Mariannt (33) tavaly hagyta el a párja, mikor hat hónapos terhes volt. Bertalan (35) azzal indokolta tettét, hogy nem áll készen az apaságra. Csak egyszer látta a fiát, amikor megszületett, de azóta a legkevésbé sem vette ki a részét a gyereknevelésből.

 

 

elhagyott terhes 01

kép: pinterest

 

Egyáltalán nem becsúszott gyerekről beszélünk. Már korábban is volt róla szó, hogy házasságra nem vágyik, családot viszont szívesen alapít idővel. Én vágytam volna a házasságra, de végül lemondtam róla, úgy voltam vele, hogy a gyerek az fontosabb. Ezzel ő is tisztában volt, hogy nagy vágyam egy gyerek.

 

Már négy éve voltunk, amikor úgy döntöttünk, hogy belevágunk a családalapításba, mert teljesen ideálisak a körülmények hozzá. Vettünk egy lakást és maradt félretett pénzünk is. Mikor összejött, úgy láttam, hogy Bertalan őszintén örül neki. Utána lassacskán megváltozott a viselkedése, de azt hittem, hogy ez ilyen tipikus aggodalom a leendő apáknál. Aggódni kezdett, hogy leszünk meg anyagilag és hogy rengeteg pénz felnevelni egy gyereket. Abban bíztam, hogy idővel el fog múlni nála ez a kezdeti para, amikor már megszokja annak a gondolatát, hogy hamarosan hárman leszünk.

 

Mikor a hatodik hónapban jártam, láttam rajta, hogy egyre zárkózottabb. Teljesen magába fordult. Eltávolodott tőlem. Addig-addig nyúztam, hogy mondja meg, mi a baja, míg végül kibökte: szeretne elköltözni. Megkérdeztem mit jelent ez és azt mondta, hogy szakítani akar. Nem is tudom kifejezni azt a döbbenetet, amit akkor éreztem. Ott ültem hat hónapos terhesem és a biztonságosnak hitt világom, a jövőképem egy pillanat összedőlt.

 

elhagyott terhes 02

 

Könyörögtem neki, hogy gondolja meg magát. Bármi is a baja, meg tudjuk oldani. De ő csak erősködött, hogy menni akar. Meggondolta magát, nem akar apa lenni. Szeret engem, de nem vágyik gyerekre. Ő még élni akar, szórakozni és nem kíván „csak második” lenni. Minden kérlelésem, könyörgésem ellenére elköltözött. Azt hittem megbolondulok. Magamra maradtam terhesen. Hihetetlenül elveszettnek éreztem magam. Kicsúszott a lábam alól a talaj, kedvem lett volna Dunának menni, de akkor már a kicsire is gondolnom kellett. Úgyhogy fogtam magam, átmentem Bertalan családjához, hogy segítsenek rajtam.

 

Nagyon sokat köszönhetek nekik. Jól esett, hogy kiálltak mellettem és hónapokig tartották bennem a lelket, hogy Bertalan lelkére beszélnek és vissza fog jönni hozzám, aki elköltözött az egyik barátjához. Ám mire megszültem a fiúnkat, Bencét, nem jött vissza. Borzalmasan teltek az utolsó hónapok. Szörnyen fájt a testem és a lelkem is. Sokat segítettek Bertalan szülei, ahogy az enyémek is. Nélkülük megzavarodtam volna. Képtelen lettem volna végigcsinálni ezt az egészet. A páromra lett volna szükségem, aki segít és támogat és akivel együtt várjuk lelkesen a gyerekünket. De nem volt sehol. Legalábbis nem mellettem.

 

Egyszer látogatott meg a kórházban, miután megszültem. Megnézte a gyereket és azt hittem, hogy ez talán majd észhez téríti és meggondolja magát. Sajnos tévedtem. Azt mondta, nem gondolta magát. Mintha csak Bence is megérezte volna, emlékszem, hogy sírtunk együtt, mikor Bertalan kisétált az ajtón.

 

elhagyott terhes 03

 

Aki azóta sem bukkant fel. Nem válaszol a hívásaimra, az üzeneteimre se. Egyedül pénzt szokott küldeni a szülein keresztül. Persze, ez nagyon szép, csakhogy nekem nem a pénzére, hanem rá lenne szükségem! Még egy év után is abban reménykedem, hogy egy szép napon meggondolja magát. Egyszer csak kopogtat az ajtónkon és bocsánatot kér. Azt mondja, hogy szeretne az életünk része lenni és jó apja lesz a gyerekünknek. Igen, még mindig reménykedem benne.

 

Nem mondom, hogy néha nem fog el iránta a gyűlölet, amiért ilyen nehéz időszakban magamra hagyott. Elképesztő, mennyire tudok rá haragudni. Hiszen, milyen az ember az ilyen? Elhagyja a terhes feleségét, mert meggondolta magát? Ha már előtte is voltak aggodalmai, minek ment bele? Hogy képes valaki ezt tenni? Pedig nem így ismertem őt, mint aki nem vállalja a felelősséget. Sose gondoltam volna róla, hogy ennyire gyáva. Csalódtam benne. De magamat ismerve, úgyis megbocsátanék neki. Nemcsak azért, mert szeretem, hanem mivel nem akarom, hogy Bence apa nélkül nőjön fel. Bertalan miért nem gondol erre?

 

Nem sírhatok mindig utána. Erősnek kell lennem, a kicsi miatt. Lehet, hogy szánalmas vagyok, de igenis azért imádkozom mindennap, hogy Bertalan visszajöjjön hozzánk.

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

Istenem, mennyi gyáva férfi van!

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!