Néhány pszichológus azon a véleményen van, hogy sokkal jobban képesek vagyunk egy konfliktus gyanús helyzetből sikeresen kijönni, ha kérdéseinket irányítottan tesszük fel. Ehhez elengedhetetlen, hogy ne az önös érdek legyen a hangsúlyos (még akkor is ha pedig erről van szó), hanem sokkal inkább az érdeklődés.

Kép: pixabay.com

A probléma gyökere ott van, hogy negatív módon prezentálják az emberek kommunikációjukat, ami egyértelműen egy kritikából fakad. A kritika pedig automatikusan egy védekező mechanizmust indít el, hiszen támadást érzünk annak hátterében. Ezért ha valaki azt mondja "Ne legyél már szomorú!" még ideges is lesz. Viszont ha ugyan ezt a témát "Bárcsak elmondanád mi szomorít el téged!" megközelítésben tesszük, máris mást eredményez, nem alakul ki védekezés, hiszen érdeklődést színlel a mondat, pedig nincs bennük tartalmi különbség.

Így hidegülnek el egymástól a párkapcsolatok: nincs meg a megfelelő kommunikáció

A legboldogabb párok is beleesnek ebbe a hibába, hiszen egy-egy rosszul feltett kérdést azonnal személyes támadásnak vesznek, amiből vérig sértett konfliktus alakulhat ki. A hangsúly  megint a kritika. Azt nem vagyunk képesek elfogadni, pedig sértő szándék helyett sokkal több benne az építőjellegű észrevétel, mint azt elsőre gondolnánk. De még mindig a tálalás a lényeg és azt a legtöbben még mindig nem képesek igényesen szervírozni.

 

A kritikák mögött a legtöbb esetben is egy vágy van, aminek még nem vagyunk birtokában, az feszültségként is lesz jelen. Ez a másik, hogy az emberek mindig türelmetlenek és mindig mindent akarnak egyszerre. Van még hova fejlődni, ez kétségtelen.

 

Kép: pixabay.com

Viszont azzal, hogy kritizáljuk a párunkat és kifogásoljuk tevékenységét egy vágyunk miatt, azzal saját belső félelmeinket nagyítjuk fel, aminek még hangot is adunk. Ez megint csak nem visz előre, sokkal inkább hátráltat, mint előnyünkre válik és csak felgyorsítjuk a negatív következmények sorát.

 

Te kivel vagy szívesebben? Aki azt mondja neked, hogy "Kérlek lassíts egy kicsit, mert így nem érzem magam biztonságban!" vagy azzal, aki a fejedhez vágja folyamatosan, hogy "Úgy vezetsz, mint egy őrült állat! Biztos nem ülök be melléd még egyszer!" Csak egy egyszerű példa az életből, de érezni lehet a súlyát a kritikának és a konfliktus kezelésének is. Apró dolgok, de mindennél fontosabbak, hogy működhessen az a kapcsolat.

Hogyan lehetsz sikeres egy konfliktusban?

- Tudatosan beszélj arról, ami a neheztelés tárgyát képezi és azt egyértelműen kommunikáld ki! Nem lehet semmi, ami tabu téma lenne, de bármit is mondasz, azt kétszer gondold át hogyan tálalod! Ha megvan a körítés, de lényegre törő és felhívod a figyelmet a másik problémájára, ami téged zavar, nyertél!

 

- Legyél toleráns a másikhoz és lásd az ő szemszögét is egy pillanatra, hiszen csak akkor kaphatsz teljes képet a konkrét szituációról. Nem biztos, hogy az ő hibája egy kialakult helyzet, de jegyezd meg, hogy szerinted mi lett volna a helyes lépés! Ha jól csinálod, párodat úgy az ujjaid köré csavarod, hogy soha többet nem fog hibázni a témában és egyből kettőt tudtok előrelépni, ami a kritikával még három visszahúzó meccs lett volna.

 

- Ha a kritikádat képes vagy átalakítani a kívánalmaidnak megfelelően, akkor nem lesz többé akadály, ami szabotálni az előremenetelt. A kulcs az érdeklődésből fakadó irányított pozitív kommunikáció.

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról!

 

 

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!