A legtöbb munkahelyen az év végéhez közelítve nagy a hajtás, így gyakran nincs rendesen időnk a karácsonyra készülődni, ajándékot vásárolni. Utóbbival sokan vagyunk úgy, hogy húzzuk, halogatjuk, végül az utolsó percekre hagyjuk, amikor már a választék is kicsit gyengébb.

 Ismét elérkeztünk december 6.-hoz, amikor is a magyar szokások szerint a télapó a jó gyerekeknek ajándékot, a rosszaknak pedig virgácsot tesz a csizmákba. Manapság persze már minden gyerek kap mikulás-csomagot, ha máshol nem, akkor az iskolában, óvodában.

Kicsit sem gyanús, hogy fentről mondják meg, mit kell érezned, tenned? Kicsit sem félelmetes, hogy esélyed sincs mást hallgatni, nézni, csak ezt?

Hosszú Katinka, Gyurta Dániel, Kapás Boglárka, Bernek Péter, Kozma Dominik, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn, Financsek Gábor úszók, illetve Czakó Csaba és Shane Tusup edzők: egy közös cél egy diktatorikus rendszer ellen.

Idén a Black Friday november 25-re esik. Amerikából ered, a hálaadást követő péntekre esik, amely a karácsonyi bevásárlási időszak kezdetét jelzi. A Fekete Péntek fogalmat 1966-ban használták először, a hirtelen megnövekedő forgalomra utalva, amelyet az ünnepekig tartó eszeveszett pénzköltés eredményez.

Miért szeretjük még mindig, ha csak a baj van vele? Miért veszünk minden évben új díszeket, világító rénszarvas a ház elé? Valóban így akarjuk évről-évre felidézni az ünnep hangulatát, vagy csak megállás nélkül vásárolunk, mert a reklámok és a szomszéd dekorációja - ami mindig szebb - rákényszerítenek?