Amikor durva szakításon mentem keresztül, mit mondtak nekem? Ami nem öl meg, az megerősít. Amikor meghalt a szerettem, mivel vigasztaltak? Ami nem öl meg az megerősít. Amikor padlóra kerültem, mert mindent elvesztettem és kicsúszott a lábam alól a talaj, mit vágtak hozzám? Ejnye már: Ami nem öl meg az megerősít.

 

 

nemol megerosit 01

kép: pinterest.com

 

Köszönjük Friedrich Nietzsche ezt a csodás idézetet. De te sem gondolhatod komolyan. Nagyon szépen hangzik, jól cseng, de ennyi. Mert aki volt már igazán padlón, aki kicsit is azt érezte, hogy testi vagy lelki szinten haldoklik, annak eszébe sem jutna egy ilyet elpuffantani.

 

Tegyük fel, szörnyen szerelmes vagyok és megcsalt a kedvesem, majd le is lépett. Vagy meghalt az imádott nagyapám. Lelki szinten haláltusát vívok, sőt, talán egy kicsit bele is halok. A legkevésbé sem tűnik úgy éppen akkor, hogy túl fogom élni! Éppenséggel totálisan padlón vagyok, elhagyott az életkedvem, gyűlölöm a világot, elegem van mindenből és mindenkiből. De semmi baj, mert ami nem öl meg az megerősít? Hát még egyszer nem éreztem azt utána, hogy de kurva erős vagyok és hogy jöhet a következő! Nem pattantam fel, hogy ide nekem a következő csalódást vagy temetést, mert már lazán kifogok bírni, annyival erősebb lettem!

 

Ha igaz lenne ez a mondás, akkor tört volna össze annyi ember. Sőt: halt volna meg. Nem roppantak volna össze végleg az anyák, amikor meghalt a gyermekük. Nem választotta volna valaki az öngyilkosságot, mert csődbe ment és mindenét elvesztette, akár a családjával együtt. Rengeteg ilyet hallani és itt nem szimpla hisztiről meg picsogásról volt szó. Nem olyan dolgok történek, amin lazán felül kellett volna emelkedniük. Komoly érzelmi megrázkódtatás érte őket.

 

nemol megerosit 02

 

Nem lettek erősebbek ezek az emberek. Legfeljebb gyengébbek. Azt, hogy esetleg valamiképp túlélték az őket ért nehézségeket, még nem egyenlő azzal, hogy gigaerős emberi Hulkok lettek. Mert akkor sokuk nem maradna éveken át padlón. Nem zárnák be a szívüket. Lehet, hogy úgy tűnik, túlélték és megerősödtek, de ez csak a látszat. A védekező mechanizmusnak köszönhetően falakat húztak maguk köré, és felvettek egy maszkot, hogy elrejtsék a valódi érzéseiket. Szerinted ez lenne az erő? Hogy belül darabokban van, de legalább kívül erősnek tűnik?

 

Az, hogy ami nem öl meg az megerősít nem törvényszerű. Ez egyénfüggő. Minden az emberen múlik, hogy ő mit akar. Szó se róla, ha ő mélyen hisz ebben a mondatban vagy örök optimista, akkor szemtanúi lehetünk a főnixmadár újjászületésének. Ha valaki fel akar állni, erős akar lenni, az előbb-utóbb az lesz. Kivéve, ha egyedül mégsem képes rá. Sokan csak hiszik, hogy tudnak erősek lenni, de valójában ugyanolyan gyengék maradtak, mint a sérülést követően. Ilyenkor csak segítséggel erősödhetnek meg.

 

nemol megerosit 03

 

Ugyanakkor nem mindenki akar talpra állni. Nem azért, mert mártírkodni és szenvedni akar. De igenis van, hogy az emberből eltűnik az életkedv, a motiváció, nem volt más célja, oda az életének értelme. Nem feltétlenül a halált fogja választani, csak egyszerűen nem fog küzdeni azért, hogy újra megerősödjön. Inkább választja a néma szenvedést, hogy valahogy elvegetál az élők között. Mit lehet erre mondani? Hogy aki akaratgyenge az így járt? Csak lassan az ilyen kijelentésekkel! Ért már téged úgy istenigazán tragédia? Na, és másnap már felpattantál belőle? Óvatosan dobáljuk egymásra a köveket. Ha pedig igen, mert egy rendkívül erős ember vagy és hamar felálltál a tragédia után, akkor minden elismerés a tiéd. De nem vagyunk egyformák. És semmi szégyellnivaló nincs abban, ha valaki nem tud felállni egy sérülés után.

 

Persze azokat sem kell bántani, akik hisznek ebben, hogy ami nem öl meg az megerősít. Ezt soha, senki sem rossz szándékból mondja. Hiszen van valaki, akit szeretünk és szenved és szeretnénk enyhíteni a fájdalmán. Viszont még nem voltunk a helyében vagy ha igen, akkor is megesik, hogy az ember nem tud igazán segíteni. Ezért mondjuk ezt. Próbálunk lelket önteni a másikba. Pozitív jövőképet igyekszünk neki nyújtani azzal, hogy a tapasztalása nem megy kárba és hozzá fog járulni az életéhez.

 

Szóval lényegében minden rajtunk múlik. Hogy valóban erősek akarunk-e újra lenni. Ha igen, mert van miért, kiért élni, mert szeretünk itt lenni és fel tudjuk még találni magunkat: fel fogunk állni és az is, akiért esetleg most te aggódsz. Újra meg fog erősödni.

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

Miért olyan nehéz az embereknek megváltozniuk?

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!