A boldogság nem jön magától, azért tenni is kell. Hajlamosak vagyunk másokra irigykedve nézni, ha úgy tűnik, nekik sokkal jobb, mint nekünk, és bele sem gondolunk, hogy mennyi munka van abban, ha valaki önazonosként és kiegyensúlyozottan éli az életét. Vagy ne adj Isten, tényleg egy harmonikus kapcsolatban van benne, ami viszont nem ott mutatkozik meg, hogy a social média felületein agyba-főbe dicsérem a szerelmemet, a valóságban pedig már napok óta nem láttam.

 

boldog vagyok 01

Kép: freepik.com

 

Az önmagunkkal létrejövő harmónia nem ajándékbónusz a sorstól, mert jó gyerekek voltunk, és kivittük a szemetet. Még csak nem is egy különleges képesség, vagyis annyiban igen, hogy bátorság kell ahhoz, hogy mélyre utazzunk… saját magunkban. Hogy rájöjjünk, nem a külső tényezők és emberek és adott helyzetek határoznak meg minket elsősorban, sőt, hanem mi vagyunk felelősek saját magunkért.

 

Lenyomhat minket a sok gond, a rengeteg probléma, ami a számlákkal és a kapcsolatainkkal, no meg a munkahelyünkkel együtt érkezik. Lenyomhat minket, hagyhatjuk is, mosoly nélküli pókerarccal utazhatunk a tömegközlekedési járatokon, de mi értelme? Annyi, mint egyfolytában panaszkodni: semmi. A panaszkodással önmagunkban teszünk kárt.

 

boldog vagyok 02

 

És persze, hogy féltékenykedünk arra a személyre, akinek állandóan fülig ér a szája, aki majd kicsattan az energiától, aki sosem dühöng, akinek mindig van valami motiváló és kedves szava a többi emberhez, persze, hogy féltékenyek vagyunk, hiszen minden ember pozitív szeretne lenni. Olyan, aki lazán kezeli a dolgokat, aki nem vesz fel semmit, aki a negatívra is csak nevet és legyint. De ebben kemény meló van, és nem, nem genetika. Cseszettül nincs köze a kedvesség-szintünknek ahhoz, hogy milyen családban nőttünk fel vagy, hogy egyáltalán, kik a családtagjaink. Csak és kizárólag saját magunkhoz van köze, hogy mennyire fogadtuk el azt a lényt, aki bennünk lakozik ahhoz, hogy a világot is feltétel nélkül szeressük. Mert ennyi a titok, nem más: azt nem bírjuk elviselni a másik emberben, ami bennünk is megvan, csupán még önmagunkban sem fogadtuk el. A boldogság is ilyen. Hajlamosak vagyunk mi emberek irigyen figyelni a többieket, akik látszólag majd kicsattannak a boldogságtól, a könnyedségtől, és ahelyett, hogy azt vizsgálnánk meg, hogy minden műsor nélkül mi magunk, hogy érezzük magunkat, a másikra fújunk gondolkodás nélkül és olyanokat mondunk, hogy ő miért érdemli meg a jót, ha nekem szar? Az irigység legjobb barátja az egoizmus.

 

boldog vagyok 03

 

 

A legnehezebb dolog az, hogy feltétel nélkül szeressük a másik embert. De úgy nem tudjuk szeretni és elfogadni a másikat, ha magunkkal nem vagyunk 120%-ban, cenzúramentesen rendben. És ha mi nem vagyunk önmagunk pszichológusa meg legjobb barátja, akkor ezt a többiekre vetítjük ki: a frusztráltságat, az elégedetlenséget, a dühöt, az idegenkedést és a folytonos féltékenységet. Így pedig egyenes úton tartunk majd afelé, hogyha nekünk szar, akkor a másik se legyen boldog.

 

A boldogságot nem kínálja olcsón, magától értetődően és tálcán az élet. Ha így gondolod, Isten fogja magát és kinevet, hogy hogyan lehetsz ennyire naiv, gyermekem. A boldogság kőkemény meccs, folytonos újratöltés: olyan, mint egy jófajta párkapcsolat: egy percre sem hagyhatod magára.

 

Tehát az embereket nem az én boldogságom zavarja, hanem a saját maguk üressége, kilátástalansága, unalma és örömtelensége. Mindenkinek önmagán kell dolgoznia elsősorban ahhoz, hogy kiegyensúlyozott legyen. És ez nem ötperc.

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

Nem kell férfi ahhoz, hogy boldog legyek!

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!