Már megfigyeltem! Évek óta csak akkor keresnek fel a rokonaim, a barátaim, az ismerőseim, de még vad idegenek is, amikor pénzre van szükségem. Tisztában vannak azzal, hogy jól megy a szekerem és nem azért, mert felvágok a pénzemmel. Tény, hogy új autót vettem és jobban adok az öltözködésemre, de ezeket is magamért tettem, nem azért, hogy mások orra alá dörgöljem a sikeremet.

 

 

csak a penzem kell 01

kép: pinterest.com

 

Amiért tegyük hozzá, keményen megdolgozom. Mindig is megdolgoztam. A főiskola után több évet lehúztam egy cégnél és azután alapítottam sajátot és vágtam bele az üzletbe. Hála az égnek évről évre fejlődik és egyre sikeresebb. Olyannyira, hogy még idegenek is képesek felhívni vagy rám írni, hogy nem-e akarom az ő gálaestjüket, sporteseményüket, jótékonysági báljukat szponzorálni és cserébe jól láthatóan feltűntetik meg bejelentik a szponzort. Az agyamat eldobom! Itt azért több tíz vagy százezres tételekről van szó. Hogy a francba jut eszükbe csak így megtalálni az embert és pénzt kérni? Nem a jótékonysággal van a bajom, szoktam jótékonykodni, de hadd döntésem el én, kinek adom, és anélkül, hogy egyesek ajánlatokat küldenének.

 

Persze hízelgőnek is találhatnám ezeket, mert annak jele, hogy azért csak-csak ismernek, de éppen azért, mert rengeteget dolgozom! Valamiért azt hiszik az emberek, ha valaki felért a „csúcsra” annak onnantól kezdve nincs dolga, csak pasi esetén kurvázni, pénzt szórni, csajozni meg utazgatni. Nő esetén meg kb. ugyanez, legfeljebb pasizni jár. Csakhogy, ha valaki nem kőgazdag, akkor nem áll meg az élet. Lehet, hogy nem kottyanna meg, ha pár hónapig nem dolgoznék, de egyrészt nem vagyok ilyenfajta munkakerülő ember, másrészt szeretem, amit csinálok. Nálam van, hogy nem ér véget a munka nyolc óra elteltével, nem dobhatok el mindent. Ha kell, akkor lenyomom a tizenkét órát vagy akár annál is többet és nemcsak egy nap, hanem mondjuk öt nap egymás után.

 

A pénz nem hullik az ölembe, hanem tisztességes úton keresem, ezért bizony hajtani kell. De nem fogok hazudni, azért élvezem is. Többet megengedek magamnak és a hozzám közelieknek is. Eleinte én álltam a mozit, a vacsit, az italt, ezt persze nagyon hamar megszokták, egy idő után fel se ajánlották, hogy fizetnek. Aztán benyögték, mire vágynak karácsonyra meg születésnapjukra. Én marha néha azt is teljesítettem. Cserébe kaptam egy köteg kupont, étkezési utalványt vagy zoknit. Mert nekem úgyis megvan mindenem. Ezt hiszik.

 

csak a penzem kell 02

 

Aztán jöttek a kölcsönkérések. Ma egy ötös, holnap már ötvenezer. Persze adtam. Hiszen nagy a család, gondoltam a testvéreimre, a szüleimre, és a barátokra is. Ez egy fajta hála is volt a részemről, hogy kitartottak mellettem, segítettek, mikor szükségem volt rájuk. Még a távoli rokonoknak és ismerősöknek is adtam, mert megsajnáltam őket. Lehet, hogy hazudtak, lehet, hogy tényleg szarban voltak, nem tudom. Ám azt éreztem, ha tudok, miért ne segítenék?

 

Ellenben egy idő után kezdtem azt érezni, többet adok, mint amennyit kapok és nem azért, mert mindenféle kifogással kevesebb pénzt adtak vissza, hanem már semmilyen egyéb módon nem viszonozták a gesztust. Ha nekem kellett segítség, eltűntek. A szívességeket visszamondták vagy elfelejtették. Sokszor már arra sem volt idejük, hogy akkor leüljenek velem egy kávéra, amikor én kértem őket. És vannak, akik szó nélkül eltűntek a kölcsönnel és azóta se hallottam róluk.

 

Úgyhogy egy idő után véget ért a jólét. Nem volt több potya kaja-pia, sem ajándékpénz. A kölcsönt is kétszer meggondolom kinek adok, bár egyre kevesebbszer teszem, de meg is kapom, hogy egy szemét zsugori vagyok. Hirtelen elfelejtették, hogy korábban mennyit adtam nekik. Akkor nem voltam szartestvér, meg pocsék barát, rossz haver.  Ennek köszönhetően, a társaságom egy része lemorzsolódott, a másik fele meg csak akkor ír rám vagy keres meg, ha pénzre van szüksége. Azért szerintem komoly, hogy nem tud felköszönteni a születésnapomon, fél évig meg sem kérdezi, hogy vagyok, karácsonykor vagy szilveszterkor azt sem mondja, hogy dögölj meg, aztán egyszer csak dob egy kilométeres hosszú levelet vagy felhív és elsírja a bánatát, hogy neki mennyire rossz és adjak már neki kölcsön. És még én vagyok a paraszt, ha nemet mondok!

 

csak a penzem kell 03

 

Persze abba nem gondolnak bele, hogy ez nekem, hogy esik. Régen pénz nélkül is jó voltam, azután pénzesen, meg addig, amíg adtam nekik. Mindig azt mondják, hogy a pénz megváltoztatja az embert, azt, akié. Ez is igaz, láttam már sok embert, aki önző, nagyképű bunkó lett a pénztől. De az igazság az, hogy az emberek a pénz puszta lehetőségétől is megváltoznak. Nem csak a pénzes változhat meg, hanem annak a környezete. Én láttam. A családomból, barátaimból pénzéhes kapzsi emberek lettek.

 

Biztos vannak olyanok, akiknél nem okoz problémát a pénz megléte. Bár én egy ilyet sem ismerek, hogy a pénz ne változtatta volna meg a személyt vagy a környezetét, de attól még biztos van. Én csúnyán benéztem ez a dolgot. Felfoghatnám úgyis, hogy nem baj, az a maroknyi ember, aki megmaradt, már igazán engem szeret és nem a tárcámat. De túl nagy a veszteség is. Vannak, akik elvesztése nem érint meg, ám nem egy rokonom és barátom hiányzik. Durva, hogy nem egy nő, egy komolyabb vita vagy a tér választott el bennünket, hanem az átkozott pénz.

 

Kristóf történetét meséltük el.

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ezek is tetszeni fognak:

 

Egy igaznak hitt barát elvesztése

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!