Új szezonra HAJazunk!

A LOB az új BOB, avagy már a fodrászhoz is értelmező szótár kell!

Legnagyobb örömünkre közeledik a tavasz, a természet is a megújulást hirdeti. Ilyenkor mi is egy kis felfrissülésre vágyunk. Kimozdulunk az otthoni meleg kanapé mellől, élvezzük a jó időt és átadjuk magunkat külsőleg, belsőleg a minket körülvevő üde hangulatnak.

Én az első melengető napsugarak megjelenésére ledobom a kötött sapikat, amik addig elég jó szolgálatot tettek a télben kifakult, kissé megfáradt hajtincseim eltakarására. Ezzel máris elérkeztünk egyik kedvenc témámhoz, a szezon új frizura trendjeihez, mert hát az ember lánya szinte új emberként tud kilépni a fodrász szalonból egy-egy jól sikerült vágás vagy festés után. Így én úgy döntöttem most új séróval pezsdítem fel magam a téli egyhangúságból.

A mai szokásoknak megfelelően bele is vetettem magam az interneten való keresgélésbe, s hát azon vettem magam észre, hogy nem kis tudás szükségeltetik, hogy ki tudjak igazodni az új trendek között, pedig még csak a forma kiválasztásánál tartottam.

Teljesen új, saját szóhasználattal találtam szembe magam.

Így talált meg az új kedvencem is, a LOB-ot!

Ám a képaláírásokban tovább röpködtek a mozaik szavak. Az ombre hajfestés technikáról már csak-csak mindenki halott ezt-azt, de van itt sombre, balayage (ezekről később…) és még a színek is új neveket kaptak.

Komoly kutató munkába kezdtem, hogy jól használjam a kifejezéseket. Segítek egy kicsit eligazodni a hajszobrászat labirintusában, közben pedig sok szuper képet gyűjtöttem inspirációnak.

Miután választottam megmutatom az eredményt is, egy előtte utána fotóval!

Sorozat első részében 2016 nyertes formájáról, a cseppet sem unalmas LOB-ról írok, a színeknek és festési technikáknak külön bejegyzést szentelek.

Mi is az a LOB?

LOB= Long Bob

A forma tekintetében egyértelműen vezet a 2015-ös év nagy kedvence a BOB, avagy a bubi, de ez is egy kicsit megújulva már LOB név alatt mutatja az új irányt. Egész egyszerűen egy hosszabbra hagyott bubi frizura. Lehet állig, vállig, hátközépig, kinek, hogy tetszik. Remek kompromisszumos megoldás, ha nem szeretnénk hirtelen rövid hajat hosszú hajkoronánkból! Ráadásul szuper trendi, még a vörös szőnyegen is megállja a helyét!

Számos híresség is hódol a trendnek és megszabadul akár a hátközépig érő hajtól is. Remekül áll minden arcformához és nem utolsó sorban egyes típusai remekül festenek rendezetlenül is, ami azért valljuk be nem egy utolsó szempont.

Sztirok

De ezzel nincs vége, a LOB is lehet többféle:

1. A-vonalú LOB (l. még fordított bob), amikor hátul rövidebb, elől hosszabb a haj. Azonban nem rétegezik a hátsó részeket.

A vonal

2. Rétegezett lob: Ez az A-vonalú LOB hátul lépcsőzetesre vágott formája.

Retegezett

3. Egyenes LOB: itt jól meg kell választani meddig is érjen a haj, mert a váll könnyen kifelé pördítheti.

Egyenes

4. Szögletes LOB: Extrém A-vonalú LOB-nak is megfelel, ez a forma. Véleményem szerint azoknak ajánlott, akiknek van elég idejük a haj beállítására.

Sgletes5. Aszimmetrikus LOB: Ez egy olyan A-vonalú LOB forma, ahol az egyik oldalt hosszabbra hagyjuk a tincseket.

Asszimetrikus
Végezetül jöjjön az én választásom. Nekem az A-vonalú LOB tetszett a legjobban.

A képek magukért beszélnek. Teljesen újult energiákkal várom a tavaszt.

Máris imádom! (…és a pasimnak is bejött :) )

Alizelotteutana

Nektek hogy tetszik? :)

alizksz

A következő részben a festési technikáról is elárulom a részleteket.

Addig is jó szemezgetést!

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!