Egyre több pszichológiai tanulmány és kutatás foglalkozik azzal, hogy a közösségi média milyen hatással van a különböző kapcsolatainkra és mennyire befolyásolja az életünket. Két dolog biztos: a párkapcsolatunkat is érinti, méghozzá sok esetben negatívan. Talán tapasztaltad is vagy legalábbis ismersz olyanokat, akik tapasztalták.

 

 

 

kozossegi media parkapcsolat 01

kép: in.gr

 

Én sajnos olyat is ismerek, akik pont a közösségi média miatt mentek szét. Az egyik probléma az volt már a kapcsolat legelején, hogy a férfit nagyon zavarta, hogy párja közösségi oldalain még mindig fent vannak az exszel készült képek. A párja nem gondolta volna, hogy komoly problémát jelent, nem azért tartogatta őket, mert szerelmes belé. De nem törölheti ki az életéből, mintha soha nem is lettek volna együtt. Idővel mégis törölte a képeket. Viszont valószínűleg a pasi gyárilag bizalmatlan lehetett, mert folyton szóvá tette, hogy kedvese miért lájkolja más férfiak képét és miért kommentel „túl kedvesen.” Jóformán azzal lett meggyanúsítva, hogy az orra előtt flörtöl. Aztán jött az, miért beszélget munkaidő után a kollégáival a neten. Nos, vége is lett a kapcsolatnak.

 

Egy másik esetben a nő volt a bizalmatlan fél. Előszeretettel nézett bele partnere beszélgetéseibe, illetve a Facebook üzeneteibe. Nem egyszer hatalmas vita kerekedett abból, hogy miért beszélget más nőkkel vagy miért beszél róla más barátaival. Ha gondja van vele, miért nem hozzá fordul? Egyáltalán milyen okból van még az exe az ismerősei között? Hát, ők sem maradtak sokáig együtt.

Ezek kapcsán olyan kérdések merülnek fel, minthogy: jogom van-e belenézni a másik telefonjába? Jogom van elolvasni az üzeneteit? (Válasz egyszerű: nincs) Ha elvileg nincs mitől félnem és jó a kapcsolatunk miért zavaró tény az ex, mint ismerős vagy az, kinek a képét lájkoljuk? Tehát rengeteg problémaforrást rejteget a közösségi média.

 

További gondot szülhet az, mikor Annácska egyre csak azt látja a Facebookon, hogy barátnőinek tökéletes a kapcsolata. Álomnyaralásokra járnak, a párjuk a tenyerén hordozza meg étterembe hordja őket, nekik pedig még egy balatoni nyaralás sem jut, nemhogy mozi meg mesés randevúk. Szóvá is teszi a Petyának, és rendszeresen rágja a fülét. Majd egy szép napon annyira elmérgesedik a helyzet, hogy szakítanak. Mert Petya nem bír – vagy talán nem is akar – megfelelni az irreális elvárásoknak és elege van kedvese örökös elégedetlenségéből.

 

kozossegi media parkapcsolat 02

 

Létrejön bennünk egy nyomás, kényszer, hogy olyan párok/nők/férfiak legyünk, mint az Instán meg a Facebookon látott szerelmesek vagy celebek. Bedőlünk a hamis illúziónak. Azt hisszük, amit látunk, normális, elfogadott, az a valóság, holott egyáltalán nem az. Rengetegen ítélik meg önmagukat és a kapcsolatukat az alapján, amit a közösségi médiában látnak. Vagyis mikor az önbizalomhiányos nő a sikeres és gyönyörű influenszerek képeit nézegeti, arra a következtetésre juthat, hogy neki is ilyennek kellene lennie ahhoz, hogy megtartsa a partnerét. Bemeséli magának, aminek az lesz a vége, hogy folyamatosan küzd a félelmekkel és a megfelelési kényszerrel, nem veszi észre, hogy önmaga és kapcsolata alatt vágja a fát, ami a saját önértékelési gondjai miatt mehet tönkre. A más személyekről és párokról látott posztok sok esetben igenis hamis képek rombolják az önbizalmunkat és a kapcsolatainkat.

 

Ugyanakkor olyan tekintetben is megmutatkozhat a negatív hatása, hogy a párok túl sok időt töltenek a virtuális térben, a közösségi oldalakon, semmint együtt. Nem egy olyan párt ismerek, akik fél napig egy szobában vannak és nem csinálnak mást, mint neteznek, illetve facebookoznak, instáznak egymás mellett, ahelyett, hogy aktívan foglalkoznak egymással. Jó, szó se róla, nem kell mindig a párunkkal foglalkozni csak mert együtt élünk, és rá lehet nézni időről-időre a telefonra. De nem az lenne az egészséges, hogy minőségi időt töltsünk együtt? Ám amíg mások életével vagyunk elfoglalva a neten, vagy esetleg egymásnak írogatnak nagy kényelmesen ahelyett, hogy beszélgetnének, az minden, csak nem egészséges. Nem szolgálja a kapcsolat előrelépését. Ez odáig fajult, hogy egyesek este lefekvés előtt vagy szex után nem a meghitt bújást választják, hanem facebookozást. Sőt, vannak, akik még aktus közben is képesek a telefonjukat csekkolni. Az ilyen párok jó esetben megragadnak egy bizonyos szinten vagy egy idő után szépen kihűl a kapcsolatuk és szakítani fognak.

 

kozossegi media parkapcsolat 03

 

Mit tehetsz ezek után, ha úgy érzed, hogy a közösségi média átvette az uralmat életetek felett, legalábbis negatív hat rá? Az egyik kézenfekvő megoldás: le kell tenni a telefont. Be kell fejezni a másik folyamatos megfigyelését, és hogy kutass utána. Majd egyáltalán csökkenteni kellene a közösségi médiában való jelenlétünket és több figyelmet szentelni egymásnak. Minőségi időt tölteni együtt.

 

Persze ez ritkán megy varázsütésre, de sokat segíthet az, ha előtte a párok megbeszélik a gondjaikat, hogy mi aggasztja őket és megerősítik a közöttük lévő bizalmat. Elvégre két egészséges önértékeléssel bíró ember, akik között van szilárd bizalom, nincs szükségük arra, hogy szemmel tartsák egymást, kémkedjenek a másik után vagy azzal törődjenek mit csinálnak a Facebookon. Nem arról van szó, hogy ne érdeklődjünk a másik iránt, de ne is kérjük egymást számon, és ne szabjunk irreális határokat. Az lenne a lényeg, hogy a kapcsolatot a virtuális térből a valóságba helyezzék át.

 

Igen, mutassuk meg a világnak, hogy összetartozunk, és használjuk arra a közösségi médiát, hogy akár napközben is tartsuk a kapcsolatot és kimutassuk változatos módon az egymás iránt érzett szerelmünket. De ne a közösségi médiában éljük az életünket és ne másoknak akarjunk megfelelni. Az online tér sosem válthatja fel egy valódi kapcsolat szépségét és meghittségét. Csak a való világban építhetünk szoros és tartós kapcsolatot.

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

Tudtad, hogy durván kiszúrhatsz a gyerekeddel, ha állandóan képeket posztolsz róla?

Pin It
Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!