Megvan az, amikor nehéz szeretned? Amikor már-már szó szerint meg kell erőszakolnod magad ahhoz, hogy ne lásd ilyen elborultan és cinikusan a világot? Amikor rá kell venned magad ahhoz, hogy a szürkeség mögött a saját belső hangodra hallgass, aki azt suttogja, hogy "Nézd, mennyien szeretnek, mennyien bíznak benned"?  Amikor nem hiszed el azt sem, hogy lehet, hogy a másik tényleg szeret?

 

 

elhiszed hogy szeretheto vagy 01

Kép: pexels.com

 

Nem, ez nem csak párkapcsolatra igaz, hanem minden egyes kapcsolatra. Minden egyes emberi kapcsolatra. Úgy érzed, hogy semmivel sem tudod rávenni magad, hogy lásd ezeket, hogy érezd, mert abban az állapotban vagy, amikor nem hiszel el semmit: nemhogy másnak, de saját magadnak sem. Olyankor mi a teendő? Próbálsz önmagad legmélyebb pontjára nézni, próbálod hagyni magadnak, hogy átjárjon, hogy jöjjön ki a negatív, hogy üvölts, sírj, ha szükséges, és hagyod, hogy ilyenkor pontot tegyél azok végére, akikben nem érzel semmi potenciát, semmi fölfelé húzó motivációs erőt. Könnyedén, egy ujjal elengeded ilyenkor azokat, akiknél bizalmatlanság meg önzőség van a levegőben; akikért nem kár. Valamilyen szinten, tényleg nem lesz kár, mert csak állomások voltak. A tudat alattid mindig tisztában van vele, kinek nyithatod ki a lelked, kinek nyílhatsz meg mindenféle megjátszás nélkül. Ami sokkal nehezebb és fájdalmasabb, mégis jobban megéri, mint akik csak átutazóban próbálnak bekebelezni téged. Szívvel szeretni mindenki tud, nem nagy teljesítmény. A lélek az, ami nem kompatibilis a hazugsággal; nem hiába állítják, hogy a szem a lélektükre. És ezért van az, hogy már-már ritkaság számba megy, hogy az emberek egymás szemébe nézzenek. Mert mindenki tudja, hogy a tekintetből egy egész életet ki lehet olvasni, és az emberek rettegnek attól, hogy nyitott könyvvé válnak.

 

Ha nem vagy biztos benne, mit érez a másik, akkor csak nézz a szemébe. A szem nem tud hazudni, se füllenteni, sőt, még csicsás kirakata sincsen. A szem az a hús-vér valóság, a cenzúrátlanul nyers élet, ami teljes valójában mi vagyunk. Ott lakozik benne az erőnk, vagy éppen a gyengeségünk, attól függ, hogy éppen hogyan érezzük magunkat. A legfőbb jelenlét.

 

Amikor úgy érezzük, hogy nem vagyunk szerethetőek, és amikor mi sem szeretünk, amikor úgy érezzük, inkább tűnjünk el jó messzire, akkor van az, hogy próbálnánk lesütni a szemünket, hogy ne vegyék észre a többiek az éppen aktuális lelkivilágunkat. Hogy ne olvassanak belőlünk, mert semmi, de semmi értelme. De tudjátok mit? Pont ekkor kell a legjobban kinyitni a szemünket. Ott lenni a jelenben, mert, ha így teszel, észreveszed akkor, hogy a világ mennyi jóságot küld feléd. Mosolyokat, szeretetbombát, meglepetéseket. Vagy éppen azt fújja eléd a szél, hogy más is ugyanúgy van, és nem vagy egyedül a problémáddal sem. Nem vagyunk egyedül.

 

elhiszed hogy szeretheto vagy 02

 

Próbálod elhinni, hogy szerethető vagy, amikor a legrosszabb passzban vagy? Képes vagy megemberelni magad akkor, amikor minden fekete, amikor képtelen vagy örülni az igencsak apró dolgoknak, tetteknek? Elhiszed, hogy szerethető vagy? Hogy nem kell ahhoz dámát játszanod, se úri ficsúrt, hogy szeretve legyél. Hogy a valódi szeretet a nem akarlak megváltoztatni elvnél kezdődik. És ebben az is benne van, hogy magadat úgy fogadod el, ahogy vagy: teljes valódban úgy, ahogy éppen most belenézel a tükörbe. Megváltoztathatod a hajadat, és egyáltalán játszhatsz a külsőddel, de semmiféle változást sem fogsz akkor elfogadni, ha nincs rendben hozzá a belső éned. Ha teljes káoszban áll a lelked, akkor bárhogyan variálhatod a kirakatodat, nem lesz egyensúlyban. Eljátszhatod a legnagyobb színész díját azzal, hogy azt mutatod, minden mennyire csodálatos az életedben és mennyire nagy az önbizalmad is, és azzal idővel nem csak másoknak teszel vele kárt, hanem csak és kizárólag saját magadnak. Eljátszhatod a szerelmet és a tökéletes párkapcsolatot, csak attól még nem lesz igazi, hiába próbálod ezt az érzést stikában elnyomni, mint a cigarettát a teraszon, hogy ne érezzék meg rajtad a szagot.

 

Nem tudom, ki mikor jut el arra a pontra, hogy belül erősödik meg annyira, hogy belenevet a világba jószívvel és őszintén, és érzi, hogy történhet bármi, ő mindent kibír. Azért, mert hisz a saját erejében, a saját önazonosságában, a saját céljaiban és ismereteiben: egyszóval ismeri azt a lényt, aki valójában ő maga. Nem tudom, hogy erre a pontra ki mikor jut el, tudjátok, az öntudatban levőség pontjára, azt sem tudom, hogy én mikor jutottam el rá, de megtörtént és itt vagyok: rengeteg mindennel nekem is a hátam mögött, és még hol van az életnek a vége, de hiszek magamban, az emberekben, és a jóban. Már nem érzem rossznak azt, ha felállok és kimondom nyersen a problémát a másik szemébe: és nem tántorít el a másik támadása, mert már tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyunk ugyanazon az úton. Nem várhatom el, hogy a másik is ugyanott tartson, ahol jelenleg én állok, mert már megértettem, hogy az életfeladatok ugyanazok, csupán mindenki máskor kapja meg őket.

 

elhiszed hogy szeretheto vagy 03

 

Ahogy nem várhatom el, hogy szeressenek, ha magamat nem szeretem. Nem várhatom el, hogy így fogadjon el mindenki, ahogy vagyok, ha saját magamat képtelen vagyok elfogadni, Nem várhatom el a többiektől azt, amit én magam sem csinálok meg: se a másikkal szemben, se önmagammal szemben. Vice-verza helyzet, tudjátok, ez a tényleges adok-kapok játék.

 

Először magamat kell szeretnem és elfogadnom ahhoz, hogy a többi ember is szeressen és elfogadjon. Először magamat kell szeretnem ahhoz, hogy a világot szeressem. Úgy, ahogy van. Nem másképpen, nem fekete-fehéren, nem színesebben, nem nagy luxusban, nem filterekkel, nem vékonyabban, nem kisebb mellekkel, nem tökéletes felszínnel. A valódi elfogadásban nincsenek filterek.

 

Önazonosként már észre sem veszed az instagram szerkesztési palettáját, mert a nyers valóság lesz a leggyönyörűbb, és ha netalántán kísérleteznél a filterekkel, az összeset idegennek látod már. A filterezés mű, és nem műalkotás, hiszen, ha besétálsz egy múzeumi kiállításra, akkor a festményeken is látod, hogy a festő maga is a valóságot rakta bele a művébe, nem tett rá semmiféle filtert, hogy jobbnak tűnjön, mint ami. A mű az nem műalkotás, hanem rettegés a nyers, brutális önazonosságtól.

 

Amikor filtert használunk, vagy amikor a képeket, amiket készítettünk magunkról nem tudjuk elfogadni teljes valójában és muszájnak érezzük, hogy feltunningoljuk egy kicsit, akkor igazából önmagunkkal nem vagyunk békében. Hihetjük azt, hogy de igenis, mi teljesen jól vagyunk, sajnos az még ettől a megjátszástól nem lesz igaz. Mi emberek hajlamosak vagyunk hazudni önmagunknak, és felettébb ügyesen is csináljuk. Olyan szinten elhitetjük saját magunkkal, hogy minden tökéletes, hogy amikor aztán váratlanul megérkezünk az összeomlás legszélére, akkor kitárt karokkal és csodálkozó szemekkel nézünk az ég felé, mert nem értjük, hogy mi történik éppen velünk. Nem értjük, hogy hova tűnt hirtelen a tökéletes párkapcsolatunk/házasságunk, a tökéletes munkánk és egzisztenciánk, és a harmonikus énképünk. Csak az nagyon nehezen jut el a tudatunkig, hogy amiről kiderül, hogy mégsem kiemelkedően tökéletes, az addig sem volt az, csupán mi igyekeztünk ezt elhitetni a másik féllel éppúgy, mint saját magunkkal. Mert szükségünk volt a látszatra ahhoz, hogy boldogok legyünk. Így szoktuk meg gyerekkorunk óta: úgy kell tennünk, mintha, és akkor úgyis van.

 

Viszont a látszat előbb-utóbb mindig bedől, és akkor nem marad más, csak az orbitális nagy üresség és fekete lyuk, ami elnyeli vagy felkarolja az embert, de előtte mindenképpen a pokol legsötétebb zugába taszítja az adott illetőt.

 

elhiszed hogy szeretheto vagy 04

 

Nem hiszek abban, hogy oda tudod adni a szíved már az első percektől kezdve a másiknak úgy, hogy valójában még meg sem ismerted, hogy még belépési engedélyt sem kaptál a lelkéhez, és még te sem engedted be őt a sajátodba. Ez mindössze a vágy puszta színdarabja, ami nem nyers szerelem. A vágy elhiteti veled, hogy ő a másik feled, aki nélkül lehetetlen létezni a továbbiakban, viszont a valódi szerelem megmagyarázhatatlan, és nem töpreng azon, mi lenne nélküle, mert pontosan tudja, hogy két egész voltunk egymás előtt, két egészek is leszünk, a köztes tér pedig a jelen, ahol duplán állunk egymás kezét fogva. A vágy nem lesz ott a betegágyadnál, nem fogtok aranylakodalmat ülni, és valahogy mindig lesz elég prioritás a közös kirakatra, hogy mindenki láthassa, ti ketten mennyire is boldogok vagytok együtt, és mennyire is a sors rendelete az, hogy egymással vagytok kapcsolatban, nem pedig mással. A vágyban mindig lesz elegendő nárcizmus, a lélekből való kapcsolódásban nem. A nárcizmus miatt nem fáj, az a védőburok, a nyersességben nincs védőburok, nincs hova bújnod, kőkemény brutalitás az egész világ. Vagy ezt éled, vagy azt, a kettő együtt vegyítve lehetetlen.

 

Elhiszed azt, hogy szerethető vagy? Hogy szeretnek, és hogy képes vagy a szeretetre? Önmagamból tudok csak kiindulni, hogy amikor úgy érzem, az egész világ ellenem van és én is a világ ellen háromszázhússzal, akkor semmi más nem segít, csak a nyers valóság. Le is taszít, de fel is emel a végén. Hogy muszáj a saját szememmel minden egyes nap látnom a hús-vér igazságot, a filterektől csak kihányom a belemet. Van, hogy fájdalmas a látvány, de akkor is szükségem van arra, hogy lássam, mert csak így tudok szembenézni az élettel, és saját magammal is: csak így fogod az egész folyamatot, meg az élet magát értékelni, ha az elejétől a végéig látod magadat. A dühkitöréseket, a drámákat, a vitatkozásokat, az önfeledt nevetéseket, az utcán visításokat, az elmélyült pokol tornácán ugrálást, az önkívületeket, a sírós tekintetet a Duna felett utazva, a kérdőjeleket, a kilátástalanságot, a küzdést, és majd a megérkezést. Engedned kell, hogy meglásd magad. A legnagyobb fájdalomban éppúgy, mint a legnagyobb boldogságban, mert az önazonosság nem a jóban kezdődik, sőt. A túl nagy tökéletességre való törekvés annak a tükre, hogy a lélekben valamiféle zsákutca van, amit nincs kedvünk észrevenni, vagy éppenséggel nem is akarunk tudatában lenni azzal, hogy valami baj van.

 

elhiszed hogy szeretheto vagy 05

 

Azt szoktam mondani, hogy semmi sem kötelező, csak erősen ajánlott. Párkapcsolatban is, emberi viszonyokban is, és magunkkal szemben is helytálló tény az előbbi mondat. Mert igen, ki akar foglalkozni egy problémával, egy rossz belső érzéssel, mikor látszólag minden, de minden tökéletes az életében? Senki. Inkább elnyomja a rosszat, és folytatja a tökéletesnek látszó életét. Csupán azt kell ilyenkor szem előtt tartani, hogyha tényleg tökéletes lenne az, amiben jelenleg benne vagyunk, akkor nem bukkanna fel még gondolatban sem, hogy valami nincs rendben. Ha tényleg a helyünkön vagyunk, akkor nem tör ránk a pánik, hogy mi van, ha nem szeretnek minket. Amikor azt érezzük, hogy most ott vagyunk, ahol lennünk kell, akkor nincsenek túlgondolások, túlagyalások, akkor kikapcsol az ész, és csak élvezzük a pillanatot. Nem kattog a vágy, a fotómasinák, nem pörög az instagram, nem számítanak a messenger üzenetek, egyszerűen csak minden könnyed és bohókás, mégis velejéig komoly.

 

Elhiszed, hogy szeretnek? Nincs kellő önbizalmad és lelkibékéd, ha ez a kérdés felmerül a gondolataidban napi szinten.  És ha nincs önbizalmad, nem fogod elhinni a mások által kimondott válaszokat. Tudjátok, én hogyan kezdtem elhinni azt, hogy szeretnek? Legyen szó párkapcsolatról, rendben. Úgy, hogy megengedtem önmagamnak, hogy bízzak magamban. Ez pedig egyenes út, ami kicsit kanyarokkal teli, de mégis elvezet ahhoz, hogy másban is százszázalékban hiszek. Elhiszem magamnak, hogy képes vagyok a szeretetre, így azonosan bele tudok állni abba, hogy a másik is higgyen saját magában.

 

Ne félj attól, hogy bármennyi csalódás után is még boldog lehetsz valaki oldalán. Ne félj belenézni a tükörbe, ne félj filter nélkül és sminktelen arccal posztolni instagramra: Ne félj TE lenni. Légy jelen. Szeress.

 

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ezek is tetszeni fognak:

 

Nem kellesz, és én se neked. - A kapcsolatok szelektálása nem is olyan rossz dolog!

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!