raknak újra és újra a tűzre, érthető, ha az egy idő után kihűl. Persze ilyenkor mindenki a másik félre mutogat, de valójában nem csak ahhoz kell két ember, hogy egymásra találjanak, hanem ahhoz, hogy szétmenjenek.

 

Meddig tartható fenn így kapcsolat?

 

Egyeseknél az örökké valóságig. Vannak, akik profin nyomják, mert annyira képesek lemondani magukról, a vágyaikról, valósággal nemesíti őket ez a fajta önfeláldozás – pláne ha gyerek is van a  képben – hogy hosszú éveken át képesek így élni. De olyankor mindig benne van a pakliban, hogy egyszer be fog telni a pohár és fel fog robbanni. A jobbik esetben beéri majd azzal, ha szétbarmolja a lakást és összecsomagol, majd nagy dirr-durr közepette elköltözik. A rosszabbikat jobb nem is találgatni, hogy viselkedhet az egy kirohanás után az, aki több éve nyomja el magában az érzéseit…

 

Valószínűleg előbb-utóbb mindenkinél betelik a pohár és eljön a pillanat, mikor leesik a tantusz, hogy már nem szerelmes. Még akkor is, ha ehhez egy harmadik fél kell, mert nem gyakran megesik, hogy valamiképp az egyik fél újra szerelmes lesz, ismét értelmet nyer az élete és akkor kész kilépni a halott kapcsolatból. Vagy mellette szeretői viszonyokba bonyolódni…

 

szerelem nelkuli kapcsolat 06

 

Ugyanakkor nem csak a szomorú, illetve happy end végkifejlet marad.  Létezik egy köztes verzió is, bár igaz, hogy ritkán is következik be! Méghozzá az, hogy a párok anélkül érik be ezzel a helyzettel, hogy azt szenvedésként fognák fel vagy lemondásnak élnék meg. Ez pedig a kölcsönös tisztelettel érhető el! Amikor már eljutottak arra a szintre, hogy belátják a szerelem elmúlt, de azért akad helyette szeretet, de főleg tisztelet, amiért eddig is kitartottak egymás mellett jóban-rosszban. Adott két jól összeszokott pár, akik ismerik egymást, megszokták a másik dilijeit. Meg van a másikkal szembeni kellő türelem és megértés. Lehet, hogy a kapcsolatuk már nem lesz tüzes, viszont nekik az is tökéletes, ami van és ezáltal fenntarthatják életükben a biztonságot és addig megszokott rendet. Így az ő szerelem nélküli kapcsolatuk akár a sírig is kitarthat.

 

Végezetül az mondható el, hogy mindenképpen az lenne az ideális, egészséges és tisztességes, hogy mikor rádöbbenünk arra, hogy már nem szeretjük a kedvesünket, megmondjuk neki. Nem játsszuk a mártírt, nem kínlódunk évekig, hanem bevalljuk neki. Ez segíthet abban, hogy újra értelmezzük a kapcsolatunkat és esetleg megmentsük. Ám ha nem szól az ember arról, hogy ég a ház, persze, hogy porrá fog égni. Aztán ha már adtunk egy esélyt a megmentésére és azután sem működött, jobb békességben, barátként elválni semmint tovább szenvedni. Ezt igazán beláthatnák. Csak az szenved, aki szenvedésre kötelezi magát, mert mindig van más választás!

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról!

 

Ha tetszett a cikk, akkor ezek is tetszeni fognak:

 

Vajon létezik az igaz szerelem vagy csupán tündérmese?

 

Mi történt a kedves párommal, akiből egy irdatlan nagy bunkó lett?

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!