Sokan hiszik azt, hogy egy párkapcsolat akkor lesz tökéletes meg sírig tartó, ha mindenben egyetértenek, nincs egyetlen rossz vagy hangos szó közöttük. Mindenben passzolniuk kell egymáshoz, mint két tojásnak, mert így nem lesz vita, konfliktus. És mekkorát tévednek! Pont emiatt lesznek örökös háborúzások a kapcsolatukban!

Te is tapasztaltad már ezt az érzést? Minél több időt töltöttél a pároddal vagy épp egy barátoddal, annál szarabbul érezted magad. És persze nem azért, mert elkaptad a legújabb nyavalyáját. Csak egyszerűen fáradtnak, energiátlannak, idegesnek, nyűgösnek érezted magadat a környezetedben. Majdnem sikítófrászt kaptál. Kezdted lekaparni a falról a vakolatot. De miért? Hiszen szereted! Akkor miért érzed rosszul magadat mellette?

Egy párkapcsolatban alapnak kell lennie az őszinteségnek. Ezt szoktuk mondani. Elvárjuk, hogy a párunk őszinte legyen velünk. Csakhogy sokszor az derül ki, hogy őszinteségnek sírás meg sértődés a vége. Nem azért mert bunkó módon beszélt a párunk, mert érzéketlenül közölte a véleményét, meglátását. Hanem mert mégsem bírjuk ezt a híres oly nagyra tartott őszinteséget.

Annamária hétéves volt, mikor megismerte Zsombort. Együtt kezdték az iskolát. A szüleik csak nevettek a kijelentésükön, hogy ők szerelmesek és egy párt alkotnak. Pedig így volt ez egészen nyolcadik osztályos korukig. Gyakran meg is fogták egymás kezét. Negyedikben elcsattant az első szájra puszi, hetekben pedig már a csók is. Ám ahogy más iskolában tanultak tovább, elváltak útjaik.

Nagyon sokan hajlunk arra, hogy tudatosan irányítsuk a kapcsolatunkat és agyaljunk rajta, törődjünk vele. Pszichológiai könyveket meg cikkeket olvasgatunk, kikérdezzük mások véleményét és tapasztalatait, osztunk és szorzunk, egyszóval igyekszünk megszakérteni a kapcsolatunkat, mintha önmagunk párterapeutái lennénk. Vajon jól tesszük? Vagy nem kellene beleavatkozni a kapcsolatba csak hagyni, hogy magától alakuljon?

Csak most, egy hónap után kezdem megismerni Ádámot. De látásból már legalább öt hónapja ismerem. Rengetegszer találkoztunk futólag. Olyan volt, mintha a sors akarná, hogy időről-időre összefussunk. Emlékszem, először egy hipermarketben találkoztunk a körúton. Azonnal megragadta a tekintetemet, ahogy kiszúrtam őt a sorok között. Ő pedig megérezte, hogy figyelik és egyenesen rám nézett.