Az embereket számtalanféle okból érheti lelki megrázkódtatás. Szeretteink elvesztése, egy párkapcsolat vége mindig olyan mélypontra juttat bennünket, amelyből csak nagy nehézségek árán lehet kijutni.

magany1

Forrás: www.pixabay.com

Amikor elveszítünk valakit, aki nagyon közel állt hozzánk, egy hatalmas és egyben pótolhatatlan űr keletkezik bennünk. A kezdeti fázisban korábban még sosem tapasztalt szomorúság lesz úrrá rajtunk, amely gyakran már-már elviselhetetlen mértékűvé válik. Hiába beszélgetünk családtagjainkkal, barátainkkal, a szellemi és lelki kimerültségtől nem is igazán jutnak el a szavaik a tudatunkig. A tény, hogy valami véget ért, és már sosem lesz többé, szinte feldolgozhatatlan.

Az érzéseink ilyenkor folyamatosan változnak: néha fájdalom, olykor harag jelentkezik, de mindig ugyanolyan nagyfokú intenzitással. Azt mondják, az ilyen lelki töréseket csak az idő múlása képes begyógyítani. Ez feltehetőleg igaz, de az illető elvesztésével önmagunkból is eltűnik valami, ami hetek, hónapok és évek eltelte után sem kerül elő. Valójában nem felépülünk, hanem hozzászokunk a gondolathoz, elfogadjuk a helyzetet. Szerencsére eddig hozzám közel álló személy még nem halt meg, de szakításban már volt részem. Az első pár hét után az érzelmeim lecsillapodtak, és ez utat engedett a tisztább gondolataimnak. Ebben az időszakban jöttem rá, hogy az életem egy szakasza lezárult, és már sosem lesz olyan, mint volt. Nem fogok arra felébredni, hogy a szerelmem puszit nyom az arcomra vagy az ajkaimra, nem hallgathatom, ahogy olyan lelkesen mesél nekem a sportokról, és nem fogja többet a fülem mögé simítani a kósza hajtincseimet. Az ilyen apróságok nem csupán szomorúságot, hanem egyfajta félelmet is keltenek az emberben. Hogy fogok nélküle létezni?

magany2

Forrás: https://pixabay.com/

Bizonyos idő elteltével egyszerűen beletörődünk a szituációba a választási lehetőség megléte hiányában. Ez az új életed, ez van. Nekem most egy olyan különleges helyzet áll fenn, hogy 6 és fél év párkapcsolat után maradtam újonnan teljesen magamra. Jelenleg úgy érzem, hogy azt sem tudom pontosan, ki vagyok. Elvégzem a munkámat, ahogy eddig, beszélgetek a testvéreimmel, szüleimmel, barátaimmal, ahogy korábban is, de nem találom a helyemet, nem tartozom senkihez. Próbálok változásokat hozni az életembe, új szokásokat kialakítani, viszont igazából semmihez sincsen szívből kedvem. Pontosabban, amihez ténylegesen lenne, arról nem tudom eldönteni, hogy a felelősség alól való kibúvás vagy egy hasznos változás lenne az életemben.

Az elvesztett szerettünk által keletkezett űrt más valakivel lehetetlen pótolni, azt saját magunknak kell kitöltenünk. Hasznos lehet ilyenkor minél több, akár ismeretlen emberrel beszélgetni, hiszen a különféle hátterek, történetek segítségével közelebb kerülhetünk önmagunk megismeréséhez. Belepillantva mások életébe tapasztalatokat gyűjthetünk, és hamarabb rájöhetünk arra, hogy milyen új dolgokat szükséges bevezetnünk ahhoz, hogy pótoljuk szerettünk hiányát.   

magany

Forrás: www.pixabay.hu

A mélypontból akkor lehet kilábalni, ha mi magunk is azt akarjuk. Hiába fogadjunk meg mások tanácsát, mint például, hogy ne üljünk otthon, mozduljunk ki, járjunk el sportolni és ehhez hasonlók, ha mögötte nincs érzés és elhatározás. Bármit csinálhatunk csak úgy, motiváció nélkül, az nem fog változtatni semmin. Először magunkban kell eldöntenünk, hogy mit szeretnénk: örökre bezárkózni a világ elől, vagy nyitni és a körülményekhez képest egy teljes életet élni?       

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!