Kedves, figyelmes, nagylelkű. Kezdetben ezek jellemezték Leventét. A társkeresőn ismerkedtünk meg és nagyon szimpatikus volt a bemutatkozója, hogy hosszú távban gondolkodik, feleségre, családra vágyik, hogy jókat beszélgessen a partnerével és utazgassanak. Ráadásul elképesztően jól néz ki és egy magasan képzett, rendkívül intelligens ember. Persze, hogy szerencsésnek éreztem magamat, mikor rám írt és beszélgetni kezdtünk. Sokáig leveleztünk égs egyáltalán nem sejtettem, hogy ki is ő valójában.

 

 

pszichopata a parom 01

Kép: tvoymalysh.com.ua

 

Hat évvel idősebb nálam, mivel Levente 36 éves. Saját vállalkozása van, az egy fuvarozó cége és nagyon jól keres. Ő már csak az ügyeket intézni mivel saját beosztottjai vannak. Elmesélte, hogy volt már egy komolyabb kapcsolata öt évvel ezelőtt, de szakítottak mert akkoriban mindketten mást akartak. Azóta csak rövid távú viszonyai voltak, meg alkalmi barátnői.

 

Két hónapig csak ismerkedtünk, randizgattunk. Nagyon türelmesnek és lovagiasnak látszott. Már az első pillanattól kezdve megbíztam benne amellett, hogy a két hónap alatt meg is szerettem. Azt mondta, hogy ez kölcsönös. Lefeküdtünk és már a legelső fantasztikusan sült el. Három hónapja voltunk már együtt és annyira boldog voltam, hogy bátran mondtam igent arra, hogy hozzáköltözzek. Azt mondta, minek várjunk meg húzzuk egymás idejét, mikor biztosak vagyunk egymásban.

 

De persze szinte minden egyből azután fordult rosszra, odaköltöztem. Nem egyik napról a másikra, de szép lassan. Egyrészt azt vettem észre, hogy megfigyel. Hova megyek, kivel találkozom, miről beszélgetek. Eleinte azt hittem, csak kíváncsi. Viszont később tudomásomra jutott az, hogy feltörte a közösségi fiókjaimat meg a levelezőrendszeremet is.

 

Elvárta, hogy én minél többet áruljak el magamról, illetve a mindennapjaimmal kapcsolatban, ellenben ő alig-alig mondott magáról valamit. Felfedeztem, hogy egyes szekrényeket és fiókokat kulcsra zár. Azzal takarózott, hogy fontos iratokat tart ott és nem szeretné, hogy elkeverednének, de nekem kezdett azaz érzésem lenni, hogy titkai vannak előttem és nem bízik bennem.

 

pszichopata a parom 02

 

Nagyon sokszor kaptam rajta azon, hogy hazudik, mivel én is kicsit jobban odafigyeltem rá. Nem mondott igazat azzal kapcsolatban, hol volt, kivel találkozott, és hajlamos volt letagadni olyan dolgokat is, hogy nem ő tette tönkre a laptopom kijelzőjét. Vicces, hogy délelőtt semmi baja nem volt, csak délután, mikor hazaértem.                                                                                                 

 

Korábban, ha problémám volt, szívesen meghallgatott, néha még tanácsot is adott. Ám egy idő után már próbálta látványosan nem venni észre, ha rossz kedvem volt. Ha mégis, megkérdezte mi a baj, majd egyenesen lehurrogott, hogy lehet ilyen „semmiségeken” kiakadni. Mondta ezt arra, hogy a kollégám hibája miatt az én fizetésemből vontak le húszezret. Hirtelen kiveszett belőle az empátia és mindig megragadja ilyen lehetőségeket, hogy magát fényezze. Ő nem problémázik, nem borul ki ilyeneken és amúgy is érettebbek, okosabb az átlagnál.

 

Ellenben ő sokszor próbálta hangsúlyozni, hogy neki sokkal komolyabb gondjai vannak és olyankor elvárta, hogy foglalkozzam vele. Amikor ezt szóvá tette, azzal jött, hogy milyen önző vagyok, tetőt adott a fejem fölé, hogy mindig csak panaszkodni tudok, mindig az van, amit én akarok és egy kis figyelmet, hálát sem tudok tanúsítani az irányába. Na, ezen teljesen ledöbbentem. Meg azon, hogy minden egyes vitánkat kifordította és azt hozta ki, én tehetek mindenről. Van, hogy annyira beletrappol a lelkembe, hogy bőgve rohanok be a szobába. És mond utána valamit? Nem. Úgy tesz, mintha mi sem történt volna, mintha megérdemeltem volna, hogy bántson!

 

pszichopata a parom 03

 

Viszont olykor-olykor a telefonbeszélgetéseiből elcsíptem egy-két foszlányt vagy nagyritkán, de arról mesélt, milyen napja volt. Lazán ecsetelte azt, hogy aznap is megvágott másokat egy kis pénzzel, hogy gond nélkül képes átverni egy-két partnerét. Szinte hencegett azzal, hogy időnként, hogy használ ki bizonyos kiskapukat, hogy okoz anyagi károkat másoknak és persze mindig ő jár jól. Mondani sem kell, elmondtam a véleményemet, hogy ezek veszélyes és becstelen dolgok, de megint csak én lettem a gonosz, hogy nekem semmit sem lehet mondani. Már ott tartunk, hogy azt hozta ki az egészből, hogy én változtam meg a hónapok alatt.

Sokszor otthonról dolgozik és nem egyszer fordult elő, hogy rossz hírt kapott vagy valami nem jött össze, mint szerette volna.

Olyankor dührohamot kapott. Nagyjából egy perc alatt kitombolta magát, összetört valamit, majd hirtelen megint kisangyal lett. Az első alkalom után kezdtem rettenetesen félni tőle. Már nem látom őt olyan rózsaszín ködben, mint korábban. El akarok tőle költözni.

 

De nem enged el. Pedig nagyon sokszor utaltam rá, hogy elképesztően különbözünk és talán jobb lenne, ha külön utakon folytatnánk az életünket. Helyből megkaptam, hogy milyen gyenge és szánalmas vagyok, hogy ennyitől sarkon fordulnék, mert van egy-két kapcsolati nézeteltérésünk. A következő pillanatban pedig mindig mézes-mázas lett és néhány nap erejéig kimondottan kedves lett, mint régen. Kezdtem azt hinni, hogy skizofrén…

 

Majdnem el is találtam. Beszélgettem róla egy pszichológus ismerősömmel, és elmeséltem neki milyen Levente. Azonnal rávágta, hogy pszichopata – legalábbis jó eséllyel az – és meneküljek el, ahogy tudok. Halálosan megrémisztett és persze, hogy az jutott az eszembe, hogy meg fog ölni. Azzal nyugtatott, hogy kevés esetben lesz a pszichopata gyilkos is, - rengeteg pszichopata jár nap, mint nap közöttük és észre sem vesszük őket - mert a kettő nem jár feltétlenül együtt, de tény és való: veszélyes lehet.

 

Még jobban félek tőle az eddigiekhez képest. Nem tudom, mit lépjek. Félek, ha szó nélkül elköltözök, utána megtalál és rácáfol arra, amit a barátnőm mondott. De mikor szóbahozom a szakítást elgurul a gyógyszere vagy mindig próbál jófiú lenni, és megígéri, hogy megváltozik. Nem akar lemondani rólam, én pedig nem tudom, mit tegyek. De valahogy el kell jönnöm tőle, nem maradhatok mellette.

 

Ágota történetét meséltük el.

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

Azzal zsarolsz, hogy nem szeretsz? – Azt hiszed, ez beválik?

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!