Hajlamosak vagyunk egy rossz döntés után a saját kardunkba dőlni. Mintha nem lenne utána holnap, holnapután, és még egy teljes évtized sem. Azt hisszük, egy rosszul hozott döntés határoz meg minket, a további jelenünket, és majd a jövőnket is. De honnan tudjuk biztosra, hogy az az adott döntés vagy irány, amit végül választottunk, rossz volt-e?

 

rossz dontes 01

Kép: VideoBlocks

 

Honnan tudjuk a következményeit, vagy éppenséggel a háttérben meghúzódó apróbetűs részeit? Azt tudjuk éppen akkor, hogy valamit döntenünk kell, hogy tovább tudjuk élni az életünket, de azt nem tudjuk, hogy mit hordoz magában a választásunk. Azt nem tudjuk előre, hogy rossz vagy jó, sőt, biztosan állíthatom, hogy amiről egyszer azt hittük, hogy az a rosszabbik irány, a végére kiderül róla, hogy az is jó. Nincs olyan, hogy rossz: döntések vannak, tanulási fázisok, ösztön és tudat meccse, ész és szív játéka. Ezek vannak, ha már hajlamosak vagyunk címkében gondolkodni, amibe, ha jobban belegondolunk, mi értelmük is van? A címkéknek. "A barátom", "a férjem", "a feleségem", "a legjobb barátom", "a lelkitársam", és hasonlók: mi értelmük van a folytonos összezavaráson s agybajon kívül, amit magunknak okozunk ezekkel? Belső tudat, hogy valaki birtokol minket, és mi is birtokoljuk őt? Nem totális ellentéte annak, hogy az emberek legfőbb feladata és vágya, hogy önmaga szabadságát megtalálja? 

 

Tudom milyen, én is hajlamos vagyok belebolondulni, ha ne adj’ Isten valaminek nem tudom az értelmét, ha képtelenség valamire címkét ragasztani az életemben, legyen ez egy emberi kapcsolat is. Beleőrülök abba, hogy valamit nem tudok, hogy valamire nincsen pontos megfogalmazás, fogalom. Pár nap alatt ez a dili lecseng, és ott állok nevetve, hogy nem tök mindegy? Az a lényeg, hogy van. Hogy létezik. Hogy itt vagyok, és itt vannak körülöttem. Nem tök mindegy, hogyan nevezem, vagy hogyan nevezzük az egész létezést? Mert az, egyszóval meg lehet magyarázni minden kapcsolatot, vagy épp a mi helyünket a Földön: Létezés. 

 

rossz dontes 02

 

De általában a nagy zűrzavarban, az ilyen hasonló ránk zúduló dilis "5 percben" történik a legnagyobb háború, a legnagyobb csata, a legüresebb, mégis a legérzelemdúsabb kiborulás. Ilyenkor hisszük azt, hogy most akkor is két út van, és nekünk kell választanunk: akarjuk-e tovább csinálni ezt, amit, vagy hagyjuk a f*szba, fogjuk a sálunkat, táskánkat, kabátunkat, sapkánkat, és elhúzunk a másik irányba minél gyorsabban. Aztán mikor elmúlik a fejünkben ez az őrület, kitisztul a kép. 

 

A rossz döntést, amit talán később megbánunk, tévedésnek tudjuk be, és egy négymilliós lakat alá dugjuk, hogy még véletlenül se jöjjön elő egy váratlan pillanatban. Tudat alatt akár még attól is rettegünk, hogy az emberek rájönnek, mi volt ez a rosszul meghozott döntés, és örökre el fognak ítélni minket. Mintha másoknál nem lenne ilyen tabutéma, mintha mások élete zökkenőmentesen zajlana, aztán egy mélyenszántó beszélgetés során kiderül, hogy nem, a másiknak sem könnyebb, sőt. Van, hogy ő is sokszor kerül zsákutcába, és van, hogy ő is sokszor gondolja azt magáról, hogy "már megint mit csináltam, de hülye is vagyok!" Csak ezeket a pillanatokat nem divat kirakni a kirakatba, pedig szerintem, pont ezeket kéne. A megborult pillanatainkat, amikor semmi sem jó, amikor számonkérjük az éppen hozzánk legközelebb állót, vagy amikor a megbolondulás helyett azt választjuk, hogy elmenekülünk. Vagy amikor csak ki kéne mondani, hogy "szeretlek, te f*sz", de inkább megijedünk ettől, és egy harmadik karjaiba futunk bele, vagy ha nem is egy harmadikba, de jó messzire attól az illetőtől, aki lassan kimondhatná, hogy uralja a szívünket. Mert van, amikor a menekülés csábítóbb még a tévedésnél is. De mi is az a tévedés, ha az úgymond rosszról kiderül, hogy mégis csak jó volt? Akkor a tévedés is csakúgy megszűnik létezni, mintha sosem lett volna?

 

rossz dontes 03

 

Tévedni emberi dolog, tartja a mondás. Könnyen elengedjük, kecsesen legyintünk is hozzá. Viszont a rossz döntésnél kiakadunk, magunkba süllyedünk, és egyszerűen abba sem vagyunk biztosak, hogy lesz-e holnapunk. Mi a különbség a kettő között? Szerintem csak a megfogalmazás, vagy épp a belénk égett tudat, hogy tévedni emberi dolog, viszont a döntések súlya az egy maradandó sérülés az emberi lélekben.

 

De miért is van ez így? Mindkettő az élet velejárója, tudjátok, ha az ember nem gondolkodik, nem is él. Ha nem gondolkodunk, nem is vesszük észre az útlezárásokat, az útirányokat, a különféle tanításokat, amiket a többiektől kapunk. Hiszen minden személy azért csöppen az életünkbe, hogy megtanítson valamire, és mi is azért kerülünk így vagy úgy valaki életébe bele, hogy megtanítsuk valamire, aztán ha sikerült, majd elválik a folytatása a kapcsolatnak. Ezért is felesleges dolog a címkézés, mert sosem tudhatod, ki van ideig-óráig, hónapokig, és ki marad melletted örökre. A csalódások a dolgok, és emberi viszonyok a felcímkézéséből születnek meg. Címkét teszel rá, elvársz valamit, tehát a végén íratlan törvény a csalódás: akár negatív, akár pozitív irányban is történik majd meg.

Egy kapcsolatból nem csak egy dolgot tanulhatunk, hanem kettőt, hármat, vagy akár tízet is. Nem egyszerre, olykor az elején észre sem vesszük, sőt, mindig csak a közepe meg a vége felé, hogy te jó ég, mit is tanultam tőle! Például a legutóbbi maradandó tanulásom a türelem és önmagam megismerésének bizalma, hogy bármi is történik, bármit is mutasson a külvilágból egy-két személy, akkor is jó vagyok. És beállíthatják a döntéseimet rossznak, és mondhatom én is azt néha, hogy ez rossz volt és micsoda tévedés, de nem lesz igaz. Mert a döntések, amit éppen akkor és ott hozunk, azok éppen akkor és ott, a legjobban hozott választásaink eredményei. Nem létező fogalom a tévedés, akármilyen rosszul is hangzik ez, de valójában az? Nem inkább azért találtuk ki ezt a két kifejezést, a rossz döntést és a tévedést, hogy ne keljen szembe néznünk azzal, hogy a saját tettünkért mi magunk vagyunk csak és kizárólag a felelősek?

 

rossz dontes 04

 

Volt időszak, és néhanap még mindig hajlamos vagyok én is, hogy a rossz döntést hozzam fel oknak, ha valami nem úgy történik, ahogy azt éppen elvárnám, pedig tisztában vagyok vele, hogy akkor és ott, az volt a legjobb döntés, amit csak hozhattam. Hogy nem az észt követtem, legalábbis nem csak azt, hanem a szívemet is: hogy teljes vihar tombolt bennem, de választottam egy irányt a kettő, illetve három közül, és ezt nem foghatom másra, hanem csak és kizárólag én voltam az, aki választott. Minek is kéne ócsárolnom a döntésemet? Vagy az utána létrejött helyzetet? Vagy a másik személyt? Közvetve soha senkinek nem lesz köze ahhoz, amit én döntök: közvetetten igen, a háttérbe meghúzódva igen, sőt, mély benyomást is tehetnek egyes viszonyok valamelyik irányba, de a végső döntést akkor is én hozom meg. Én leszek a pont a mondat végén, mások pusztán a vesszők, a kettőspontok, a kérdőjelek, a szóközök, vagy a gondolatjelek lehetnek.

 

Képtelenség tévedni, nem tudsz rossz döntést hozni, ne is próbáld rányomni ezeket a címkéket arra, amit éppen csináltál. Csak élj, gondolkodj, szeress, bízz magadban. Meglátod, akkor a „mi lett volna, ha?” kezdetű mondatok is elkerülnek, nemhogy a tévedések.

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

A negatív ember az új pozitív?

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!