Mindenki ismeri az érzést, amikor hullafáradt, állva is eltudna aludni, semmihez sincs ereje, hálni jár belé a lélek. Ez a testi fáradtság tünetei. De mi újság a lélekkel? Lehetünk fáradtak, kimerültek lelki szinten is? Talán erre utal az is, amikor érdektelenné, közömbössé, depresszióssá válunk? Ez jelenti azt, amit úgy hívnak… kiégés?

  

lelek faradtsag 01

 

Kép: Freepik.com

 

Ha már hiszünk a lélek létezésében, akkor egyáltalán nem olyan hihetetlen, hogy el is tud fáradni. Hiszen ugyanúgy a részünk, amit azok a benyomások érnek, ami bennünket. A pszichológusok, életmód tanácsadók és még rengetegen vannak, akik azt mondják, hogy igenis tény, hogy a lelkünk el tud fáradni. Amikor folyamatos stressznek vagyunk kitéve, amikor a fizikai munkát egyre megterhelőbbnek érezzük, nem csak a testünk merül ki, hanem a lelkünk is. Mindemellett az állandó kudarcélmények, a sikertelenség, szintén hozzá tud járulni, hogy a lelkünk elnyűttnek és kimerültnek érezze magát. Ha állandó félelemben élünk – akár a kudarctól, a csalódástól, a fájdalomtól tartva – azzal rengeteg energiát veszítünk, ami nem csak a porhüvelyünket, hanem a lelkünket is felőrli.

 

Mert a lelkünk velünk együtt örül, amikor a tudatunk is boldog, máskor viszont baromira szenved. Sokan mondják is, ha odabent valami nincs rendben, akkor kívül sem lesz, és hogy előbb magunkban, a lelkünkben kell rendet tenni, mert ha az uralkodik, akkor könnyebben vesszük az akadályokat és a nehézségeket. De az is érthető, ha így idő után a lélek is elfárad a rengeteg ránehezedő tehertől, elfojtott érzelemtől, lenyelt sérelmektől és egyszer csak besokall. Vajon mit érezhet az a lélek, aki utálja a munkáját, elege van a főnökéből, a kollégáiból? Mit érezhet a meg nem értett lélek, aki nincs egy hullámhosszon a barátaival? Mit érezhet a lélek egy pocsék kapcsolatban? Vagy akkor, amikor hiába küzd az egó vágyainak eléréséért, de nem jön össze?

 

lelek faradtsag 02

 

Ha tehetné, biztos fejjel menne a falnak. A legtöbben nagyon nem kíméljük a lelkünket, sőt, egyenesen trambulinnak használjuk. Megterheljük mindenféle érzelemmel és hagyjuk, és elvárjuk, hogy mindent elviseljen. Valószínűleg elég gyakran ordít, kiabál nekünk, hogy „Hé, te mazochista, az már sok!” de süketek vagyunk rá és nem halljuk meg, egészen addig míg ne nem adja a kulcsot… na de mi történik akkor?

 

Milyen negatív hatása lehet a fáradt léleknek?

 

 

Nem nehéz kitalálni! Ha a lelkünk tartós negatív és fárasztó, de akár úgyis mondhatnánk „lélekőrlő” életvitelnek van kitéve, akkor egy idő után hatással lesz a testünkre. Jönnek a betegségek, mert az erőtlenségünk, figyelmetlenségünk következtében történő balesetek. Legrosszabb esetben pedig sajnos az emberek eljutnak arra a pontra, amikor úgy érzi, nincs tovább és úgy döntenek, hogy végképp leszállnak az élet hullámvasútjáról, vagyis véget vetnek az életüknek.

 

Nos, ez semmiképpen sem hangzik jól, viszont érthető. Elvégre sokan hisznek abban, hogy a lelkünk betegíti meg a testünket. Tehát, ha boldogtalanok vagyunk, elégedetlen a lelkünk vagy kimondottan mérgezzük, érthető, ha testi tüneteket kezd el produkálni annak érdekében, hogy végre komolyan vegyünk! Az meg persze nem is kérdés, hogy sajnos valóban sokan választják a könnyebbik megoldást, vagyis hogy önkezük által vetnek véget az életüknek, ami mindig rossz döntés! Ezért nem kellene megvárni, hogy eljussunk erre a pontra, de mit lehetett volna tenni?

 

lelek faradtsag 03

 

Mivel előzhető meg az, hogy a lelkünk kimerüljön?

 

Kezdjük azzal, hogy észrevesszük lelkünk segélykiáltását és meghallhatjuk őt. Amikor már nagyon boldogtalanok, energiaszegények, közömbösek, rosszkedvűek vagyunk, akkor az már jelértékű. Abban a percben ki kell szállni és lehetőséget kell teremteni a regenerálódásnak. El kell vonulnunk pihenni, feltöltődni. Minél több időt kell ilyenkor magunkban tölteni és olyat tevékenységeket űzni, amelyek boldogsággal töltenek el. Legyen egy hobbink, passziónk, amit szívesen csinálunk. Továbbá a sport nem csak a testnek tesz jót, hanem a léleknek is. A séta, a kirándulás, bárminemű mozgás fitten tart bennünket. Ám az olyan szellemi tevékenységek is erősíthetnek bennünket, mint a jóga, meditáció, vagy akár egy jó wellness fürdő. Ne legyünk restek időt szánni arra, hogy rendbe tegyük magunkat. Az a legcélszerűbb, ha mindennap van egy kis idő, amit csak magunkkal és a lelkünkkel töltünk és aktívan foglalkozunk vele. Ha nem járunk időről-időre a kedvébe, nem kérdés, hogy egy idő után le fog merülni, mert nincs, ami táplálja és feltöltse.

 

Ez persze jól hangzik, ésszerűnek és vágyunk is rá, de kevesen hajlunk arra, hogy eleget is tegyünk neki, pont azért, mert benne vagyunk a mókuskerékben, csak arra tudunk gondolni, hogy pénzt kell szereznünk, sikereket elérni, vagyis az életünk folyamatos küzdelemből és hárításból áll. Pedig komolyan kellene vennünk lelkünk vészjelzéseit, ami megérdemelné a neki járó időt és törődést.

 

lelek faradtsag 04

 

De mit lehet tenni akkor, amikor már bekövetkezett baj?

 

Ahogy arról előbb is szó volt: azonnal kiszállni. De hosszabb időre. Ha már nagyon elmélyültünk a depresszióban, akkor sajnos kevés lehet egy-két nap pihenő. Sőt, ilyenkor gyakran már nem is segíthetünk magunkon. Súlyos esetben érdemes lehet szakértő segítségét igényelni. Bárki, aki ilyenen megy keresztül, tudnia kell, hogy ez nem szégyen, nem gyengeség! Akárkivel előfordulhat. Legyünk olyan bátrak, hogy mikor baj van, félretesszük a büszkeséget és segítséget kérünk, mert az egy szem lelkünkről van szó.

 

Vagyis bármikor is vedd észre magadon a kiégés jeleit vagy szenvedsz depressziótól, semmiképpen se ragadj bele abba állapotba. Szállj ki belőle mielőbb és bölcsen teszed, ha segítséget kérsz hozzá. Vedd komolyan a lelked fáradtságát és szenvedését, mert mint olvashattad, súlyos következményei lehetnek az elhanyagolt léleknek. Jelenleg csak ez az egy életed van, hát nem ér annyit, hogy mindent megtegyél annak érdekében, hogy boldogságban és jólétben éld meg?

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

Létezik, hogy a lelkébe vagyok szerelmes?

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!