Nagyon sokszor hallani olyanról, hogy egy nőt atrocitás ér, méghozzá azért, mert túl kihívó volt az öltözete. Egyesek szerint, a túlságosan kivágott, sokat mutató ruhák olyan, mint vérszag a farkasoknak. Na jó, de van, mikor épphogy csak térd fölé ér a szoknya és olyan felső van a nőn, ami rendesen betakarja a cicijeit. Mégis zaklatják. Akkor most mi számít ribis öltözetnek és mi nem? És aki ribisen öltözik, az tutira könnyűvérű is?

 

hol a hatar vonzo es ribis kozott 01

Kép: Yousense.info

 

Vannak, akik azt mondják: ez várható volt. Ne csodálkozzanak azok a nők, akiket megerőszakoltak vagy legalábbis inzultáltak, ha olyan ruhát viseltek, ami túl sokat mutatott belőlük. Ez persze így nagyon nem igaz, hiszen ért már erőszak, kellemetlenség olyan nőt is, aki nagykabátban volt. Vagyis ez egyáltalán nem öltözékfüggő, de tény és való, sajnos lehet a katalizátora az eseményeknek.

Mert valóban, a férfiak nem vakok. Márpedig két előtüremkedő tejcsárda meg kivillanó bugyi sokakat beindít. Sajnos azokat a férfiakat is, akik nem állnak meg a szimpla álmodozásnál, hanem a valóságba is átakarják ültetni a vágyukat. Az a jobbik eset, mikor bepróbálkozik, de elutasítás esetén felhagy a további próbálkozással. A rosszabb természetesen az, amikor azt hiszi, joga van elvenni azt, amire szemet vetett.

 

De nem csak ilyen téren válik kérdésessé, mi számít túl merész ruhának és mi nem. Hiszen a nők egymás között is hajlamosak megszólni a másikat, mindegy, hogy féltékenységből vagy erkölcsösségből teszik. Általánosságban talán az mondható el, hogy az a ruha számít vonzónak, ami testhez álló, térdig érő, és olyan a felső része, ami egy keveset enged láttatni a mellrészből. A piros szín és élénk társai pedig egyértelműen vonzóvá teszik a személyt, hiszen ezek a színek megragadják a tekintetet.

 

 

Kihívó öltözetnek számít a miniszoknya(vagy a még kisebbek), és természetesen a mélyen dekoltált, áttetsző ruhák és a bugyivillantós vagy fenékmutogató (rövid)nadrágok. Azok, akik veszik a fáradtságot és kombinálják a visszafogott darabokat, a merészebbekkel, kimondottan mutatósak, szexik és vonzóak lehetnek. Persze így is lesznek olyanok, akik rájuk sütik, hogy ribis, csak mert felmerik vállalni magukat és többet mutatnak a testükből. Csakhogy ez ma teljesen elfogadott.

 

hol a hatar vonzo es ribis kozott 02

 

Éppen ezért nem lehet azt állítani, hogy aki ribisen öltözik, az biztosan az is. Nem is egy olyan nőt ismerek a környezetemben, aki diplomás, magas pozícióban dolgozik, értelmiségi, és lazán felveszi a miniszoknyát vagy nem gombolja be nyakig az ingjét. És a legkevésbé sem olyan nők, akik egy csettintésre bemásznak mások ágyába, vagyis nem könnyűvérűek. Attól még, hogy egyik testrészéből többet mutat, kifejezetten csinos és jól öltözött. Mert ügyel arra, hogy ne az egész testéből villantson, csak egy részéből. Igen, az sok lenne, ha a combjait is megvillantaná meg a melleit is. De amíg csak az egyiket teszi és azt se túlzóan, addig lehet rá mondani, hogy vonzó, csinos, de nem ribis.

 

Ezért nem szabad senkit sem az öltözete alapján ítélni. Ugyanis láttam már olyan nőt is, aki garbót viselt, meg zsákruhát, de közben világi nagy szajha volt. Sokan persze lehetetlennek tartják, hiszen azt gondolják a nő egyik vonzereje a teste, márpedig ha alig mutat belőle valamit, akkor hogy nyűgözi le egy szempillantás alatt a kiszemeltjét? Hát bármily meglepő, de a nő nemcsak egy darab hús, van esze, humora, stílusa és ezernyi más módja van annak, hogy egy zártabb öltözéket viselő nő is levegyen valakit a lábáról. Itt pedig vissza is lehet kanyarodni az első sorokhoz, hogy sajnos olyan nők is estek már erőszak áldozatává, akik nem próbálták mindenáron felhívni magukra a figyelmet az öltözködésükkel.

 

hol a hatar vonzo es ribis kozott 03

 

Szóval mikor a nagyim azzal jött, hogy ne legyek túl szexi, mert a végén megerőszakolnak, érthető, hogy kiakadtam. Tudom, hogy a jó szándék vezérelte, de neki már csak tudnia kellene, hogy sajnos nők ellen elkövetett erőszak minden korban történt, mindegy mi volt rajtuk. Értem azon aggodalmát, hogyha kiteszem az ablakba az árut, akkor le akarnak majd rohanni, de ez akkor is megtörténhet, ha sötétben megyek haza szemeteszsákot viselve. De abban igaza van, hogy egy magára valamit adó nő, odafigyel az öltözékére. Lehet egy nő úgyis vonzó, szexi, ha nem fedi fel ország-világ előtt a bájait és nem teszi közszemlére csöcsméretét vagy bugyija színét.

 

Mi lenne hát a megoldás? Hogyan legyünk szexik, de közben ne is keljen attól félni, hogy megerőszakolnak? Természetesen az önvédelmi sportok, meg a paprikaspray a retikülben sokat dobhat az önbizalmon és a védelmünkön. Illetve az okosan megválasztott ruhadarabok is. Fontos, hogy ne essünk át a ló túloldalára, maradjunk ízlésesek. Ezért bírom azokat a csajokat, akiket a bulikon vagy az éjszaka közepén úgy kell kimenteni egy-egy férfi karmai közül és azzal jönnek nem értik, miért másztak rájuk, miért akarták megerőszakolni őket. A válasz meg gyakran nyilvánvaló: elég rájuk nézni. Kb. kint van mindenük és nem érted, hogy egyáltalán minek vett fel bármit is, annyira felesleges.

 

Azzal pedig nem kell foglalkozni ki és mit gondol rólunk. Kivéve, ha a leendő főnökről van szó. Egy állásinterjún mindig célszerűbb csinosnak, semmint ribisnek lenni, ahogy egy randevún is. Ám nem kell az irigykedő vagy roppant erkölcsös kolléganőkkel foglalkozni. Viszont te se abba a hibába, hogy valakit az öltözéke alapján ítélsz meg.

 

 

Mindettől függetlenül mindenki úgy öltözik, ahogy akar.

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

Nyári ruha? Bikini? Nem égetem magamat azzal, hogy közszemlére teszem a sonkáimat!

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!