Éretten, bölcsen, egyenesen és kíméletesen kell tudni szakítani. Akár szerettük az illetőt, akár megutáltuk, mindenkinek jár a tisztelet. Bakker, emberekből vagyunk, van lelkünk, ez a minimum, ha már szakítunk, ami eleve fájdalmas, ha nem muszáj, akkor nem vágjuk teljesen földhöz a másikat. Hát… nem mindenki van így ezzel. Ugyanis egyesek olyan kíméletlenül, megalázóan, sőt, bunkó módon tudnak szakítani, hogy az egyszerűen elfogadhatatlan!

Bizonyára sokan nem örülnétek, ha ezt hallanátok a párotoktól és egyesek talán még egy pofonnal is megjutalmaznák. Egy újabb sztorit hoztam nektek egy olyan nőtől, aki azt kapta meg a kedvesétől, hogy világ életében volt kiszolgálva, és ő el is várja, hogy a párja tovább vigye az anyja szerepét… vajon mennyire egészséges egy ilyen elvárás, egy ilyen családi minta a párkapcsolatban?

Természetesen a barátok azért is vannak, hogy meghallgassák egymás gondját-baját és segítenek. De mikor egy ilyen titkot osztanak meg az emberrel és azt várják, hogy az mondjon valami okosat, segítsen kihúzni egy bölcs húzással a csávából, akkor azért az ember elgondolkozik azon, hogy nem is olyan könnyű „foglalkozás” barátnak lenni… mert mégis mit lehet felelni egy ilyen kérdésére felelni?

Sajnos nagyon is! Nem is egy emberrel találkoztam, aki beleesett ebbe a csúnya ördögi körbe. Egyik durvább volt, mint a másik… és természetesen nem csak nők, hanem a férfiak is járhatnak így. Az ilyen sztoriból két dolog derül ki fixen: Az egyik az, hogy a szívnek tényleg, komolyan nem lehet parancsolni! A másik pedig az, hogy mindig van valaki, aki sérül a történetben…

Erotikus thriller. De baromi jól hangzik, csak kár, hogy szinte semmilyen tekintetben nem fedi le a Szabadság ötven árnyalata a műfajt, sőt, inkább ki is gúnyolja… már az előző rész is kellően vonatatott és sablonos volt, de most ezt tökélyre vitték és elérték a maximumot, mert megalkották a Semmit. Semmi lényeges, semmi mondanivaló, semmi igazi szex, semmi cél. Olyan lapos lett ez a sztori, mint a hajam, ha nem mosom meg két hétig. De még azon is van legalább zsír, ebben a sztoriban meg már a szaft is elpárolgott…

Mi nők… tele vagyunk dédelgetett álmokkal, már kislány korunkban megálmodjuk a fényes esküvőt és ez a kép még elevenebb lesz bennünk, amikor megtaláljuk „álmaink” pasiját, - aki vagy az vagy nem – de mi már mindjárt bútoroznánk meg esküdnénk. A többségük meg persze nem szeretne kapkodni. Ám a nők, akiknek ketyeg az esküvő, a biosz- meg a mindenféle órája addig-addig hipnotizálják meg nyaggatják a pasikat az eljegyzéssel meg a házassággal, míg azoknál be nem telik a pohár. Vajon kinek a reakciója a jogos?