Azzal nyugtatott a pszichológus, hogy nem rajtam múlt. Én mindent megtettem, amit tudtam. De ez nekem csak mentegetésnek tűnik. Ha olyan jó anya lennék, nem akart volna meghalni a gyerekem. Vagy gondolt volna rám és nem próbálkozik vele. De megtette és nem számított neki, hogy én mennyire szeretem. Kevés vagyok neki.

 

 

ongyilkos gyerek 01

kép: tn.com.ar

 

Alig egy hónapja történt az eset. Izolda 16 éves. Egyedül nevelem kicsi kora óta. Az apja lelépett hároméves korában és azóta talán kétszer, ha látta a lányom. Eddig mindig azt mondta, hogy neki nem is kell apa, én meg megadok neki mindent. Elég vagyok neki. Azt hittem így van. Utoljára hétéves korában kérdezgette miért ment el az apja, miért hagyott el bennünket. Úgy gondoltam, már megbékélt a helyzettel.

 

Szeptemberben úgy jött haza, hogy szakított vele a barátja. Iskolatársak és két éve tartott a kapcsolatuk. Nagyon kedves fiúnak tartottam Mátét, sokat járt át hozzánk. Jó volt rájuk nézni, hogy mennyire szeretik egymást és boldogok. Erre Máté dobta Izoldát egy másik lányért. Szegénykém egész este sírt, másnap nem is ment iskolába, annyira padlóra került.  Szörnyen sajnáltam, mert tudom, hogy az első nagy szerelemmel történő szakítás nagyon fáj.

 

Hetekig teljesen maga alatt volt. Mindig jó tanuló volt, de hirtelen romlani kezdtek a jegyei is. Emiatt is feszült lett, hogy nem bír koncentrálni és rossz jegyeket kap. Rossz volt nézni, ahogy szenved. Kedvtelen, étvágytalan, bezárkózik a szobájába és kerül engem, pedig nem nyomultam. Próbáltam neki teret hagyni és időt adni, mert tudtam, hogy depressziós és megviselte a szakítás. Így utólag már belátom a hibámat. Észre kellett volna vennem, hogy sokkal komolyabb a baj. Nem szabadott volna olyan lazán kezelnem.

 

Mert tessék, egyik nap korábban értem haza munkából, hogy beszedte a gyógyszereimet és megivott hozzá vagy fél üveg vodkát, amiről, mint később kiderült, úgy vetette magának egy idegennel. Szerencsére időben érkeztem. Bevitték a kórházba és kimosták a gyomrát. Sokáig bele sem mertem gondolni, mi van, ha a szokásos időben érek haza.

 

Másnap, ahogy magához tért kifakadt. Senki nem szereti. Az apja elhagyta, nem kíváncsi rá. Értéktelen. Rossz gyerek. A szerelme megcsalta és elhagyta. Rossz barátnő. Az osztálytársai lúzernek tartják és cikizik meg cseszegetik, hogy az apja is elhagyta meg a pasija is, hogy senkinek sem kell. Butának, szerencsétlennek, de főleg azt hiszi, hogy őt nem lehet szeretni.

 

Nekem se kellett sok a kiboruláshoz. Az én gyönyörű, okos kislányom, aki jogásznak készül, úgy érzi, hogy semmit sem jelent és kár volt megszületnie. Hogy nekem is csak teher, mert egyedül kell nevelnem. Borzasztó volt ezt hallgatni, de nem törhettem össze.

 

ongyilkos gyerek 02

 

Azóta rendszeresen jár pszichológushoz. Ram is rám férne. Mivel a történtek óta valami nincs rendben bennem. Rettenetes anyának érzem magam. Ám ez a világ is borzalmas. Nem voltam képes megtartani a férjemet és apa nélkül nőtt fel a lányom, de legalább ne szarná őt le ennyire. Az sincs rendjén, hogy a mai fiatalok képtelenek kulturáltan szakítani, hogy már ők is megcsalják egymást. Na és ez...hogy cikizik is egymást? Mi olyan vicces abban, hogy valakinek elváltak a szülei, szakítottak vagy rossz jegyeket kap? Hogy tudnak ezen mulatni és szívni egymás vérét? Amíg Izolda otthon volt pár napig, be is mentem az iskolába és elkaptam a gyerekeket meg a szüleiket. Több érzelmileg tuskó nem fogja bántani a lányomat. De még Mátéval is elbeszélgettem arról, hogyan illik a szakítani.

 

Mind bocsánatot kértek Izoldától. Máté és a többiek is. De még friss a dolog. Valamivel jobban van, de elég instabilnak látom. Rengeteg támogatásra és segítségre van szüksége. Próbálok mindent megadni neki, holott azt érzem, magam is segítségre szorulok. Ha nem lenne az a pár barátnőm, aki van, fejjel is mentem volna a falnak. Elszomorít ez a világ, amiben élünk, a többi gyerek, és hogy nem tudtam mindent megadni a lányomnak. Anyaként kudarcot vallottam. Félek, hogy összeroppanok. Izoldáért kelek és fekszek, mindent érte teszek, igyekszem pozitív lenni és segíteni neki, de közben kínoznak a saját démonjaim is.

 

ongyilkos gyerek 03

 

 

Viszont azóta minden anyukának azt mondom, aki olyat meséli, hogy furcsán viselkedik a gyereke, hogy ne hagyja rá. Nagyon törékenyek, sérülékenyek ebben a korban. Pláne az elvált szülők gyerekei, nem is beszélve azokról, ahol mondjuk van egy agresszív, bántalmazó szülő. Oda kell rájuk figyelni. Nem túl rámenősen, de kommunikálni kell velük és segíteni őket az önkifejezésben.  Minden létező segítséget meg kell nekik adni.

 

Van, hogy ők is erősnek akarnak mutatkozni. De nem azok. Szégyellik magukat előttünk, meg akarnak felelni nekünk, az osztály közösségnek, barátaiknak, a párjuknak. Ezért hajlamosak másnak mutatkozni, mint akik valójában. Mást mondanak, és tesznek, mint amit valóban éreznek, ami igazan bennük van. Nem könnyű feladat, de egy anyának ezt ki kellene szúrnia. Engem is lefoglalt a sok munka, a saját magányom, a csalódások, amik értem meg persze a gondjaim és ezért is érzem magamat hibásnak, hogy nem figyeltem eléggé a lányom lelki világára. Könnyebb lenne, ha volna segítségem, egy férj, egy testvér vagy ha legalább biztosra tudnám, hogy a társadalom odafigyel a fiatalokra. Az osztálytársai, a barátai, az iskola, de rájuk sem lehet számítani. Ugyanakkor az én lányom, nekem kell gondoskodnom róla.

 

Lehet, hogy ember vagyok, hibázhatok és talán túl szigorú vagyok magamhoz, de akkor is... nincs mindenre mentség. El is veszítettem volna a lányomat. Hálás vagyok a sorsnak, hogy nem történt nagyobb baj és kaptunk még egy esélyt.

Egy biztos: hosszú még az út a gyógyulásig, amire mindkettőnknek szüksége van.

 

Klára történetét meséltük el.

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

„Anya, meg fogok halni?” – Te hogy készítenéd fel a haldokló gyermekedet?

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!