Fáradt vagy? Energiátlan? Gyakran rossz a közérzeted és a kedved? Nem biztos, hogy szezonális nyavalya bujkál benned, lehet, hogy „csak” mások negativitása fertőzött meg, amihez még csak az sem kell, hogy valaki gyűlöljön téged. Már éppen elég, ha féltékeny vagy irigy, esetleg önmagában véve is negatív a kisugárzása, mert pesszimista vagy rosszmájú. Az ilyen személyek ellen kell tudnod védekezni és megállítanod a felőlük érkező negativitást!

 

negativitas 01

 

Kép: Pixabay.com

 

Minél érzékenyebb egy ember, minél nagyobb az esélye annak, hogy empata, annál több a valószínűsége annak, hogy el fogja nyelni a környezetéből származó negatív energiákat, amik bizony kellemetlen tüneteket produkálhatnak. Ilyen a fáradtság, levertség, energiaszegénység, gyakori betegeskedés, depresszív gondolatok, rosszkedv. Ezeket nem csak azért érzi, mert úgymond „mérgezik”, és magától a kibocsátó személytől szívják magukba az energiáját, hanem mert közben ő maga is táplálkozik, vagyis lopja az energiáit!

Illetve azok veszik fel még magukra könnyen, akik betegek, gyenge az akaratuk, az aurájuk, a magukba vetett hitük, az önbizalmuk, a kisugárzásuk. Mert gondolod, hogy erős egyént, aki határozott, önbizalommal teli, vagy rettentően optimista, hol fogja magára venni mások negativitását? Sehol!

 

Nem baj, ha kicsivel gyengébb a rezgésszinted vagy éppen érzékeny vagy. Az a lényeg, hogy lehet segíteni azon, hogy ne vedd magadra mások negativitását, ami még csak nem is biztos, hogy ellened szól, ugyanis elég egy sima pesszimista, stresszes, negatív időszakát élő ember, aki két lábon járó sötét energia és ontja magából a negatív erőket.

 

negativitas 03

 

De természetesen az sincs kizárva, hogy valaki nem kedvel, irigyel, féltékeny vagy éppen haragszik rád és negatív érzésekkel, gondolatokkal viseltetik irántad.

 

Bárhogy is legyen, járj el az alábbiak szerint és utána nem kell attól félned, hogy mások negativitiása megfertőz.

 

A következő 6 módszer segít megállítani a felé áradó negatív energiákat!

 

Hozz tudatos döntéseket!

 

Először is, kezd azzal, hogy hozol néhány tudatos döntést. Az első: nem veszed magadra a negatív energiákat. Itt kezdődik minden, hogy ráparancsolsz a testedre és elmédre, hogy ne vegyék fel mások negativitását. Döntsd el, hogy nem fogod átvenni azt, amik ők éreznek és gondolnak.

Mellette pedig kezd el erősíteni magadat! Növeld az önbizalmadat, a magadba vetett hitet. Mond, hogy erős egyéniség vagy, határozott, akit nem lehet csak úgy befolyásolni. 

 

Lehetőleg szüntesd meg a kapcsolatot az energiavámpírokkal vagy kerüld el őket!

 

Szerencsére az energiavámpírokat könnyű felismerni. Sokat panaszkodnak, lógnak az embereken és mellettük tényleg szó szerint lefárad az ember vagy teljesen rossz kedve lesz. A legjobb, ha lehetőség szerint az ilyen illetővel megszünteted a kapcsolatot, de ha nincs rá mód, akkor csak messzire kerüld el. Ám ha ezt sem teheted, legalább a köztetek levő éterikus köteléket vágd el, amit megtehetsz meditációban is azzal, hogy elképzeled a köztetek levő szálat, kapcsolatot, amit elvágsz egy ollóval.

 

negativitas 02

Ne akarj mindenáron segíteni rajta!

 

Sokan ott bukják el a védelmüket és lesznek a negatív emberek táplálékai, hogy mindenáron segíteni akarnak nekik. Mondani sem kell, ez más egy rokonnál, vagy barátnál, akinek tényleg szívünkön viseljük a sorsát, mert szeretjük. Ám még ez akkor sem jelenti azt, hogy nekünk kellene megoldanunk az életét. Főleg egy idegen, vagy ismerős személy esetén. Nagyon nemes és szép gesztus, hogy segítenénk máson, de nem biztos, hogy igazából a mi dolgunk lenne. Ezért jól gondoljuk, kinek, mennyit kívánunk segíteni, mennyire akarunk belefolyni az életébe.  Ráadásul még így is könnyen lehet, hogy a pesszimizmusa, az elégedetlensége, a szomorúsága le fog húzni téged és ha te is az ő szintjére jutsz, végképp nem tudsz neki segíteni.

 

Vonj magad köré aurapajzsot!

 

Úgy érzed, már megfertőztek? Akkor mielőtt bármilyen védelmet is tennél magadra, előbb meg kell tisztítanod magad és eltávolítani a rád ragadt negativitást. Ezt megteheted rituális, tisztító sós fürdővel, vagy meditációban leföldeléssel azáltal, hogy vizualizálod, hogy a negatív energia távozik belőled a földbe. Miután megtisztultál, tégy védelmet az aurádra! Megint csak nem kell más hozzá, mint a képzeleted és a koncentrációd. Vizualizálj magad köré egy metálfényű, narancssárga, vastag, éterikus aurapajzsot. Programozd be, hogy megvédjen téged napközben, vagy akár 24 órában az ártó, erőkkel szemben, hogy ne engedje át a negatív energiát, hanem verje vissza. Ráadásul a narancssárga vitalizálni is fog, így biztosítani fogja neked a szükséges energiát a mindennapokban! Természetesen ezt a gyakorlatot mindennap elvégezheted!

 

negativitas 04

 

Tisztítsd és erősítsd meg a szív- és a koronacsakrádat!

 

Itt is az érvényes, amiről előbb szó volt, ha már fertőzött vagy, előbb tisztítsd meg magad! Utána lehet megint meditálni. Meg kell erősíteni a szív- és a koronacsakrádat, ahol beszökhetnek a negatív energiák és ahonnan ellophatják a te energiáidat! Képzeld el külön-külön a csakráidat. A szívcsakra zöld, a korona pedig fehér. Úgy lásd őket, mint kis forgó örvényeket, amiknek az óramutató járásával megegyezően kell forogniuk. Akkor egészségesek, ha szép nagyok és intenzíven érzed, érzékeled őket. Figyeld meg a lelki szemeiddel őket egészségesnek és programozd be őket. Mond a szívcsakrádnak, hogy legyen erős, és ne kezelje mások érzéseit a sajátodként. A koronacsakrát pedig állítsd be arra, hogy ne engedje át mások negatív gondolatait beférkőzni a te gondolataid közé.

 

Használj védekezésre alkalmas eszközöket!

 

Mármint nem kell fokhagymával a zsebedben járni meg feszületet rejtegetni a kabátod alatt. De egy védelemül szolgáló amulett, talizmán, szerencsekő is tökéletes lehet erre a célra. Biztos találsz olyat, ami illik hozzád asztrológiai szempontból vagy ami passzol az egyéniségedhez meg a ruhatáradhoz is.

 

Most már tudod mi a teendő! Vedd a kezedbe a sorsodat és védd meg magad, állítsd meg a feléd áradó negatív erőket!

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról!

 

Ha tetszett a cikk, akkor ezek is tetszeni fognak:

 

A negatív szemlélettel durván mérgezed magad

 

Minden csak nézőpont kérdése - Kulcs a boldogsághoz

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!