egyszer megcsalta

Ahogy Ákos mondta: nem kell szépíteni a dolgokat, igen, megcsaltam a feleségemet. Szar ember voltam, de most már nem vagyok az. Hatalmas hibát követtem el három évvel ezelőtt, mikor négy év után megcsaltam a feleségemet. Szörnyen megbántam, amit tettem. Sokáig egy utolsó mocsokként tekintettem magamra. De nem értek egyet azzal, amit minden nő hajtogat, hogy aki egyszer megcsalta a párját, az máskor is meg fogja. Én sem tettem.

tanítómester

 Lassan minden harmadik párkapcsolat hasonló sémán alapszik: az egyik jobban szeret, jobban kötődik, mint a másik, aki csak hébe-hóba mondja ki nem csak a szeretlek szót, de magát a szeretetet is. Mennek az érzelmi háborúk, hogy azért mégis csak úgy legyen, hogy mind a kettőnknek tökéletes legyen. Aki jobban kötődik, többet is vár, illetve várna el a párkapcsolattól, amiket viszont a másik nem biztos, hogy ért: például, hogy nem tűnik el hónapokra egy büdös szó nélkül, vagy nem tesz olyat, amivel a párját megbántja. Alap elvárások, nem igaz? No hát, már, akinek.

talonban tart

Tudom, hogy szereted és látszólag minden tökéletes. Már az első pillanattól kezdve egy hullámhosszon vagytok. Megmernéd kockáztatni azt a kijelentést, hogy olyan, mintha a lelki társad lenne. Szinte mindenben egyetértetek, hasonló az ízlésetek, a véleményetek, és nemcsak egymás szeretői, hanem legjobb barátai is vagytok. Mindeközben mégis valamiért úgy érzed, egy láthatatlan fal van köztetek egy szakadék tátong. Vagy mikor túl közel vagy már hozzá ő megálljt parancsol. Mert a férfi legbelül érzi, hogy nem téged akar.

valentin nap romantika

Nem történt leánykérés, de még csak esküvő sem. Ám a sztori közben és végén csak-csak arra gondol az ember, hogy „Úristen, ez a nő egy mázlista!” meg hogy „Ilyen nincs a mesében!” De van! Nem mindennapos sztori és ettől olyan különleges, mert az ember hajlamos azt hinni, ha ilyen csodák történnek a mindennapokban másokkal, akkor talán vele is megtörténhet!

flört

Talán még végig se olvastad a címet, de már rá is vágtad, hogy NEM. Tény és való, sokan így gondolják. Természetellenes számukra, hogyha már valaki kapcsolatban van, akkor mi a jó fenéért akarna flörtölni, ha nem éppen azért, mert fel akar csípni valakit, vagyis félre akar lépni. Egyesek számára a flört egyenlő a megcsalással, hiszen „egyértelműen” oda vezet. Csakhogy érdemes mérlegelni a kérdést, mielőtt lefejezzük a partnert, amiért flörtölni merészelt.

csak a testem

Egy percig sem hittem, hogy többet akarsz tőlem. Túl szép volt minden ahhoz, hogy igaz legyen, már eleve a találkozásunk is. Én hiszek a szerelem első látásban, de látszott rajtad, hogy te nem. Láttam a szemedben, hogy a ragyogás nem nekem, a lelkemnek, hanem a testemnek szól. Pont az a fajta vagy. Igen, az, amelyik minden erejét latba veti, hogy elvarázsoljon. Megadod nekem a körítést, az álmot, a Disney-t, port hintesz a szemembe és már azt is hiszem, hogy te vagy a valóra vált álom és ez a sírig fog tartani. Csakhogy a fél szemembe jutott a por, a másikkal tisztán láttalak.