Ezzel igazából már el is árultam, hogy nekem nem jön be. De vannak a környezetemben olyanok, akiket viszont egyenesen lázba hoz. Én viszont nem indulok be attól, ha azt mondja nekem a párom, hogy mocskos kis ribanc vagyok, meg hogy gyere és megb*szlak vagy kapd be a farkamat és sz*pj. Meg hasonló cifraságok. Sőt, számomra ezek inkább vágyölőnek bizonyulnak.

 

 

tragar beszed 01

kép: unsplash.com

 

Egyre több embertől hallom, hogy a párja, férje vagy éppen felesége az úgynevezett „dirty talk” nagy híve és előszeretettel beszél trágár módon az ágyban. dr. Justin Lehmiller. a Kinsey Intézet kutatója szerint mindenkinek van egy saját szexbeszéde, szexnyelvezete az ágyban. Vannak, akik eleve nem is szólnak egymáshoz, míg más párok nyíltan, közvetlenül beszélnek a kedvesükkel szex közben. Egyesek kedves szavakat súgnak a másik fülébe. És igen, akadnak, akik a mocskos beszédet részesítik előnyben. Ez derült ki a már magyarul is megjelent kutatásából, a Mondd el, mire vágysz című munkában, amiben 4000 amerikait kérdezett a vágyaikról.

 

Bármilyen meglepő is legyen, emberek millió jönnek lázba attól, hogy szex közben trágár szavakkal illetik őket vagy ők maguk beszélhetnek így. Végre kimondhatnak olyan dolgokat, amiket a mindennapokban nem lehet vagy amikről titokban fantáziálnak. Sokak esetén már eleve az a fantáziálás tárgya, hogy mocskosan beszélnek vele. A kutatásból az is kiderült, hogy bár nem sokkal, de többségében a nőknek van igényük arra, hogy trágár szavak hangozzanak el a hálóban.

 

A trágár beszéd egyébként leginkább a BDSM kedvelőinek egyik eszköze, ahol alá- és fölérendeltség jön létre, márpedig ezt sokan kedvelik. Vannak, akik irányítani akarnak, mások pedig azt, hogy uralkodjanak fölöttük. Bár önmagában is létrejön, ha valaki trágár beszédet használ, hiszen az egyik felet becsmérlő kifejezéseket kap, a másik pedig határozottan, erőteljesen kimondhatja, amit gondol.

 

tragar beszed 02

 

De miért olyan élvezetes az egy nőnek, ha ledegradálják és szavakkal megalázzák? Mert önbizalomhiányos? Nincs önbecsülése? Valóban arra vágyik, hogy lábtörlőnek tekintsék? Talán igen. Ugyanis a szexuálpszichológus szerint, akiknek alacsonyabb az önbecsülésük, előszeretettel álmodoznak arról, hogy szavakkal vagy más módon, de megalázzák őket. Ám a szakértő azt is hangsúlyozta, hogy ez nem jelenti azt, hogy valaki élvezi a szex közbeni  bántalmazást, vagy hogy a párkapcsolatban önértékelési gondjai vannak.

 

 

Főleg azok engedik meg ezt a viselkedést a partnernek, akik bíznak a partnerükben és tudják, hogy nem gondolja komolyan, amit mond. Mindez játék. Különben meg nincs semmi szégyenletes vagy bűnös dolog abban, amikor egyszerűen nevén nevezik a dolgokat. Sokaknál az is kiveri a biztosítékot, ha azt hallják, hogy „nyalogasd a farkamat”. Közben csak nyíltan kimondja a férfi – vagy akár fordított esetben a nő – a vágyait. Tulajdonképpen ez akár segíthet a gátlások oldásában is.

 

 

Ha pedig a nő az, aki szeret mocskosan búgni az ágyban, azt is meg lehet érteni. Ez lehet egy feszültség levezető szokás is vagy szimplán lakik benne egy rossz kislány, akit ilyenkor kienged.  Jó páran egyébként is arra használják a dirty talk-ot, hogy feldobják vele a nemi életüket. Akik kalandokra, új élményekre és benyomásra vágynak, szívesen kipróbálják ezt is.

 

tragar beszed 03

 

Oké, de mi a helyzet azokkal, - mint például velem – akinek ez nem jön be? Hozzáteszem nem szokásom eleve elítélni valamit, anélkül, hogy kipróbálnám. Legalábbis igyekszem nyitott lenni. Ezért ezt is kipróbáltuk, nem egyszer. A páromnak nagyon bejött, nekem nem. Úgyhogy finoman utaltam rá, hogy a negyedik alkalommal már ne erőltessük annyira. A punci és a farok szóval nincs bajom, nem vagyok olyan viráglelkű.

 

Csak azt nem bírom, amikor nagyon beleéli magát, és olyanokkal jön, hogy szeretsz sz*pni, mi? Azt pláne nem veszi be a gyomrom, ha lek*rváznak. Persze kissé csalódott volt, mert nagyon beleélte magát, szóval maradt a kompromisszum: néha belefér. De akkor se porig alázós stílusban. Sajnálom, nem csak a mindennapokban, hanem az ágyban is szeretve, megbecsülve és tisztelve szeretném magamat. Úgy gondolom, hogy ez teljesen normális és elfogadható. Ezer másik módja van annak, hogy izgalmassá tegyük a nemi életünket. A szexet pedig szeretném élvezni, de úgy nem könnyű, ha közben megalázva, összetörve, sőt értéktelennek érzem magam. Ezt tiszteletben kell tartania minden olyan párnak, aki vevő a piszkos beszédre, de a kedvese viszont nem.

 

Karola mesélte el történetét.

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

Jó ötlet akkor is szexelni, ha nincs hozzá kedvünk?

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!