A csaj azt mondta, hogy el kell költöznie, mert kirakták az albérletből. A pasi eltűnt. A nő azt mondta, hogy elégedetlen a kapcsolattal, több minőségi időre vágyik. A pasi lelécelt. A leány azt mondta terhes, a férfi másnap felszívódott. Te is hallottál már ilyen szellemmé vált pasikról, nem igaz? Ha a férfi bajt észlel vagy legalábbis annak az előszelét, menekülőre fogja.

 

 

szellempasi 01

kép: hotnews.cx

 

Tisztelet a kivételnek. Szó sincs arról, hogy minden pasi ilyen. Az is igaz, hogy a nők is le tudnak lépni egyik pillanatról a másikra. De ez a cikk most azokról a pasikról szól, akik nem bírják a felelősséget.

 

Meghallották, hogy a barátnőjük házasságra, gyerekre vágyik. Romantikus utazásra vagy több minőségi időre. A pasinak egyikhez sincs kedve. Nem akar szarakodni, bajlódni. Mint ahogy az a pasi is inkább lelép, aki megtudja, hogy terhes a barátnője, boldogtalan, elégedetlen, lelki, testi vagy épp anyagi gondjai vannak. Nem akarja teljesíteni a vágyait, nem akar segíteni rajta. Hirtelen egy óriási problémának, tehernek tűnik. Ezért lelécel. Szó nélkül. Valószínűleg sosem voltak komoly tervei. Vagy ha igen, ő akarta diktálni a feltételeket. Lehet, hogy csak egy sima, gondtalan kapcsolatra vágyott, aminek véget vetett a nő.

 

Minden verzióban bunkónak, gerinctelennek minősül a szellempasi. A legjobban akkor, ha terhes, beteg, komoly bajban lévő nőt hagy magára. De más esetre sincs mentség. Ez nem más, mint szimpla gyávaság. Fél a felelősségtől, a kötelezettség vállalástól. Oké, ezt is el lehet fogadni. Meg lehet érteni, ha valaki fél, nem tartja magát érettnek vagy csak másra vágyik. Rendben. De akkor az Isten szerelmére, álljon a másik elé és mondja a szemébe: bocs, ez nekem nem fog menni. Legyen már benne annyi, hogy vállalja a tetteiért, döntéseiért a felelősséget! Nem igaz, hogy nem félnek attól, hogy egyszer valamiképp, valahogy visszakapják a húzásukat?!

Persze, könnyű szó nélkül lelépni. Kényelmes. Nem kell elviselni azt, hogy a nő sír, könyörög, összetörik. Nem ébred bennük kétely vagy a szaremberség halványlila érzete. Nem kell, hogy lelkifurkája legyen abban a pillanatban, legfeljebb este, hogy talán mégsem így kellett volna intézni a dolgokat. Már akinek van, mert lássuk be, olyan is akad, akinek nem okoz elalvási problémát az, hogy görényül viselkedett.

 

szellempasi 02

 

Igaz, nem minden pasi tűnik el véglegesen. Nem mindegyik lesz az, aki hirtelen számot cserél, törölt az ismerősei közül vagy akár lakóhelyet változtat. Van, aki amolyan átmeneti szellem. Csak akkor tűnik el, ha kis gáz van. A barátnő előáll a kérésével, a problémával, a pasi meg lelép pár napra. Vagy úgy beszél a barátnőjével, mint egy utolsó kapcaronggyal és csak azután lép le. Tudja, hogy hibázott. Tudja, hogy gond van. De nem érdekli. Vagy nem akar bocsánatot kérni, beismerni, hogy tévedett, ő a hibás. Nem akar segíteni. Ezért inkább felszívódik egy kis időre, aztán úgy tesz, mintha mi sem történt volna.

 

De ez nem állapot. Ahogy az se, ha véglegesen válik szellemé. Minden nő megérdemelné, hogy elé álljanak és a szemébe mondják, hogy vége vagy hogy ez neki sok és ezért eltűnik. Disznó dolog hitegetni, hogy majd találkozunk vagy totálisan összetörni a szívét. Nagyon szuper, hogy ezeknek a pasiknak mindig van egy vészkijáratuk, hogy nem okoz gondot nekik továbblépni. Csakhogy igenis bele kellene gondolniuk, mit okoznak a tetteikkel. Hogy így érik el azt, hogy a nők utána ne bízzanak meg a férfiakban, folyton magukban keressék a hibát, hogy az önbizalmuk porrá legyen. Utána évekig vagy fél életükben szenvedni fognak egyetlen férfi gerinctelensége miatt.

 

Sokkal könnyebb lenne a nőnek, ha tudná miért tűnt el a pasi, vagy ha tisztában lenne azzal, nem vele van a gond. Hamarabb képes lenne talpa állni. A gyógyulás lehetőségét veszik el a férfiak a hölgyektől, rögtön azután, hogy össze is törték őket.

 

szellempasi 03

 

Úgyhogy lányok, hölgyek, ha ért már véget a kapcsolatotok azért, mert a pasiból hirtelen szellem lett, tudjátok, hogy erről nem ti tehettek. A kapcsolat kétemberes meló, szóval lehet, hogy egyesek olyat tettek, amivel „elüldözték” pasit. De akkor is járt volna nekik a tisztességes szakítás! Vagy járt volna az, hogy a pasi ne úgy térjen vissza hozzá, mintha mi sem történt volna. Érthető, ha emiatt meggyűlölte őt és az összes férfit. Azért senki se mondjon le a pasikról, nemcsak szellempasik léteznek!

 

Szóval kedves szellempasik, gyertek elő! Még nem késő jóvátenni a hibáitokat! Higgyétek el, ha nem változtok újra emberré, egyszer jön valaki, aki a ti éltetekben válik szellemé és nagyot fogtok koppani. De minimum felkel az a nap, amikor bánni fogjátok a tettileiteket. Nem vagytok gonoszok, csak gyávák. Azon pedig lehet segíteni. De ehhez az kell, hogy bevalljátok magatoknak, hogy vétettetek. Lehet belőletek újra ember.

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

Nem igaz, hogy minden pasi egyforma! Hogy jut a nők eszébe általánosítani bennünket?!

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!