Megint egy nagyon érzelmes, mélyről jövő témáról szeretnék nektek írni. 


“A család azt jelenti, megosztjuk egymással a hibáinkat, a tökéletlenségeinket és az érzéseinket, miközben nem szűnünk meg szeretni egymást. De még ha szeretet árad belőlünk, akkor sem vagyunk mindig szeretetre méltók. Ha pedig nem vagyunk tökéletesek, lényeges, hogy meg tudjuk bocsátani önmagunknak és másoknak. Azután másnap reggel elölről kezdünk mindent. Olyan folyamat ez, mint a bimbó nyílása. Virágzás, virulás és virágba borulás."

Bennem is sokszor felmerült már az a kérdés, mikor beszélünk családról? Család az, amikor együtt a szülőkkel boldogságban eléldegélünk? Család lehet az, akiknek esténként megadatik egy jó éjt puszi? Esetleg család az, aki csak a társadalomnak szeretne megfelelni? Létezik minta család? Létezik olyan tiszta, és őszinte kapcsolat ahol anya és apa örökre együtt maradnak?
A társadalom csúf igazsága az, hogy a tökéletesnek tünő kapcsolatokat is családnak minősítik! Pedig a család az, ahol nem fordíthatunk hátat, mert nem jó magányosan evezni. Ha bosszantóan kisebesítették a csuklódat és a térdedet, akkor se feledd, hogy a családi kötelékek nélkül senkinek nem jó élni. A család melletted áll, ha baj van, és a legtöbb segtséget neked adja. A legnagyobb őszinteséget nekünk tárja, és kíséri minden léptünket.

- 1994-ben az ENSZ május 15-ét: A család nemzetközi napjává nyilvánította. E felhíváshoz csatlakozott hazánk is, mivel a kezdeményezés a figyelmet a családra, a társadalom legfontosabb "intézményére" irányítja.
Az ehhez a naphoz kötődő programok, előadások a családról mint ösztönző erőről, biztos háttérről, menedékről, energiaforrásról szólnak. Hangsúlyozzák azt, hogy a család az a közösség, mely a legkilátástalanabb helyzetekben is megtart, mely tékozló fiakat is visszafogad.

A hagyománycsaládok szerint, a legkisebb társadalmi egység állhat anyából, apából, és legalább egy gyermekből. Jobbik esetben az apa a kenyérkereső, az anyuka otthon mos-főz takarít, és felelős a gyereknevelésért. - így alakul a jól ismert sztereotípia. A család, mint „szervezet“ összetett kapcsolatokra épül. A nő kapcsolatai például feleség-férj, anya-gyermek feladatok közé tartozhat. A nők kiteljesedéséhez hozzátartoznak az anyaság, a férfiakhoz az apaság felelőssége.

A családtagoknál gyakori probléma, hogy nem kommunikálnak egymással a családtagok, nem nyílnak meg egymásnak, nem osztják meg gondolataikat, nem beszélik ki az érzéseiket... Pedig mennyivel könnyebb lenne néha leülni, akár egy vacsora során, és átbeszélni kivel mi történt aznap. A figyelmesség is lehet egyfajta intimitás, fontos a kedveskedés, a maximális kommunikáció. Nem szabad elhanyagolni egymás érzéseit, legyenek fontos állomások az életünkben.
Természetesen vannak bizonyos dolgok amiket jobb nem a gyerek előtt megbeszélni, de érdemes vele is megosztani pár komolyabb beszélgetést.

Teremtsd meg a legszuperebb életmódot a kis családodnak. Az anyák tartják sokszor össze a családot, nekik több energiát kell belefektetni. Kevesebbet gondolni a problémákra, vagy éppen pont mi nekünk kell megoldani azokat. Törekedni arra, hogy amit megálmodtál azt nem feladni. Jöhet bármi, az igazi ősi anyánk vénájából még is erőt meríthetünk, hatalmasak és lerombolhatatlanok leszünk. A család minden anyának fontos, mindenből a lehető legjobbat szeretnénk. Sokszor hajlamosak vagyunk elfelejteni barátainkat, és csak a család összetartására koncentrálunk. Kemény munka egy életen át... De mit ér az élet család nélkül? Nekem sem volt könnyű családi hátterem. Ennek ellenére úgy gondolom, felnőtt Nő létemre, igen is harcoljunk azokért az értékes pillanatokért, amiért érdemes reggelente felébredni. A gyereknek egy gondoskodó anyára és egy olyan apára van szüksége, akire élete végéig felnézhet. Legyünk egymás barátai, és elszakíthatatlanok.

Sok családban előfordul amikor az egyik nem félrekacsint. Mit is szoktak ilyenkor mondani? - Amiről nem tudunk az nem fáj...
Igen is tudjunk róla, annyiban tiszteljük a másikat, hogy elmondjuk egymás bukásait, akkor talán az emberi kapcsolat emberséges marad. Ettől független, szerintem nincs menthetetlen házasság vagy párkapcsolat, csak bizonyos lustaság az emberekben. Könnyebb egy bológató friss húst elfogyasztani, mint egy olyan ember elé állni, akivel igazán problémáink vannak. A menekülés minden 2. emberben felmerül. Futni valami elől, mindig könnyebb... De kinek könnyebb? A család nem két emberről szól. Ha már felvettük a cipőnket, akkor járjuk úgy az utat, hogy ebből a gyerek a legkevesebbet sérüljön. Én úgy gondolom, vannak menthető kapcsolatok, és tenni kell azért, hogy öregségünkre valaki majd megfogja a kezünket. A magány csak szomorúságot generál...

A tökéletes család számomra az, ahol feltétel nélkül szeretjük egymást. Ahol mindenki önmaga lehet, ahol a gyerekeket úgy terelgetik a szülők, hogy felnőttként majd boldog, saját útjukat járó emberek lehessenek.

A szeretet befogad, mint egy nyitott szív, nem követel, nem tart igényt semmire. Szívesebben jön, ha vágyaink elcsendesülnek, ha kevéssel beérjük, és ha megbékélünk a gondolattal, hogy bár nem lesz mindig velünk, amit szeretünk, de ebben a pillanatban velünk van.

csal2

Pár sort szeretnék írni a gyerekekről is...

Nagyon fontos, hogy támogassuk a gyereket az önálló döntéshozásban és tevékenységben. Tiszteletben kell tartani, ha neki nehéz egy-egy feladat, és érdemes bátorítani abban, hogy több forrást (pl. a könyvtárat) is használjon a megoldáshoz. Nem jó, ha nem engedjük neki, hogy kipróbáljon dolgokat, ha mindenbe bele akarunk szólni, vagy ha úgy teszünk, mintha a gyerek ott se lenne, amikor róla van szó.Nagyon sok problémát okozhat, ha a gyereket beskatulyázták, hiszen ez önbeteljesítő jóslat lehet. Ha már megtörtént a baj, akkor érdemes olyan lehetőségeket keresni, amikben a gyerek új oldaláról ismerheti meg saját magát, és persze fontos, hogy mi se a skatulyák szerint kezeljük őt. Így fel fogja ismerni, hogy sokkal többre képes, mint hitte.
Azt gondolnánk, dicsérni egyszerű, a lényeg, hogy jó sokat kapjon belőle a gyerek. Holott lehet úgy dicsérni, hogy épül tőle a személyisége, de visszájára is fordulhat a dolog. Egy dicsérő mondatot sokféleképp megfogalmazhatunk, és számos rejtett üzenete van.
Nagyobb részt veszünk ki a gyereknevelésbőll mi Nők, mint az apák. Több az esélye, hogy a gyereknek az első 3-4 évben szorosabb kötelék van az anyukája felé. Java részt, mi etettük, mi altattuk, velünk ébredt, mi beszélgettünk velük többet... Ez beletartozik a család vállalásba, hisz az apa többet van távol az otthonától. De úgy érzem, az esti programokba ugyan úgy bevonhatjuk párunkat. Számomra nagyon fontos, hogy mikor megérkezik apa, akkor tárt karokkal, öleléssel, és egy hatalmas puszival üdvözölje a gyerek.

Hiszem, és remélem vannak még igazán kitartó és szeretetteljes család, ahol a béke és a tisztelet a legnagyobb erény.

A gyerekek számára az első kapcsolat a legfontosabb, ez pedig az anya-csecsemő kapcsolat. Ez az az alap, amire a gyerek minden egyes jövőbeli kapcsolata ráépül. Az ember az identitását az anyjától kapja, ő a "tükre".

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!