Sokan vágyunk rá, de kevesen teszünk érte, mert olyan lehetetlennek tűnik, hogy egész héten vidámak, optimisták és motiváltak legyünk. Főleg akkor, ha már hétfőn jól kioszt bennünket a főnök vagy mert eleve olyan munkát végzünk, amit ki nem állhatunk. De jó is lenne, ha ezek ellenére egész héten derűs hangulatban lehetnénk, hogy a munkával töltött órák csak úgy elrepüljenek! Hadd segítsünk abban, hogy így legyen! Mutatunk néhány tippet, amivel vígan elérheted, hogy egész héten motivált legyél!

Nyakunkon a Szilveszter, és gyakran teszünk nagy elhatározásokat az elkövetkezendő évre vonatkozóan. Ha nem visszük véghez, amit elterveztünk, akkor általában egy jó nagy lelkiismeretfurdalást okozunk magunknak az év vége felé közeledve. Ha pedig megtesszük, akkor büszkén megveregetjük a saját vállunkat, és jöhet a következő cél.

Jó, ha tudjuk magunkról, milyen tulajdonságunkkal, melyik életterületen vagyunk gyengébbek vagy erősebbek. Ha tudjuk, hol kell magunkat egyensúlyba hozni vagy javítani, könnyebbé tehetjük életünket. A lényegi minőség összehangolásán dolgozom, így soraimat megerősítésnek szánom. Az összes típus magában rejt valamilyen belső szépséget, ami ismerettel és az önmunka erőfeszítéseivel kiásható, ha még nem lenne meg.

Létezik egészséges egoizmus. Kell, hogy az ember egészséges önbizalommal rendelkezzen és természetesen szem előtt tartsa saját érdekeit és boldogságát. De ma már szinte csak ez folyik a csapból is. Az a fontos, hogy Te mit akarsz, ne hagyd, hogy elnyomjanak, Te magad vagy a lényeg. Tele van az internet azzal, hogyan érvényesítsd akaratodat és hogy te legyél az első! Igen ám, de sokan már túltolták az önbizalom erősítést és átestek a ló túloldalára… felmerül a kérdés… mikortól egoizmus ez a sok csak én számítok?

Hosszú idő kellett hozzá, mire azt mondta a magyar nép, hogy elég volt. Addig kitartóan tűrt és remélt, hitt abban, hogy majd valaki megmenti és felszabadítja. De mikor az utolsó reménységüket is elvették – újra és újra, mert a jó magyar a végletekig képes hinni – akkor már nem volt tovább. Ha az embert végleg megfosztják a szabadságától, akkor már nincs mitől, vagy miért félnie. Ekkor lázadtunk fel 1956. október 23-án.

Nagyképűség lenne azt gondolni, hogy én vagyok az, aki irányítja az életét? Akinek egyes egyedül joga és hatalma van ahhoz, hogy döntsön és cselekedjen? Vagy valamiféleképpen tényleg létezik a sors és úgyis azt teszem és afelé megyek, ami meg van írva és semmi beleszólásom az életem történetébe? Mintegy elkerülhetetlenül megyek előre, ahogy a fény is vonzza a molylepkét? De mi van akkor, ha nem akarom azt tenni, ami meg van írva és a magam ura akarok lenni?