Több verzióját is hallottam már ilyen sztoriknak. Valahol csak a sokadik randi után derült ki, de addigra már nagy volt a szerelem, másutt meg javában a kapcsolat közben, de olyat is hallani, hogy a teljesen hétköznapi férfi egyszer csak úgy ment haza a nemrégiben felfedezett közösségből, hogy olyan volt, mint akinek átmosták az agyát. Mégis, mit lehet ilyenkor tenni? Egyáltalán hogyan viszonyuljon egy szívszerelmes nő ahhoz, hogy a kedvese tulajdonképpen szektás (lett)?

 

szektas 01

 

Kép: Pixabay.com

 

Első körben hadd jegyezzem meg, azzal semmi gond, ha valaki vallásos. A vallás egy szép dolog, a hit meg hasznos. Különben is vallásszabadság van és akik igazán szeretik egymást, azok tiszteletben tartják a párjuk vallását, még ha azzal nem is értenek egyet. Amíg egy vallás pozitívan hat az ember személyiségére és kapcsolataira, addig ámen.  De ha nem…

 

Mi is az, hogy „szektás”?

 

A legtöbben ma már negatív jelentést kapcsolnak a szektás, szekta szóhoz, pedig a valóságban nem más, mint egy nagyobb vallási, kulturális, szociális vagy politikai csoport elkülönült, kisebb tagja. Tehát ez egy forma, nem egy bélyeg. Vannak keresztény, buddhista, krisna, gnosztikus, mormon, New Ages, és persze a rettegetett sátánista szekták. Tehát eredetileg egy sajátos vallásos közösségi forma megjelölésére használják. Ezek a kisebb csoportok egy szorosan összetartó, azonos nézetű, zárt közösségek.

 

A szektákban mindig egy vallás az uralkodó, illetve általában egy olyan vezető van, akinek a dogmáit követik és minden más nézetet, vallást elutasítanak.

 

szektas 03

 

De mitől van ilyen negatív színezete? Hát sajnos a tapasztalatok, a valós történetek alapján. Jó, hozzá kell tenni, hogy majdnem minden második hollywood-i horror filmben van egy sötét szektás arc, aki mindenkit lemészárol vagy megátkozza az embereket. Ám sajnos a való élet is kínál erre példát, mint amilyen Charles Manson szektája volt, és akinek parancsára hívei borzalmas gyilkosságokat követtek el.

 

Hozzá kell tenni, nem csak a sátánista, hanem bármely más szekta is lehet negatív töltetű, ahol igen, átmossák az emberek agyát, befolyásolják őket és kifordítják magukból a tagokat. Úgyhogy mikor az derül ki, hogy valakinek a párja egy szekta tagja, joggal aggódhat, főleg, ha már kapcsolatukban mutatkoznak is a szektás befolyásoltság tünetei.

 

Hogyan lehet kezelni a szektás párt?

 

Természetesen az a normális, ha már azelőtt kiderül az ilyesmi, hogy elkezdődnek a kapcsolat. Jó, ha nem az első, de legalább a második randin illő volna elmondani a másiknak, hogy „te, én különben tagja vagyok egy…” Érthető, az előbb már kifejtett okok miatt senki sem szeretné ezzel elrontani a kapcsolatát, de joga van tudnia a másik félnek, hogy kivel készül kapcsolatba kerülni. Elvégre minden épeszű ember fel tudja mérni azt, hogy akar-e adni egy az illetőnek, mert nem biztos, hogy elvakult keresztények csoportjába tartozik, lehet, hogy csak összejár hetente egy alkalommal egy békés buddhista összejövetelre.

 

szektas 04

 

Persze az már más, ha kapcsolata közbe derül ki. Joggal el lehet gondolkodni azon, miért is titkolta. Lehetne mondani, hogy csak félelemből, mert nagyon szerette volna a kapcsolatot és félt a megbélyegzéstől, amiben általában igen jók az emberek és könnyen osztogatják is a címkéket. Ha a másik fél már szerelmes, úgyis esélyt fog adni a kapcsolatnak és nem menekül el.

 

Aztán az is egy lehetőség, hogy egy tartós kapcsolatban élő pár egyik fele áll elő azzal, hogy talált egy vallási csoportot, ami érdekli és szeretne eljárni.  Ha vallásos az ember, ha nem, érdemes lehet elmenni egy-két gyűlésre, hogy lássa, hova megy el a párja, hogy megbizonyosodjon afelől, hogy jó helyen tudhatja. Olvasson utána, miről szól, ismerje meg a dogmáikat és ha tud, kérdezzen meg másokat, mi a véleményük a vallásról vagy vallásosként, hogy élik az életüket, a kapcsolatukat. Elvégre, ha csak pozitív falakba ütközik, nem fog attól tartani, hogy a párja személyisége eltorzul.

 

szektas 05

 

Ám sokan kihagyják ezt a lépést és csak elengedik kedvesüket, hadd menjen, és heteken belül azt veszik észre, hogy szerelmük már önmaga és azt se tudják, hogy egyáltalán mi történt vele, ki és hogy mosta ki az agyát. Ugyanis az a pár, aki megtalálta a maga új vallását, gyakran elfordul a kedvesétől, kevesebb időt tölte vele (inkább a vallását gyakorolja vagy a szektájával van), nem akar vele intim viszonyt fenntartani, és nem hogy szeretkezést, de még az érintését, közeledését is elutasítja. Már ez is önmagában elég rossz, hiszen a párkapcsolat alapja az érintés, az intimitás és a szex. De még rosszabb lehet, ha megpróbálja befolyásolni, ráerőszakolni a vallását, fenyegeti, hogy milyen következmények várnak rá, ha nem teszi azt, amit mond. Innentől kezdve ez már zűrős kapcsolat.

 

Mit tegyen hát az, aki egy szektással jár/él együtt?

 

Tehát, ha összességében az mondható el, ha a párod továbbra is önmaga marad, nem változik meg negatív irányba és a kapcsolatotok sem alakul rosszul, (maximum jó irányt is vesz, hiszen sok vallás ad is!) akkor érdemes meghagyni neki a vallását (ne akard lebeszélni róla, az sokszor úgyis ellentétes hatást vált ki) és te is megnyugodhatsz. Mindig járj utána annak, miben hisz. Érdeklődj tőle is és másoktól. Ez akár még jót is tehet a kapcsolatnak, ha tudtok a vallásáról beszélni és nem kell úgy éreznie, hogy az fekete folt a kapcsolatotokban. Nem kell, hogy egyet érts vele, csak a támogató társat lássa benned.

 

szektas 02

 

 

Amennyiben azt tapasztalod, hogy negatív irányba változott meg a személye és rossz hatással van a kapcsolatotokra, akkor kell megpróbálnod őt esetleg jobb belátásra bírni, rámutatni arra, hogy megváltozott és hogy rossz irányba tette! Ha kell, kérd hozzá a szülei vagy a barátai segítségét is. (Kivéve ha ők is benne vannak a buliban mert akkor lesheted.) De ha bárhogy is küzdesz érte és eljuttok arra a pontra, hogy rád is rád erőltetni a vallását vagy inkább azt választja helyetted, mert ő bizony nem akar lemondani róla semmiképpen, akkor bármennyire is fáj, lehet, hogy lépned kell és el kell őt engedned.  

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról!

 

Ha tetszett a cikk, akkor ezek is tetszeni fognak:

 

Meddig érdemes küzdeni egy kapcsolatért?

 

5 dolog, amitől felmegy bennünk a pumpa a férfi miatt

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!