Persze nem elbagatellizálni akarom a világban zajló háborúkat, amelyek célja a terület, a hatalom, a pénz szerzése. Eszemben ágában sincs. Rettenetes, hiszen emberek halnak meg benne, illetve haltak már meg az elmúlt háborúkban. De sokakat nem érint vagy egyszerűen nem foglalkoznak azzal, milyen háborúk dúlnak, mindaddig, amíg nem válnak érintetté. Elég gondjuk van nekik a saját szívükben dúló háborúval…

 

 

elfujta szel 01

kép: pinterest

 

Mindenki megvívja a maga háborúit. Minden nap. Háborúzik a főnökével, más emberekkel, a szeretteivel vagy épp a kedvesével. Mindez szörnyen megterhelő és lélekgyilkos tud lenni egy idő után. Ám, ami igazán nagy port kavar az ember szívében, az mindig a szerelem. A szerelmi háborúk a legvéresebbek, a legfájdalmasabbak, mert abban van a legtöbb motiváció és szenvedély.  Talán nem véletlenül van a mondás, hogy „szerelemben és háborúban, mint szabad”.

 

Ez a „bölcsesség” bizony az 1936-os Margaret Mitchell romantikus regényében, az Elfújta a szélben is megjelenik, majd az ebből készült film adaptációban, amit ma is imádnak a nők. A cikk címe pedig tökéletesen ráillik a főszereplőre,  Scarlett O'Harára (Vivien Leigh), akit semmi más sem érdekel csak az, hogy a férfiakat szédítse, flörtöljön velük és a csodálatukban fürödjön. Kitört az amerikai polgárháború, de ő épp azzal van elfoglalva, hogy palira vegyen másokat.

 

De ő is pofára esik, amikor kiderül, hogy a nagy szerelme Ashley Wilkes, a szomszédos földbirtokos fia nem őt veszi el, hanem Melanie Wilkest. Ez a nő egy nyugodt, csendes, megfontolt hölgyemény, nem úgy, mint a tüzes, vad, meggondolatlan Scarlett. Ashley-t is vonzza a nő szikrázó, eleven természete, de mégsem mer ráépíteni egy házasságot. Ahogy mondja is, több kell ahhoz, mint szerelem. Ebben persze igaza is van, hogyha egy életre kívánunk házasságot kötni, jó, ha alaposan megválasztjuk a társunkat.

 

elfujta szel 02

 

Erre Scarlett bosszúból hozzámegy Charles Hamiltonhoz, Melanie bátyjához, majd rövid időn belül megözvegyül. Utána Atlantába költözik, hogy Ashley közelébe legyen. Közben bekerül a képbe a hölgyek kedvence, Clark Gable – azaz Rhett Butler – aki pikk-pakk beleszeret a forróvérű Scarlettbe. Már a sokadik hangzatos, csöpögős, szívlágyító szerelmi vallomásnak lehet tanúja az olvasó vagy éppen a néző, mikor Rhett azt ecseteli, mennyire szereti. Hiszen ők annyira hasonlóak, tisztára zsák meg a foltja, elvégre mindketten önzők, szenvedélyesek, hazugok, ravaszok, csak a mának és az élvezeteknek élnek. Igen, ez is ősi igazság, hogy a zsák mindig megtalálja a foltját. Ők ketten valójában tényleg remekül összeillenek és miután Scarlett elfogyasztott még egy férjet és egy kis pénzre tesz szert, Rhett végre lecsap rá.

 

 "Nem várhatok mindig arra, hogy éppen két férj között legyen" - mondja Scarlettnek. Rhett megint levág egy megindító szerelmi vallomást, amire manapság is oly sok nő vágyik. Egy Rhett Butlerre, aki őszintén kimondja az érzéseit, hosszú és dicsérő monológokat zeng a szerelemről meg a szeretett nőről. Nem csoda, hogy a nők java része teljesen félreértelmezi a szerelmet vagy egy képzelt lovagra vár, ha ilyen filmekkel és regényekkel traktálják magukat. Szó se róla, biztos vannak ilyen kivételes urak a világban, de nem valószínű, hogy minden sarkon találni egyet. Így viszont csak csalódás fog befigyelni a herceg helyett fehér lovon.

 

Mint azt tudjuk, a szerelmi évődés folytatódik, bár rövid ideig azt hihetjük: a zsák meg a folt csakugyan boldog. Ám a házasságuk tönkre megy Scarlett Ashley utáni reménytelen kapálózása miatt. Majd Melanie halálának napján Rhett úgy dönt, elhagyja a feleségét, hogy végre beteljesülhessen a nagy szerelem. Na, és persze ekkor döbben rá Scarlett, hogy már rég Rhettet szereti, de már az a hajó elment… „Őszintén szólva, drágám, én teszek rá.”

 

elfujta szel 03

 

Igazság szerint sokak élete ma is egy Elfújta a szél. Vannak nők, akik olyan után futnak, aki nem érdemli meg őket vagy akit egyszerűen nem is érdekelnek. Megalázzák magukat azzal, hogy kiskutyaként loholnak utána, elveszítve minden méltóságukat. Ahogy akadnak pasik, akik bizony rossz nőbe szeretnek bele, mert annak foglalt a szíve vagy csak a pénzre hajt. Aztán rengeteg az olyan nő – és persze férfi – aki elképesztő energiát fektet abba, hogy szerepet játsszon. Mindenféle cselekkel, trükkökkel próbálják megszerezni a kiszemeltet, ahelyett, hogy őszinték és egyenesek lennének. Az ilyenek mindent megtesznek egy kis szexért, pénzért vagy egy jó férj-, feleségalapanyagért. Sőt, egyesek sportot űznek abból, hogy olyat hódítsanak meg, aki foglalt, nem lehet az övék vagy nem érdeklődik irántuk. Ahogy mások azért szenvednek, mert inkább beleszaladnak bárki karjaiba, mintsem egyedül legyenek…

 

Szóval igen, az emberek a szerelemért készek mindenre. A szívük védelmében, illetve boldogságának érdekében. Kivetkőznek magukból, háborúkat vívnak, játszmáznak, csalnak, hazudnak. Csak ne kelljen koppanniuk, mert nincs rosszabb az összetört szívnél. Pedig sajnos vannak sebek, amiket nem lehet begyógyítani. Ezért nem kellene annyit játszadozni egymással és emiatt kellene őszintének lenni. Meg időben gondolkodni, hogy ne sétálhasson ki az ajtónkon az Igazi…

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

Minden nő életében van legalább egy ördögi pasi! – Miért bűvöl el bennünket a Lucifer sorozat?

 

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!