Nagyon unom már. Harminc múltam, van egy hétéves kapcsolatom, de még nincs gyerekünk. Jó, azt még meg tudják „bocsátani”, hogy még nem vagyunk házasok, meg talán azt is, ha esetleg nem is leszünk. Ez a legkevesebb. De az felfoghatatlannak tűnik, hogy miért nincs még gyerekem. Egyre csak azt kérdezik: mire vársz?

 

 

harminc multam 01

kép: pixabay.com

 

Úgy tűnik, mindenkit zavar a környezetemben a tény, hogy harminc múltam és még nincs gyerekem. A rokonokat, a barátokat, a szomszédokat, de sokszor még az idegenek is belekötnek. Mindenki azt kérdezi, mire vársz? Majd hozzáteszik: nem leszel fiatalabb. Most vagy abban a korban. Az elsőt már rég meg kellett volna szülnöd. Talán beteg vagy? Csak azt ne mondd, hogy karriert építesz.

Nem elég, hogy turkálnak a magánéletemben, hogy olyanba ütik bele az orrukat, ami nem is tartozik rájuk, de azért még vérig is sértenek. Hiszen, ha karriert is építek, mi rossz van benne? Mégis, mikor kellene építenem? Húszévesen, mikor épphogy kikerültem az iskolából vagy dolgozni kezdtem? Egy kisbaba mellett? Miből indítsak saját üzletet a húszas éveimben? Hiszen mi van, ha többre vágyok annál, minthogy egy sima alkalmazott legyek egy irodában? Persze, hallottam már szuperanyákról, akiknek egyszerre megy a gyereknevelés meg viszik az üzletet, de azok férjét is megkérdezném, mennyi időt töltenek együtt. Vagy hogy egyáltalán önmagukra jut-e…

 

Csak mert van egy jó kapcsolatom, nem jelenti azt, hogy kötelező lenne egy bizonyos idő után a „következő szintre lépni”. Ezt majd mi tudjuk. Érezni fogjuk, mikor van itt az ideje. Nehogy már az idő határozza meg, hogy mit kellene tennem, vagy mások mondják meg, minek van itt az ideje. Majd akkor, ha én, illetve mi jónak érezzük.

 

harminc multam 02

 

Egyszerűen fel nem foghatom, miért éreznek egyesek késztetést arra, hogy beleszóljanak mások életébe. Nekem eszembe nem jutna valaki azért piszkálni, hogy miért van vagy éppen miért nincs gyereke. Elhiszem, hogy sokakat a jó szándék vezérel vagy hogy az idősebb generációnak furcsa a mi életvitelünk. Nekik az volt a természetes, hogy harmincévesen már volt egy gyerekük. Én és a hozzám hasonlók mások vagyunk. Mi még előbb szeretnénk kicsit élni. Több időt tölteni a kedvesünkkel, azzal, hogy megéljük az életet. Ma a harminc is fiatalnak számít, hiszen egyre többen tolják ki a szülést. Igen, vannak, akik a karrier miatt, mások azért, mert későn lelték meg a nagy szerelmet vagy mert előbb szerették volna kiélni magukat. Amúgy is fel van gyorsulva ez az átokverte világ, miért kellene továbbpörgetni azzal, hogy mindent gyorsan kipipáljunk a bakancslistáról? Jó esetben vígan elélek 70-80 éves koromig, akkor meg hova siettessem a dolgokat?

 

Teljesen természetes, elfogadható dolog az, ha valaki harmincévesen még nem akar gyereket. Mindegy, milyen okból. Nehogy már nekem vagy bárki másnak rosszul kellene éreznie magát, mert tervei vannak az életre és urambocsá, az nem éppen a családalapítás. Nem fogok azért szülni, hogy mások boldogok és elégedettek legyenek velem. Nem érzek égető kényszert arra, hogy anya legyek vagy megfeleljek a társadalomnak. Mégis, mi értelme lenne annak, hogy nyomás hatására gyorsan szülők egy gyereket? Hogy megutáljam szegényt vagy a környezetemet?

 

Ha másnak ez a vágya: tegye. Ha harmincévesen vagy korábban gyerekre vágyik, oké, hajrá, csinálja csak. Én sem szólok bele mások életébe. Nem pofátlankodok oda, hogy közöljem, mekkora őrültséget követsz el ember, előbb éld ki és valósítsd meg magad. Szóval, ha én tiszteletben tudom tartani mások döntését és akaratát, megtehetnék ezt mások is. Ne unatkozzanak már ennyire az emberek, hogy mások életével legyenek elfoglalva!

 

harminc multam 03

 

De még a barátok, a rokonok is lehetnének toleránsabbak. Örülök, hogy ők boldog családi életet élnek vagy hogy szeretnek és jót akarnak nekem. Csakhogy belegondolhatnának abba, mennyire bosszantó valakinek rendszeresen felhívni a figyelmét arra, hogy korosodik és családot kellene alapítania.

 

Tök jó, hogy minden más erényem eltörpül amellett, hogy van-e családom vagy nincs. A kombinálásoktól és a pletykáktól pedig pláne megkímélhetnék az embert, hogy biztos nem fogamzó képes egyikünk vagy biztos a párom nem akar gyereket. Egyszerűen vannak, akik gyerek nélkül is boldogok és képesek teljes életet élni. Mi is így vagyunk ezzel. Meg sok másik pár is.

 

Persze, lehetne mondani, mit foglalkozok velük és szarjak rájuk. Csak nevessek a megjegyzéseiken. Ez is egy megoldás. Meg az is, hogy megértetem velük: másból is az állhat az élet, nemcsak a családból. A család nagyon jó dolog. Én is vágyom rá. De nem most. Majd ha elérkezettnek látom az idejét. Arra előbb meg kell érni. Nem szabad elkapkodni. Ha az ember jól akarja csinálni, akkor arra minden tekintetben fel kell készülnie. El kell jutni egy pontra, hogy az ember azt mondhassa – akár anyagiak, akár érzelmek terén – hogy itt az idő. Ez pedig mindenkinek máskor jön el az életében.

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

Dönthettem: elvetetem vagy megtartom. Megtartottam a Down-kóros babámat.

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!