Nagyon sok nővel találkoztam már, aki mikor meghallotta az első vagy a második randin, hogy szegény pasi mennyit csalódott, hányszor tették padlóra: megsajnálták. Ez még hagyján, hiszen a legtöbben a szomorú kiskutyus tekintettől is ellágyulunk és egyből a keblünkre akarjuk megvédeni, hogy megoltalmazzuk a sötét, gonosz helytől, amit világnak hívunk. Csakhogy ezek a nők továbbmentek: meg akarták menteni a pasit.

 

 

serult pasi 01

kép: unsplash.com

 

A cuki, szegény fickó elsírta bánatát, hogy ő milyen jófiú volt, és mégis megcsalták. Vagy: „Tudom, hogy én sem vagyok tökéletes, de én legalább nem vertem át őket.” Vagy előadja a szomorú gyerekkorát és sok nőben ösztönösen feltámad a vágy, hogy megölelje, megdajkálja. Hiába, mi empatikus nők már csak ilyenek vagyunk. Aztán ha ügyesen sakkozik a férfi a megható sztorijaival, és sikerül elérnie azt, hogy úgy tekintsünk rá, mint a meg nem értett, nem értékelt férfira, és akkor rövid időn belül belészeretünk. Legalábbis túlságosan gyakran történik ez.

 

Egy gyöngyszemnek érezzük a sok csúnya, durva kavics között, aki pont ránk vár. Ugyanis ezt is hiteti el velünk. Hozzá kell tenni, nem mindegyikük egy manipulátor és szándékosan utazik arra, hogy megszerezzen. Némelyiküknek fel sem tűnik, amit csinálnak. Nem tudják magukról, hogy sérültek és igazából az a céljuk, hogy birtokoljanak bennünket majd a féltve őrzött kincsük legyünk.

 

Persze mi ezt sokáig nem látjuk. Túl sokáig nem vesszük észre. Csak azt, hogy a férfi rajong értünk, imád bennünket. Azt érezteti velünk, hogy igazán szüksége van ránk. Nem fél kimutatni az érzéseit, kimondani meg aztán végképp nem, csak úgy dobálja a szeretleket meg a burkolt célzásokat, hogy legyél mielőbb a felesége meg gyermekei anyja. Ugyanis ő biztos benned.

 

serult pasi 02

 

Az a legszebb, hogy te is biztos leszel benne! Egyre inkább azt érzed, ő neked lett kitalálva, végre valakinek igazán fontos vagy és szüksége van rád. Felébred benned a dédelgetés utáni hősnői vágy: meg fogom menteni. Majd te bebizonyítod neki, hogy vannak még hűséges, jóravaló, őszinte nők a világban. Ekkor kattan a ketreced zára.

 

Egy ideig tart még a rózsaszín köd. Aztán szép lassan felszáll és kibontakozik a valódi, a sérült pasi. Észreveszed, hogy nem lehet nélküle menni sehová. Figyeli kivel és mit beszélsz. Túl kíváncsi arra, kikkel találkozol. Mindig kitalál valamit annak érdekében, hogy csak vele legyél. Mert ahogy írtam, birtokolni akar. Hisztizni fog, ha elmész a barátnőiddel, ha másokkal többet beszélgetsz, ha valamiképp azt gyanítja, ő épp a második az életedben. Kezdődik az érzelmi zsarolás és neked egyre inkább az lesz az érzésed: fojtogat a szerelmével. És hogy igazából nem téged szeret, nem a lelkedet, a lényedet, hanem azt, amit adsz. Ugyanis önbizalomhiányos, totál nincs rendben a lelkivilága és azt akarja, hogy te erősítsd meg benne. A figyelmedre vágyik, hogy növeld az egóját, és körbe rajongd.

 

Hamar felfog tűnni, hogy nincs rendben az énképe. De előbb te még segíteni akarsz majd rajta. Szegény kis önbizalom- meg szeretethiányos párocskám, kit annyi fájdalom és csalódás ért már. Eldöntöd, hogy majd te elegendő terápiában részesítve visszaadod neki a magába vetett hitét és azt, hogy férfi legyen.

 

serult pasi 03

 

De bele fog törni a bicskád. Ugyanis a legtöbben nem akarják, hogy megmentsd. Eszük ágában sincs változni. Be se akarják vallani maguknak – nemhogy neked – hogy gondjaik vannak. Ha mégis elkerülhetetlen, hosszabb-rövidebb úgy tesz, mint aki partner abban a megmentés-projektben, de ezzel is csak téged akkor jobban az ujja köré tekerni. Hamar ki fog derülni, hogy képes változni. Szó se róla, vannak kivételek, akik igazán megpróbálják, akik tudják, hogy gond van velük és szeretnének változni. Ám sokszor ők sem rendelkeznek elegendő kitartással és akaraterővel ahhoz, hogy ebből legyen is valami.

 

Mások pedig egyáltalán nem kérnek a segítségből. A személyedet kéri, nem azt, hogy meg akard javítani. Szépen elzárkózik előled, falakat emel, érezteti veled, hogy sok vagy. Egy szép napon arra döbbensz rá, hogy nem is ismered igazából ezt az embert. Nem tudod kicsoda. A végén már kételkedni fogsz magadban, azt hiszed, túl messzire mentél. A te hibád, hogy megbántódott és elzárkózott. Itt húzhatod le tényleg a rolót, ha már nem vagy biztos magadban!

 

Mindig vannak jelek. Előbb-utóbb a sérült pasi elárulja magát. Mindenkinek szíve-joga eldönteni, hogy ér-e neki annyit a fickó, hogy akár hosszú hónapokat, éveket áldozva rá, megpróbálja megmenteni. De egy valamit tudniuk kell: nem szégyen, ha lelépnek. Sőt, jobb is. Mert ezek a sérült pasik ritkán változnak, gyógyulnak meg, főleg szakértői segítség nélkül.  Szóval senkinek se legyen lelkiismeret-furdalása, ha inkább elengedi a sérült pasi kezét!

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

Közös Facebook-profilod van a pároddal? Biztos jó ötlet?

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!