Az évszak-váltás már csak azért is izgalmas, mert a 3-4 hónapon keresztül evett szezonális zöldségek és gyümölcsök végre lecserélődnek, és az új ízek segítségével kissé változtathatunk étrendünkön.

tavasz 1

Forrás: https://pixabay.com/

Kissé szomorú, de tipikus tavaszi gyümölcsök nem igazán vannak, hiszen azok inkább az évszak végén, nyár elején érnek majd be. Persze semmi okunk a pánikra, hiszen szezonális zöldségek viszont szép számban akadnak. Többek között ilyenkor terem a római saláta, ami nagy könnyebbséget jelenthet a saláta-kedvelők pénztárcájának. Télen az összes üzletben legalább 500 Ft egy fej jégsaláta vagy a hagyományos fejes saláta, amelyek egyébként szezonjukban maximum 200 Ft környékén mozognak. Érdemes tehát figyelni az üzleteket, mert ha hirtelen lejjebb megy a római saláta ára, akkor bizonyára hamar elkapkodják az emberek a készletet az első körökben. Pedig nagy mennyiségű A- és C-vitamint, valamint káliumot, kalciumot és nátriumot tartalmaz. Emellett azonban ez a saláta-fajta tökéletes alkotóeleme lehet egy mennyei cézár, tonhal vagy egy egyszerű friss salátának. Amennyiben húst is teszünk bele kiváló vacsora, vagy akár egy könnyedebb ebéd is lehet belőle. Ha pedig többnyire szendvicset viszünk a munkahelyre vagy az iskolába, akkor azt is nagyszerűen meg tudjuk vele spékelni.

 

Tavaszi zöldség a spenót is, így végre búcsút mondhatunk a mirelit verziónak! Sokan nem szeretik az ízét, pedig ha megkóstolnának egy valóban frisset belőle, bizonyára az első falat után megváltozna a véleményük. Habár önmagában tápanyagtartalmáért is érdemes rendszeresen fogyasztani, ugyanis nagy mennyiségben lelhető fel benne nátrium, kálium, kalcium, vas, magnézium, valamint A- és C-vitamin is. Azt azonban fontos tudni, hogy vashiány megszüntetésére, megelőzésére nem alkalmas, hiszen oxalát-tartalma miatt csak nagyon kevés tud felszívódni a benne lévő vasból. A spenótról ételek tekintetében csak maga a főzelék jut eszünkbe, pedig szószként elkészítve isteni kiegészítője lehet egy tésztaételnek. Nyersen salátát készíthetünk belőle, de kiváló alkotóeleme lehet sütőben készített húsételeknek is. 

tavasz 2

Forrás: pixabay.com

A sárgarépa ugyancsak ebben az időszakban terem, mely számtalan fogásnak nélkülözhetetlen alapanyaga. Bár gyakorlatilag minden évszakban kapható, ilyenkor sokkal finomabb ízvilággal rendelkezik. A télen boltban kapható sárgarépa kissé kesernyés, pedig valójában édesnek kellene lennie. Az egyszerű zöldséglevestől a gulyáslevesig sokféle leves nélkülözhetetlen alapanyaga. Ázsiai tésztaételeknek is fontos részét képezi, valamint a különleges vadas mártásba is elengedhetetlen. Édes íze miatt sütemények alkotóeleme is lehet, melynek ékes bizonyítéka többek között a répatorta. Persze nem csupán finom zöldség, hanem rendkívül egészséges is. Nagy mennyiségű béta-karotin tartalmának köszönhetően például jótékony hatással van a bőr és a körmök épségére. Emellett C-, B- és E-vitamint is tartalmaz, ásványi anyagok közül pedig nagyobb mennyiségű kálium, nátrium, foszfor és cink található benne.

A tavasz tehát nem csupán a kellemesebb időjárás miatt tartogat számunkra pozitívumokat, hanem ínycsiklandó szezonális zöldségeivel is megörvendeztet bennünket. 

 

 

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!