Nem egy olyan embert ismerek, aki párkapcsolatfüggőségben szenved. Egy darab olyan barátnő van, aki be is vallja. A többi reakciója ez: „Hogy én?! Á, dehogy! Simán meglennék egyedül is!” Aha… szóval te melyik táborba tartozol? Tudsz arról, hogy párkapcsolatfüggőségben szenvedsz vagy fel sem tűnik?

Nemrégiben volt szerencsém egy újabb barátnős beszélgetéshez, amikor megint csak hajmeresztő dolgokat hallottam. Az egész egy kérdéssel indult: „Te még ennyi év után is élvezed vele a szexet?” – kérdezte barátnőm, mire visszakérdeztem, hogy „Miért, te nem?” És akkor legyintett majd nagyot kortyolva a habos kávéjából azt mondta: „Én már csak kötelességből…” Meglepődtem ezen, mert nem értettem, hogy tudott erre a pontra eljutni, mikor pár éve még olyan nagy volt a szerelem.

Kérdezte tőlem a barátnőm. Mivel nemrég jött össze egy olyan pasival, aki őszintén bevallotta neki, hogy eddig minden barátnőjét megcsalta. Jogos volt a kérdés, hogyha ez így van, barátnőm mivel lenne másabb, mellette miért ne lépne félre? Kigyógyulhat egy notórius hűtlenkedő a félrelépésből? Vagy aki fél vagy egész életében az volt, az is marad örökké?

Ahol nem azért jönnek össze az emberek, hogy legyen kivel lenni vagy szexelni, akkor a szerelem vezérli őket. A szenvedélyes, tüzes szerelem. Emlékszel még arra, milyen volt? Hogy dúltak az érzelmek benned, feszítettek a mellkasodat? Úgy néztetek egymásra, mint a megtestesült istenekre? Napjában ötször is mondtátok, hogy „szeretlek”, talán mindennap szeretkeztetek is… és most? Mi történt, hogy évek múltán nemhogy elcsitult, hanem ki is aludt a láng? Hová lett a szerelem? Meddig tudsz így élni, hogy tudod, már nem szereted a kedvesedet?

Szomorú, de gyakran megesik, hogy párok, akik régóta együtt vannak és látszólag a legnagyobb szerelemben és harmóniában élnek, ott a pasi egyik napról a másikra begőzöl és kijelenti válni, szakítani akar, de legalábbis több teret és szabadságot kér, mert élni akar. A legrosszabb persze, ha mindezt be sem jelenti, csak lelécel. A nő szíve meg persze romokban hever mert általában igazi pokoljárásnak éli meg. Mégis, mit lehet tenni ilyenkor, mikor a férfira rátör a kapuzárási pánik?

Ismerős a felállás? Biztos volt már részed ilyenben, esetleg a fordítottjában. Mindenki átéli legalább egyszer. Mert nincs olyan ember, aki néha ne keveredne harcba a szívével és az eszével. A legizzasztóbb, legfáradtságosabb és legfájóbb harc, amikor tudod, hogy melyikre kellene hallgatnod, de már csak azért se. Meg amikor tudod, hogy a másik fél is pontosan ezt teszi. Mégis, hogy kellene ebből a szívszorító, elmeháborító csatából győztesen kikeveredni?