Alig ismerek embert, aki ne halkotta volna még ezt a nevet: Vavyan Fable. Olyan régóta van már a köztudatban és a könyvesboltok polcain, hogy szinte lehetetlen, hogy az ember ne futott volna bele. Nem is csoda, hiszen ő napjaink egyik leghíresebb és egyben legsikeresebb magyar írónője. Egy olyan extra termékeny írónőről beszélünk, akinél nem telik el úgy év, hogy ne lepne meg bennünket egy újabb könyvvel! Ha már itt tartunk, nem csak a magánéletéről mesélt nekünk, hanem készülő új regényéről is!

 

 

vavyan fable 01

 

 

Vavyan Fable – vagy ha úgy teszik, Molnár Éva – 11 éves kora óta ír. Kezdetben főleg indiánregényeket, méghozzá saját bevallása szerint azért, mert nem talált más elfoglaltságot. Első műve kiadott műve az 1987-es A Halkirálynő és a kommandó és azóta sem állt meg a termelésben. Természetesen legújabb könyvéből is kaptunk némi ízelítőt és egy jó nagy adagot magából az írónőből!

 

Tiszta sor, hogy mindig is szerettél írni és tehetséged is van hozzá! De mikor döntöttél úgy, hogy az írást választod főfoglalkozásnak? Úgy tudom, az eredeti foglalkozásodat tekintve ápolónő vagy és szerettél is az lenni…

 

Férjhez mentem, háztartásom, gyerekem született; ehhez és a regényíráshoz is egész ember kell. Ezt a kettőt tudtam kihozni magamból, a harmadik egészre, az ápolónőre már nem tellett belőlem. 

 

A férjem azóta is azt hiszi, hogy profi egészségügyis vagyok, sőt: orvos, egyszerre több szakos. Nem győzöm magyarázni, hogy téved, és harminc-jónéhány év alatt amúgy is sokat felejtettem.  

 

Szóval főállású regényíró vagy, feleség és családanya. Családod többi tagjának meg négy lába van. Egy pillanatig sem unatkozhatsz, de azért megkérdezem, hogy telik egy napod? Mit csinálsz, mikor nem írsz?

 

Sokfélét, háztartás-tündérkedem, foglalkozom a lovakkal és a többi négylábúval. Olvasok, filmet nézek, fejben írok stb. 

 

vavyan fable 02

 

Olvastam, hogy ugyebár az „Az Isten Háta Mögött” élsz és igazi állatbarát lévén több állatod is van és pár éve még mentett barátokat is szereztél. Hogy áll most az állatállomány? Az még soha nem fordult meg a fejedben, hogy esetleg aktivista legyél? Lássuk be, ha megjelennél az örökbefogadó napokon vagy a te arcodat, szavaidat használnák az állatmenhelyek, lehet, hogy többen bátorkodnának segíteni az állatokon vagy akár örökbe fogadni őket! 

 

Az állatvédelmi közegben is sok furcsát lehet látni, inkább ebben is megmaradok szabadnak és függetlennek. Nem óhajtok csoport- és magánérdekek őrlőkövei közé kerülni. 

 

A mentett állataim révén egy kisebb menhelyet irányítok itthon, nem kérek adományt, de beleszólást sem engedek. Mivel nem ismerem teljes mélységeiben a különféle menhelyeket, nem tudom lecsekkolni, melyiknek "adhatnám az arcomat". 

 

Nyereménykönyvekkel, fb-os megosztásokkal szoktam segíteni a szimpatikusabbakat. Évekkel ezelőtt értékes tárgyi adományt vittünk egy nevesebb menhelyre, hogy hirdessék meg licitre, és a bevételt fordítsák az állatokra. Nem nagyon érdekelte őket a dolog, lövésem sincs, mi lett az adománnyal. Ebből is tanultam.

 

Pedig a jó szándék meg volt és ez igazán szép dolog a részedről, hogy a mai napig igyekszel segíteni. Különben csodálatra méltó, hogy mennyire termékeny vagy, hiszen temérdek könyvet írtál már. Honnan meríted hozzájuk az ihletet? Saját tapasztalatokból vagy mind fikció?

 

Innen is jön, onnan is jön. A legváratlanabb helyekről is kapok inspirációt. Amikor nem érzem magam elvarázsoltnak, nem írok. Nem rettegek, hogy kijövök a gyakorlatból, ha nem gyakorlom naponta az írást.  

 

Már korábban is eltöprengetem azon, hogy vajon előfordult már veled az, hogy valaki arra kért, írd bele az egyik regényedbe? Vagy megtetted ezt esetleg kérés nélkül is, legfeljebb nem tudott róla?

 

Aki kérte, kimaradt. Aki nem kérte, de megmoccantotta a képzeletemet, nem úszta meg. Nem tudok megrendelésre írni. Ebben is deviáns vagyok. Megmondták már az általánosban a tanáraim.  

  

 

Ha már ennyi könyvet megírtál az évek alatt… lett olyan, amelyik különösen belopta magát a szívedbe? Van kedvenc regényed a sajátjaid közül?

 

Hát persze, a Varázscsók és a Mennyből a csontváz örök favorit, továbbá mindig a legújabbak.

 

vavyan fable 06

 

Lássuk be, híres vagy és sikeres, elismert a szakmában. Nem csodálnám, ha sorban állnának hozzád az írópalánták tanácsokért. Gondoltál már arra, hogy „tanítványt” fogadj, hogy valakit mentorálj?

 

Előfordult, hogy hagytam magam befűzni effélére, ám mert ragadozó közeg ez, hamar újragondoltam a döntésemet. 

 

Ha valaki úgymond rád bízza magát, a segítés része, ha őszinte vagy hozzá, de a személyiségedet, egzisztenciádat nem cseréled el vele. Nos, ebből sok sértődés, kattogás, bizalommal visszaélés, árulás forrt ki. Soha többé nem vállalkozom ilyesmire.  

 

Nézd el nekem, kíváncsi természet vagyok és nagyon érdekelne, hogy van-e valamilyen titkos álmod, amit titok létére, de megosztanál velünk? Mondjuk, hogy film készüljön az egyik könyvedből?

 

Szerinted a titkos nem csak addig titkos, amíg titkolják? 

 

Egyébként egy szebb, jobb világról álmodom, az országgal kezdve.

 

vavyan fable 04

 

Ez tetszik! Nagyon sokat olvastam már rólad és többször is feltűnt a cikkekben egy rövidke önelemzés asztrológia szempontból. Mennyire vagy benne elmélyülve? Magad is foglalkozol vele? Hiszen Halak lévén érthető lenne, ha esetleg vonzana az ezotéria.

 

Mint 40 évesen megtudtam, nem Halak vagyok, hanem Kos, mivel pont a váltáskor születtem, március 20-án éjjel. Ebből is, abból is rengeteg van bennem, és ehhez jön még súlyosbításként a Skorpió aszcendens. 

Amikor a Sárkánykönny című regényt írtam, egy asztrológus barátnő segített eligazodni a csillagképi világban, és nagyjából ez a legnagyobb mélység, ahol jártam. 

 

Már amennyire én ismerem az asztrológiát, azt kell mondjam, „ütős” személyiség vagy. De most már rá kell térnem arra, amit bizonyára mindenki tudni szeretne: Van esetleg készülőben új regényed? Hogyha igen, írnál róla pár szót, mire számíthatunk?

 

A Mennyből a csontváz című regényem karácsonyi történet. A vendéglátó hölgy húsvétra is meghívta a vendégeit. Eljött az ideje, hogy azok el is menjenek. Egyelőre Mennyből a húsvét címen íródik a folytatás. Mire számíthattok? Rám.

 

vavyan fable 05

 

 

Köszönjük szépen, már alig várjuk az új regényedet és hogy még többet kapjunk belőled! Még egy utolsó kérdésem lenne: Van valami üzeneted az olvasók számára? Valami bölcsesség, aminek magad is híve vagy?

Nem én üzenem, hanem a Mennyből a húsvét egyik férfihőse: "A szerelem pacalt csinál az emberből". 

 

Telitalálatos üzenet, köszönjük szépen!

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

„Olyan regényhőseim vannak, akik bármikor beléphetnek az ajtón” – Fejős Évával beszélgettünk

 

Képek: Vavyan Fable hivatalos Facebook oldala

  

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!