10 éve ismerjük egymást. Megcsalt a feleséged és épp akkor akadtam az utadba. Elkeseredett és csalódott voltál és én megmutattam neked, hogy a csalódás után is van élet. 8 hónapig tartott csak és nem is találkoztunk túl gyakran, de ragaszkodtunk egymáshoz. Végül azt mondtad, lehet, hogy pár év múlva vered majd a fejedet a falba, de a családodat választod az akkor 3 és 6 éves gyerekeiddel.

 

 

happy end 01

kép: unpslash.com

 

Megértettem, elfogadtam, nem volt dráma, bár egy-két üzenetben küldött szerelmes dallal még megforgattad a szívemben a tőrt, de tudtam, hogy jobb ez így, és mivel sikerült korrektül lezárni a történetet, jóban tudtunk maradni, folyamatosan tudtunk egymásról.

Így azon sem csodálkoztam, amikor rám írtál, hogy külön költöztél, eleged volt, kiléptél. Találkoztunk. Beszélgettünk. Akkor már én is külön voltam gyermekem apjától, így annak sem volt akadálya, hogy egyik este át gyere. Újrakezdtük. Úgy alakultak a dolgok, hogy hetente egyszer találkoztunk. Gyengéd voltál és szenvedélyes, odafigyeltél rám, udvaroltál, dicsértél mindketten élveztük az együttléteket. Persze azt mondtad, önző és vagabund életet élsz, és egyébként is a három munkahelyed mellett nem is férne bele több, így ez ennyi és nem több, de csodás velem minden, imádsz minden érintésemet, és bármikor írhatok, mert a magányos estéiden sosem zavarlak. Neked nem kell más, velem akarod átlépni a határokat…

 

Néha többet akartam, máskor beértem ennyivel, mert imádtam az estéinket, a hajnalba nyúló beszélgetéseket, azt a rengeteg csókot, bókot és ölelést, a kézen fogva elalvást, még akkor is, ha csak heti egyszer jöttél. Sosem volt szerelem, nem akartam összeköltözni, nem akartam vacsorázni járni, inkább úgy tekintettem a kapcsolatunkra, mint barátság extrákkal.

 

happy end 02

 

 

Aztán jött a hidegzuhany, amikor gyanútlanul jobbra néztem vezetés közben. Te voltál. És egy vörös hajú. Pár másodpercet kaptam csak el a kocsiból, de épp szájon csókoltad és épp úgy túrtál a hajába, mint előző este az enyémbe. Előző este ugyanis még az én társaságomra vágytál. A kis vöröset meg történetesen ismeretem is. Miután számon kértelek, átmentél hitványba és fájdalmas őszinteséggel zúdítottál rám mindent. Rám, aki barátként tekintett rád, aki sosem bántott téged, aki mindig tiszta szívvel és őszinte szeretettel fordult feléd. Azt írtad, igencsak sokoldalú életet éltél mostanában, rengetegen voltunk és Excel táblát kellett vezetned, hogy kivel, mikor, hol és mit. Meg hogy furcsán jól esett és nem bántál meg semmit. Tiszta átjáróház voltál és a lelkiismereted sem háborog. És hogy mindezek ellenére legjobban egyedül szerettél lenni… ezért nem jössz többet. Mintha ezek után lett volna bármi egyéb opció.

 

A végső csavar, hogy bár először nem jeleztem a vörösnek, hogy miben van benne, meghagytam a lehetőséget neked, de két hétre rá csak rákérdeztem, mit tud ő az egész történetből. Mint kiderült, őt választottad a sok közül, nagyjából mindent bevallottál neki, persze ahogy beszélgettünk, egyre világosabb lett, hogy a felét sem mondtad el annak, ami például köztünk történt. De ti most állítólag megpróbáljátok együtt. Először elfogott a kétségbeesés, de pár óra múlva tisztábban gondolkoztam és rájöttem, ez már nem az én problémám.

 

happy end 03

 

Amit pedig rólad gondoltam az elmúlt 10 évben, az totálisan megdőlt. Semmissé vált. Félreismertelek. Gyűlöllek. És nem azért, mert halálosan szerelmes voltam beléd, mert ez nyilván nincs így. Sokkal inkább érzem azt, hogy egy embert, egy barátot veszítettem el. Azt gondolom, hogy engem ki kellett volna hagynod a hódításaidból, tudván magadról, hogy neked egy nőből csakis a teste kell, a lelke nem.  Főleg a múltunk miatt. Mert egyszer már "elhagytál", és mert utána is jóban tudtunk maradni. És ez fontos volt nekem. Tudod, létezik olyan, hogy valakit tisztelsz és becsülsz annyira, hogy nem hozod őt méltatlan helyzetbe. De engem soha senki nem bántott, sértett és alázott meg úgy, mint te. És utólag belegondolva, hiába célozgattál bizonyos dolgokra, nem mondtad ki soha, és legfőképpen nem így viselkedtél, amikor együtt voltunk. Te ezt a múltunkra, barátságunkra való tekintettel határozottan nem tehetted volna meg velem. Hogy én beálljak egy olyan sorba, ahol átkozottul mindegy neked, hogy szőke izmos, vörös sovány vagy fekete molett. És arra nincs mentség és magyarázat, hogy olyan emberekkel játszol és csiki-csukizol, akik soha nem ártottak neked. Én sosem lennék képes ily módon másokon átgázolni.

 

Hogy mi van a vörössel, aki 8 hónapon át csak egy volt a sok közül, pont, mint én? Odáig van érted és próbál hinni neked, te pedig ahogy ilyenkor kell, minden nap szerelmet vallasz neki. Hogy hiheted-e neked? Nem tudom. Egy biztos én képtelen lennék rá.

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

Gondolatok az igaz szerelemről

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!