Az előző részben már összeválogattuk a tavaszi ruhatárunk alapjait.

A mostani részben megmutatom, hogyan illeszthetők be ebbe a legfrissebb trendek kulcsdarabjai. Ha esetleg lemaradtál az előző bejegyzésről, itt utána olvashatsz, hogyan lehet gyorsan és stresszmentesen kialakítani azt a gardróbot, amiből percek alatt fel tudunk reggel öltözni.

Az idei évben végre az aktuális évszaknak megfelelő kollekciók darabjai vonultak a Divat hetek kifutóin. Idejétmúlt volt már a szokás, miszerint tavasszal mindig az év őszi-téli ruhái kerültek bemutatásra, és fordítva. Ennek hátterében az állt, hogy női elődeinknek sokkal több ideje volt megtervezni, hogy mit is fognak viselni a következő szezonban. Azonban korunk embere más. A most ereje fontosabb, mint valaha. Ma még beszélnek valamiről az emberek, másnapra már el is felejtik. A közösségi média számtalan fórumon keresztül önti ránk az információk tömkelegét. Így van ez a divattal is. Amiről most beszélünk, most halljuk, azt azonnal akarjuk. Ma már nem szeretünk és nem is tudunk várni fél évet, mire kaphatóak lesznek az új darabok. Tavasszal tavaszi ruhákat, télen téli kabátokat akarunk.

„A most ereje fontosabb, mint valaha.”

Egymás után álltak be a divatvilág nagyvárosai a sorba. Így végre a Fashion week rendezvények is a jelenről szólnak. Hozzáteszem, rohanó világunkban is igen praktikus az új módszer, hiszen a dolgozó nő –főleg, ha még anya is emellett- gyakran későn kap csak észbe, hogy nem ártana lecserélni a nagykabátokat. Nem elég, hogy már szinte belesülünk, de még furcsán is kezdenek nézni ránk az emberek. Ilyenkor ki emlékszik már, mit is hirdettek a divatdiktátorok egy fél évvel ezelőtt? Instant kell a megoldás, gyorsan akarjuk tudni, mit is húzzunk elő a szekrény mélyéről. Szeretem hangsúlyozni, hogy nem feltétlenül kell az üzleteket megrohamozni, hiszen lehet, hogy otthon pont lapul egy olyan darab, amiről nem is sejtjük, hogy újra fénykorát élheti.

Ma csak néhány kattintás a neten és máris képbe kerülhetünk, ami a legutóbbi trendeket illeti. Hiszen a divat blogok is visszatértek jelenbe, így nem kell az archívumban keresgélnünk, ha néhány szezonális tippre lenne szükségünk. Ha szívesen végigbogarásznánk, milyen szuper cuccok árasztották el a kifutókat az idei divat heteken, akkor Fashion Week Online oldalon megtehetjük.

„…a divat blogok is visszatértek jelenbe, így nem kell az archívumban keresgélnünk….”

Most pedig jöjjenek sorba, melyek azok a trendek, amik elnyerték a nagyérdemű tetszését, és máris belopták magukat az utca emberének szívébe is.

1. Fodrok

A latinos fodrok vitathatatlanul a nőiességet hangsúlyozzák. Ha ügyesen bánunk velük, csalhatunk is kicsit: oda terelhetjük a figyelmet, amit hangsúlyozni szeretnénk. Így például, ha lábunkat szeretnénk kiemelni egy fodros szoknya ebben a segítségünkre lehet. Optikailag nagyíthat is, így látszatra gyorsan növelhetünk néhány méretet a melltartónk kosarán is.

diva1

2. Nagy fülbevalók

A spanyol divathullám méltó kiegészítői a méretes, feltűnő fülbevalók. A legnagyobb divatházak is bátran bánnak idén tavasszal a színes, gigantikus fülönfüggőkkel. Egy régi motoros is visszatérni látszik: újra divat lesz karika fülbevalót hordani. Számomra ez mindig a J.Lo klipek hangulatát idézi, pedig Jennifer Lopez legújabb ékszerkollekciójával ismét bebizonyította, hogy nem érdemes beskatulyázni őt a „karika fülbevalós lány” szerepébe. Ide kattintva bővebben is olvashattok az általa tervezett, új divatékszerekről.

diva2

3. Kivillanó vállak

Véleményem szerint, a váll az egyik legszexisebb női testrész, bátran hangsúlyozzuk. Rafinált szabásoknak köszönhetően cseppet sem unalmas megoldások hada áll rendelkezésre, hogy vállat villantsunk!

diva3

4. Pizsama

A pizsama hatású ruhadarabok viselése még mindig trend, pedig egyáltalán nem új keletű. Talán ennek köszönhetően ma már az utcán sem hiszik majd azt, hogy egyszerűen elfelejtettünk felöltözni a reggeli rohanásban. Sőt kimondottan sikkes, ha egy blézer alól csak a finom csipkés, kombinéhatású toppunk kandikál ki.

diva4

5. Áttetsző

A soron következő irányzat követéséhez is szükségeltetik némi extrovertáltság. Már nemcsak az ingek és felsők áttetszőek, hanem akár az egész ruha vagy nadrág látni engedi, mi rejlik a felszín alatt. Ha elég bátrak vagyunk, és magunkra öltünk néhány átlátszó darabot, mindig figyeljünk oda, mit viselünk a ruha alatt. A fehérneműnk semmi esetre se legyen szintén áttetsző, inkább többet takaró alsőnemüt válasszunk.

 

6. Rojtok

Korábban még csak a táskáinkon és a cipőinken díszelegtek a rojtok, mára pedig a ruhákon is csodálhatjuk őket. A latin táncruhákat idéző darabokat bátran hordhatjuk nappali viseletként is. Nagyon látványos, mivel kihangsúlyozza a mozgásunk.
Ha nemcsak a ruhák miatt lelkesedsz a latin életérzés hallatán, hanem a latin zene is lázba hoz, de nem tudod kire bízni a gyerkőcöt, pedig szívesen ropnál egyet a vidám ritmusokra, akkor biztosan tetszetni fog az új Maminbaba- hordozós latin fitnesz. Ha többet szeretnél tudni róla, ajánlom ezt az írást.

diva5

7. Lógók

Egészen friss irányzat, hogy itt-ott a ruhán, kiegészítőkön elszórtan kis függelékek, szalagok lógnak, extra lendületet adva viselőjének. Csak vigyázzunk az ajtóknál, nehogy odacsukjuk őket.

diva7

8. Hasított bőr

Hol van még az indián nyár? Pedig ezek a ruhák hamisíthatatlan indián lány megjelenést eredményeznek. Azért vigyázzunk, hogy ne öltözzünk Pocahontasnak.

diva8

9. Pipacsmező

A virágminták nóvuma, ha unjuk a már megszokott mintákat, akkor ezeket a feltűnő színű, de egyszerű kis virágokat nekünk találták ki. Maga a szín is nagyon menő 2016-ban.

diva9

10. Láncos kistáskák

A kiegészítők terén egy régi nagy klasszikus vezeti a toplistákat. A láncon logó kisméretű táska, ha még nincs ilyenünk, érdemes beszereznünk egyet, ez biztosan nem csak egy szezonra lesz hű társunk.

diva10

11.Masni

Egyszerű és elegáns. A masni kölcsönöz némi kislányos külsőt, de ez csak még bájosabbá teszi az összhatást. Extra tipp: pillanatok alatt fel lehet dobni a legegyszerűbb pólóruhát is egy masnira kötött, vékony bőrrel, amit a derekunkra helyezünk.

diva11

Remélem, ezzel ismét tudtam segíteni, mit is érdemes beszereznünk, vagy otthon megkeresnünk az új szezonban. Szokásomhoz híven, én is nekiestem a gardróbomnak és kiválogattam a fenti lista alapján az új kedvenceimet. Kiemelt helyet is kaptak az én létra polcomon. Így mindig tudom, hova kell nyúlni, ha épp trendi szeretnék lenni.

diva12

„Szeretem hangsúlyozni, hogy nem feltétlenül kell az üzleteket megrohamozni, hiszen lehet, hogy otthon pont lapul egy olyan darab, amiről nem is sejtjük, hogy újra fénykorát élheti.”

diva13

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!