Már hetek, hónapok teltek el és még mindig sokat gondolsz az exedre? Ez sokakat frusztrálhat, pedig valójában teljesen normális. Mindegy, hogy milyen véget kapott a kapcsolatotok, attól még hidd el, nem gáz, hogy gondolsz rá. Ne próbáld meg görcsösen kiradírozni az életedből, mert abba csak a radírod fog beletörni.

 

 

gondolsz exre 01

kép: unpslash.com

 

Légy jó magadhoz és tedd meg azt a szívességet, hogy nem görcsölsz rá. Tudom, vége van, el akarod felejteni, tovább akarsz lépni. Azt hiszed, csak azaz igazi tiszta lap, amin neki még csak a halvány emléke sem szerepel. De ez nem igaz. Legalábbis nagyon kevesen képesek erre és különben sem szükséges.

 

Együtt töltöttek egy bizonyos időt. Talán csak néhány hónapot, de az is lehet, hogy jó pár évet. Méghozzá szerelemben, mivel általában szinte mindig azzal indul a mese, ám sokszor azzal is végződik, ha ez egyik fél nem állt készen a szakításra vagy mély szeretettel, barátként váltatok el. Miért kellene elfeledned végérvényesen azt, akibe egyszer totálisan szerelmes voltál? Miért kellene kitörölni annak az emlékét, aki annyi szép pillanatot szerzett neked? Akivel jó viszonyban váltatok el? Teljesen feleslegesen kínzod magadat azzal, hogy elfelejtsd.

 

Nyugi, nem ciki, nem szánalmas, ha éjszaka lefekvésnél rágondolsz vagy reggel ébredésnél. Nincs abban semmi rossz, ha nap közben eszedbe jut a pékségben, mert meglátod a kedvenc muffinját vagy ha felcsendül a zene a boltban, amit együtt hallgattatok. Ha meglátsz egy szerelmes párt és eszedbe jutnak a közös emlékek, ne emészd magad. Nincs okod arra, hogy lelkiismeret-furdalásod legyen.  

Elvégre véget ért a kapcsolatotok. Ez mindenkit megvisel. Egyeseket jobban, másokat kevésbé és ennek függvénye a gyógyulási idő. Szeretted őt, kötődtél hozzá, időbe telik, amíg lelki szinten is elváltok. Nem elég elköltözni, megszakítani vele minden kapcsolatot és még a tőle kapott dolgokat is eltűntetni. A lelki kötelékek mindig nehezebben tűnnek el és talán soha nem is fognak teljes egészében. Ha igazán szeretted őt, akkor valahol mindig jelen lesz az életedben.

 

gondolsz exre 02

 

Egyszerűbb lenne, ha ezt elfogadnád ahelyett, hogy küzdenél ellene. Az életed része volt, nem tagadhatod le, nem teheted semmissé mindazt, amit átéltetek. Nem befolyásolhatod az érzéseidet és azt, mikor és hol jut az eszedbe. Felesleges is lenne megpróbálkozni vele. De hát mitől lenne olyan bűnös vagy rossz dolog az, ha gyakran eszedbe jut? Akár egy év után is? Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy még mindig szerelmes vagy belé. Azt az ember különben is érzi. Más az, amikor még mindig szerelemmel vágyakozunk utána, ha könnyek szöknek szemünkbe, ha majd belepusztulunk a hiányába. Sokkal karakteresebb érzés, mint egy egyszerű kis melegségérzet, amikor eszünkbe jut. Úgyis lehetne mondani, ha fáj rágondolni, akkor szerelemmel szereted, de ha nem, csak eszedbe jut, akkor túl vagy rajta.

 

Aztán az is lehet, hogy egyszerűen még nem sikerült felülírni azt a szerelmet és máshoz kötődni. Ha egyedülálló vagy, akkor azért, ha pedig friss kapcsolatban vagy, akkor talán még nem sikerült elmélyülnöd a jelenlegi kapcsolatodban. Ne érezd megcsalásnak vagy negatívumnak, ha a jelenlegi párod mellett is eszedbe jut. Valószínűleg ő is így van az exével. Az emberek felemlegetik, felelevenítik őket, mert jól esik vagy mert akaratlanul is az eszükbe jut, netán egy fontosnak tartott részletet, tényezőt akarnak mesélni vele kapcsolatban. Miért olyan nagy baj ez?

 

gondolsz exre 03

 

Nem igaz, hogy az ember akkor van túl az ex-partnerén, ha teljes egészében elfelejtette és nem jutott az eszébe szigorúan egy éve. Akkor is túl lehet rajta, ha néha eszébe jut. Ahogy rengeteg más emlékünk is az eszünkbe szoktak jutni. Ahogy az elhunyt szeretteink is bevillannak tíz év után. Nem kellene nagy ügyet csinálni abból, hogy az ex jelen van az elménkben vagy akár a szívünkben.

 

Engedd meg magadnak az emlékezés jogát. Ne erőlködj azért, hogy elfelejtsd. Idő- és energiapazarlás. Sokkal jobban jársz, ha megtanulsz együtt élni vele, az lenne az igazán természetes és normális dolog. Ahelyett, hogy stresszben és görcsben élnél, telhetnének békességben és boldogságban a napjaid az exe emlékével együtt.  Azt ne várd, hogy egy szép napon azon kapod magad, hogy tíz éve nem gondoltál rá. Az viszont simán megtörténhet, hogy egyre ritkábban jut majd az eszedbe. Hiszen továbbléptél, az életed folytatódott. Már más dolgok kötnek le és nincs ideje vagy lehetősége a múltnak visszaköszönni.

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

A férfi nem hajtogatja, hogy szeret, hanem kimutatja!

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!