Kevesen tudják, de az Eurovíziós Dalfesztivál minden évben, így ez alkalommal is, egy vörös szőnyeges bevonulással vette kezdetét, az est erejéig Hollywoodi sztárnak érezhették magukat a pacsirta hangú fiatalok.

Az izgalmas elődöntőket megelőzően a dalfesztivál résztvevő országai a divatérzékükről is tanúbizonyságot tettek. Van, aki jól szerepelt és van, aki inkább leszerepelt, persze csak az ízlésüket illetően.

Az új szavazási szabályok sem arattak osztatlan sikert az idén, a szakmai zsűri szavazata alapján az ukrán Jamala nyerte a fesztivált, a közönségnél viszont egyértelműen az orosz dal nyert. Oroszország csalódott is az eredményt illetően, főleg, hogy rengeteg pénzt áldozott a színpadi látvány megalkotásába.

Freddie Pioneer című szerzeményének legjobbak közé sorolása azt jelentette, hogy így Magyarország egymás után hatodszor jutott a dalverseny döntőjébe, ami önmagában nagyon szép eredmény, a versenyen pedig a 19. helyet szereztük meg.

A dalok versenye mögött, természetesen a designerek, stylistok versenye is zajlik.
Munkájukon a továbbjutás is múlhat, ugyanis hozzátehet, de el is vehet a produkcióból egy-egy kosztüm. A színpadon kívüli megjelenés is fontos, hiszen szimpátiát vagy unszimpátiát válthat ki az emberekből. A versenyzőkön is nagy a nyomás, hiszen sokszor akár saját ízlésüknek ellentmondva fogadják meg a szakemberek tanácsait, annak érdekében, hogy a legjobbat hozzák ki magukból. Azonban van az az eset, amikor jobb lett volna hallgatniuk a belső hangra, amikor tükörbe néztek, és nem stimmelt valami.

Nagy a készülődés a verseny kezdetének előestéjre is, a tervezők igyekeznek olyan szetteket ölteni a fiatalokra, amelyek kihangsúlyozzák egyediségüket, de méltón képviselhetik benne a hazájukat is. Az igyekezet ellenére, idén jó néhány melléfogással is találkozhattunk a vörös szőnyegen, de még a színpadon is.

Nézzük hogyan villantottak az Eurovíziós énekesek az eredmények sorrendjében:
Az első 10 helyezett:

1. Ukrajna- Jamala

A nyitó partira felvett ruhája, igyekszik a pizsama divatot követni, de ezzel gyorsan a közvélemény és a divatbloggerek kíméletlen kereszttüzébe került. Való igaz, sem a szín, sem a fazon, sem az anyaghasználat nem volt jó döntés. A énekesek ugyanis pompás limuzinokban érkeznek az esemény helyszínére, ahol nem meglepetés, ülni kell, ez bizony ennek a selyem ruhának sem tett jót.

eur1

Kép forrása: wiwisbloggs.com

A döntőben már valamelyest jobban festett az ukrán énekesnő, egy sötét kék, hosszú, aszimmetrikus vállmegoldású, nadrágban végződő ruhát viselt. A nadrág anyaga azonban kapott egy csipkeborítást, ami kissé vastagabbnak mutatta Jamala lábait, a combközépig takaró szövetrengeteg pedig a csípőjén is szélesített - az eleve körte testalkatú - hölgyön. Összességében azonban a döntőre sokkal inkább sikerült eltalálni a Jamalahoz illő stílust. A ruhát Ivan Frolov, fiatal ukrán divattervező álmodta meg a döntőre.

 eur2

Kép forrása: wiwisbloggs.com

2. Australia-Dami Im

Dami, a 27 éves dél-koreai lány, megjelenése egy sokkal jobban átgondolt koncepciót mutat. Ebben segítségére, az esküvői ruhakölteményeiről híres, ausztrál Steven Khalil volt. Remek ruhákat hoztak össze az énekesnőnek, aki fellépő „jelmezét” a látvány nagyon fontos részének tartotta. A fiatal énekesnő Ausztrália divatikonjai közé tartozik, nem meglepő tehát, hogy stílusból is ötösre vizsgázott. A vörös szőnyegen egy fekete, érdekes vonalvezetésű és textúrájú alkotást viselt, az egyik legjobban öltözött hölgy volt ezzel az estén.

eur3

Kép forrása: wiwibloggs.com

A döntőben pedig egy hófehér ruhában tündökölt. Az elől merészen rövid szoknyarésznek és a kiegészítőknek köszönhetően valóban gálára illő kosztümöt alkottak, így sikeresen elkerülték az esküvői ruha hatást.

eur4 

Kép forrása: i.dailymail.co.uk

3. Oroszország - SERGEY LAZAREV

A nagy esélyes nehezen emészti meg, hogy az új szabályok értelmében hiába szerette volna a közönség az első helyre juttatni, a zsűri szavazataival csak a harmadik helyet szerezhette meg. Elegáns stílusban, fantasztikus grafikai és színpadi látványban volt részünk, ez a fiatalember tudta, hogy kell megjelennie egy gálaesten. Tökéletesen szabott öltönyével sokak tetszését elnyerte, s meg sem lepődünk, hogy bizony többnyire a hölgyekét.

 eur5

Kép forrása: wiwibloggs.com

A döntőben viselt öltözékének lényege volt, hogy jól beolvadjon a grafikai látványba, ezért egy fekete inget és fekete nadrágot viselt. Az ing szabásába vitték némi szokatlan vonalvezetést, ami feldobta a kényszerült egyszerűséget. Stílusos megjelenést sikerült összehozni neki.

 eur6

Kép forrása:fashionstyle.com

4. Bulgaria – Poli Genova

Az extravagáns énekesnő a vörös szőnyegen egy kicsit visszafogta magát, a hosszított, fehér kosztümhöz-szokatlanul- egy balerinaszoknyát társított. Az vagány frizura is az egyediségét igyekszik kiemelni a hozzá társított fül ékszerrel fokozva a hatást. Összegezve nekem kicsit ötletszegény, de legalább nem esett át a ló másik oldalára.

 eur7

Kép forrása: wiwibloggs.com

A színpadi megjelenése azonban valóban emlékezetes jelmez marad, szerencsére nem „nyomta össze” az énekesnőt. Poli nagyon jól bánt a világító ruhájával, egy ilyen alkotást tudni kell viselni a színpadon.

 eur8

Kép forrása: wiwibloggs.com

5. Svédország- Frans

Az előpartin viselt öltönye remekül állt a fiatal versenyzőnek, a sportcipővel való párosítás már nem meglepő, még egy ilyen rangos eseményen sem. Sőt kifejezetten jót tett az összeállításnak, így nem akarta idősebbnek, sem komolyabbak mutatni az énekest, mint amilyen.

 eur9

Kép forrása: wiwibloggs.com

Ezzel szemben a színpadi megjelenése túl egyszerűre sikerült, ezzel a kis kardigánnal úgy festett, mint a Dawson és a haverok főszereplője. Lehet, hogy a svédek nem szeretik túlbonyolítani a dolgokat, ezért is szeretjük az IKEÁT. Na de ez, túlzás. Úgy fest, mintha egy sokat használt, kicsit kinőtt polár kardigánt öltött volna magára. Persze lehet, hogy a szövet valamilyen high-tech eljárás eredménye, de ez nem segít a látványon.

 eur10

6. Franciaország-Amir

Sokat nem gondolkodtak, Amir megjelenésén, mondhatni, biztosra mentek. Azt nem mondhatjuk, hogy nem nézett ki jól, a francia-izraeli énekes, viszont nem túl kreatív, hogy gyakorlatilag ugyanazt viselte a vörös szőnyeges felvonuláson és a színpadon is, csak a döntőre elfelejtette felvenni az ingét.

 eur11

Kép forrása: wiwibloggs.com

eur12

Képek forrása: wiwibloggs.com

7. Örményország- IVETA MUKUCHYAN
Énekesnő, dalszövegíró, színésznő, modell és nem mellesleg gyönyörű, s a tetejében még stílusa is van. A vörös szőnyegen, gyönyörű ruhában jelent meg, igazi dívaként vonult végig. Nálam Ő nyerte a divatversenyt. A ruhakölteményeket a Kivera Naynomis örmény divatháznak és Arevik Simonyan főtervezőnek köszönhette.

 eur13

Kép forrása: wiwibloggs.com

A színpadi megjelenésében is nőiességén volt a hangsúly, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a lábait teljesen szabadon hagyó, alakját megmutató dress-ben láthattuk őt. Tánctudásban ugyan alul maradt, de stílust tekintve Beyonce-t idézte a produkcióban.

 eur14

Kép forrása: 1tv.am

8. Lengyelország- MICHAL SZPAK

Csak annyi pozitívumot írnék a lengyel énekes számlájára, hogy legalább a két szett összhangban volt egymással. Az már más kérdés, hogy ízlésvilágát tekintve egy kissé nyaka tekeredett volt az összkép.

 eur15

Kép forrása: wiwibloggs.com

Lelki szemeim előtt hol egy fürtös hajú kalóz, hol a tavalyi győztes, Conchita Wurst jelent meg smink nélkül. Nem tudtam eldönteni, melyik a rosszabb.

 eur22

Kép forrása: blog.prinz.de

9. Litvánia- DONNY MONTELL

Retro hullám a köbön, s sajnos nem csak a hajáról beszélünk. A nyitó bálon való megjelenése borzalmasra sikeredett, a legrosszabbul öltözött Eurovíziós versenyző címet nyugodt szívvel odaadhatnánk neki. A fura bőrdzsekik versenyét azonban vitte.

 eur16

Kép forrása: wiwibloggs.com

A színpadi öltözet egy fokkal jobban sikerült, a fehér bőrkabát azonban nálam itt sem hozta a kívánt hatást.

 eur17

Kép forrása: bbc.co.uk

10. Belgium- LAURA TESORO
Szemtelenül fiatal, belga énekesnő egyetlen mentsége talán csak a kora, arra a divatbalesetre, amit a gálán elkövetett. A retro életérzés itt is csúfosra sikerült, nagyon előnytelen és unalmas ez a ruha, elfedi viselője szépségét.

 eur18

Kép forrása: wiwibloggs.com

A színpadi rövidnadrágos kosztüm már egy fokkal jobb választás, máris sokkal jobb alakot varázsolt magának így Laura.

 eur19

Kép forrása: ruhrnachrichten.de

Magyarország ugyan nem került be a legjobb tíz közé, de nem maradhat ki a felsorolásból.

Freddie és csapatának koncepciója az egyszerűség volt, nem szerették volna elvonni a figyelmet az énekről, ezért „egyszerű srácként” felállt a színpadra és elénekelte a mondanivalóját. Ugyanezen gondolatmenet mentén csúszott félre a svéd Frans is, amikor szürke kisegérnek ölözött, de szerencsére Freddie esetében nem így történt. A farmer+póló összeállítás hozza a tervezett lazaságot, a póló érdekes szabása pedig pont annyit dob rajta, ne legyen unalmas.

Persze hozzátenném, hogy a férfias, sportos testalkat ügyesen elvonta a figyelmünk arról, mit is viselt!

 eur20

Kép forrása: wiwibloggs.com

eur21

Kép: Andess Putting

Gratulálunk Freddienek!

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!