Először is: Ki vagy te? Kinek képzeled magad, vagy kinek nem? Tudod, hogy mit jelentesz másoknak, és bemered vallani, amikor nem jelentesz semmit sem? Azt látod másokban, aki te is vagy? Képes vagy látni a sima, egyszerű nézés helyett? Lézengsz csak a világban, vagy élsz is? Önmagadat elfogadtad teljes egészében, vagy másoknak próbálsz megfelelni? Használod a lelket is, vagy szívvel és ésszel létezel? A pozitívat vagy a negatívat látod meg először a másik emberben? Tudnál magadról öt olyan tulajdonságot mondani, amit szeretsz is magadban?

 

 

hogy vagy 01

Kép: scoopnest.com

 

Ezek olyan egyszerű kérdéseknek tűnnek, de valójában azok? Ha leülsz megválaszolni őket, és nem csak felszínesen, akkor azonnal jönnek a megfelelő szavak, vagy mélyen el kell gondolkodnod azon, hogy mi lenne a helyes válasz? És igazából mit jelent a "megfelelő"? Megfelelőnek lenni saját magadnak, vagy ez is csak a megfelelési kényszerhez köthető?

 

Nem szeretnék zsákbamacskát árulni, a megfelelési kényszer mindig ott lesz, igazán sosem tudod elengedni, és tudod mit? Nem is kell. Nagyon felkapott, és már-már túlhypeolt lett az a kifejezés, hogy "elengedés". Dalt is írtak már róla, minden harmadik vers is erről szól, a fiatalok egyidőben szeretettel használták a hétköznapjaikban, hogy "engedd el". Engedd el, ami fáj, amit nem értesz, ami csalódottságot okoz, ami nem rak hozzád, ami nem érdekel, sőt, még azt is engedd el néhanap, amit szeretsz. Csak tényleg ezt jelenti? Valóban mindent, amit nem lehet megmagyarázni, ami gondolkodásra késztet, amit nem látsz, csupán érzékelsz, azokat tényleg egyszerűbb szélnek ereszteni? Meg amiket megérteni sem szeretnénk egy idő után, mert mondjuk félünk közel engedni magunkhoz. Minden ember fél.

 

Viszont, ha rettegsz majdnem mindentől, de a fontosabb dolgoktól biztosan, akkor az nem előrevisz, hanem egyhelyben toporgásra késztet téged, és lehet, hogy soha többet nem fogod megkapni azt, amit a félelemtől elkerülsz. Menekülni rohadt egyszerű, meg alapjáratban véve normális is, hiszen minden harmadik személy ezt csinálja valamivel, csak attól még nem leszel kiegyensúlyozott és boldog. Ahogy iszonyat könnyű ítéletet mondani másról a megismerése helyett, csak az nem fog előrevinni, önmagadhoz meg főleg nem. Aki ítéletet mondd, az nem elégedett magával; azzal, ahol jelenleg tart, azzal, amije jelenleg van, és azzal, amilyennek mutatja magát a világban. 

 

hogy vagy 02

 

És a lényeg itt kezdődik: Akkor érzed, hogy jó helyen vagy, amikor eszedbe sem jut, hogy álarcokat viselj. Amikor eszedbe sem jut, hogy hazudj, füllents, másnak állítsd be a dolgokat, amik valójában. Akkor érzed, hogy egy jó kapcsolatban lehetnél benne, amikor gondolkodás nélkül megosztod az életed a másikkal, vagy legalábbis belevonnád a másik felet a valóságodba. Senki sem állítja, hogy megnyílni könnyű. Hogy engedni, megbízni, és szeretni könnyű. Aki azt mondja, hogy ezek mind pofonegyszerűek, az még nem élte át őket, mert elzárta saját magát mindentől, ami nem a felszín. A felszín egy remek menekülési útvonal: nem kell valóban érezned, nem kell felelősséget vállalnod másokért, nem kell azzal foglalkoznod, hogy kit mikor és hogyan bántasz meg.

 

A felszín valamilyen szinten a legnagyobb szabadság, viszont csak addig, amíg el nem jön az a pillanat, amikor a szíved azt suttogja benned, hogy neki már elég volt a remete élet, ő most már élni szeretne. Harcolhatsz vele, ameddig csak élsz, hiszen megteheted, csak mi értelme lesz? A harc természetesen az élet része, sosem fogom az ellenkezőjét állítani, sőt, szükség is van rá, de nem mindegy, hogy meddig és hogyan tép szét bennünket és a körülöttünk lévőket egyaránt. Nem mindegy, hogy kivel harcolunk: a tömeggel, saját magunkkal, vagy fej-fej mellett haladva mind a kettővel. Például a múlttal küzdeni a jelenben, az merő hasztalanság: önmagadat gyilkolod le közben, nem mást. Nem másnak okozol problémát a bosszúállással sem, hanem csak és kizárólag saját magadnak, hiszen a másik csak azt érzékeli, hogy képtelen vagy elfelejteni, hogy egyszerűen eszedbe jut, gondolsz rá, és törődsz vele. Tök mindegy, hogy a háttérben a bosszúhangjai csengenek fel, az a lényeg, hogy törődsz vele. Amíg valakivel foglalkozunk, így vagy úgy, addig számít.

 

És amíg a másik ilyen szinten az agyadban van, addig te sem tudsz a helyeden lenni, hiszen, ha azzal törődsz, hogy hogyan vághatnál vissza a másiknak, hogyan adhatnád vissza azt, amit szerinted ellened elkövetett, addig egy igen fontos dolgot felejtesz el: Saját magad kiegyensúlyozottságát a jelenben. A felszínen nagyon menő dolog élni: azt mutatni, hogy minden mennyire szép és csodálatos és mennyire tehetségesek vagyunk meg önállók, de ha egy pillanatra sem nézel mögé, bele a mélybe, akkor ez mind szart sem ér, csak hazugság marad. Félsz a mélységtől? Félsz beleugrani az óceánba? Félsz átélni azt, amit belül érzel? Nem, ez nem gyávaság, csak egyszerűen biztonsági játékos vagy, aki nem tiszteli és nem szereti és nem ismeri önmagát eléggé ahhoz, hogy mindent bevállaljon. Talán még sosem voltál a tökéletesen megfelelő helyen, amikor is kívül-belül úgy érezted, hogy na most a jó.

 

hogy vagy 03

 

Amikor azt érzed, hogy nem a változásra, az újra, az új szintre emelésre vágysz egy kapcsolatban, hanem arra, ami eddig jól működött és megszokott volt: amibe úgymond, beleszerettél. Mert igen, egy barátságba, egy idegennel való egyszeri beszélgetésbe, egy felhőnézésbe is bele lehet szeretni, és? A szeretés az élet része. Senki sem fogja tudni, senki sem fogja megérteni, hogy miben hiszel elvetemülten. Nem fogják megérteni még a legnagyobb barátok sem, hogy hogyan vagy képes még mindig bízni és hinni valakiben x év után is, mert ők a külvilágot, a külső kirakatot látják, amibe mindenki belepiszkit, mintha lenne hozzád közük, mintha mindenki más jobban tudná, hogy mit kéne csinálnod az adott kapcsolatodban. Nem. Senkinek nincs hozzád köze, és neked sincs senkihez: és ezt nem úgy értem, hogy egyedül vagy a világban, csak magadra számítva, és mindenki mást szarjál le magasról. Nem.

 

Úgy értem, hogy meg kell találnod azt a bizonyos egyensúlyt önmagad és mások között: hogy az lenne a normális, ha önszántadból és önzetlenül adnál az embereknek, mindenféle viszonzás várása nélkül. Az lenne a normális, ha minden egyes emberre úgy néznél, mintha ők lennének a legcsodálatosabb személyek a Földön, és hogyha azt látod a szemükben, hogy készen vannak az élettől, akkor leveted az egódat, megfogod a másik kezét és megkérdezed tőle, hogy hogy van. És meg is hallgatod. Az ego az, ami képes az ellenséged lenni, ha túlságosan felhúzod magad elé. Az ego az, ami képes arra, hogy felemeljen a felhők felé téged, már-már túlságosan is: amikor mindenki mást kizársz magadból, még saját magadat is, miközben azt hiszed, az a normális, hogy önzőmódon csak magadra számíthatsz, mert hiszen mindenki más elárult már téged, akkor az igazából az egód féktelen játéka. Amíg csak és kizárólag az ego van minden tetted és beszéded és viselkedésed mögött, addig nekem ne mondd őszintén, hogy jó helyen vagy. Az ego kicsinál téged, másokat pedig ugyanolyan szinten, ha nem engeded meg nekik, hogy szeressenek, amikor ők már szeretnek.

 

Honnan tudod, hogy jó helyen vagy? Hogy a legerősebb hitben létezel? Hogy az ég akkor is mosolyog, amikor vihar tombol kint. Mert magadban vagy elsősorban biztos ahhoz, hogy másokat ölelhess. Önmagadat kell ismerned ahhoz, hogy ne engedd meg a félelemnek többé, hogy legyőzőn téged, vagy bármiben meggátoljon. Viszont ahhoz, hogy elérd önmagadat, hogy elérd a kiegyensúlyozott, biztos talajt a lábad alatt, először bizony bele kell ugornod a pokol legmélyebb bugyrába. Minden a talajtól indul az ég felé.

 

 

Oszd meg velem, hogy vagy. Őszintén. Hogy vagy jelenleg? Mennyire találod a helyed a világban? Mennyit mosolyogsz őszintén egy nap? Mennyi szeretet van benned a többiek felé? Hányszor panaszkodsz, hányszor mondasz ítéletet egy nap?
Használd instagramon a #meztelenvalosagvagyok hashtaget.
Hogy vagy?

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ezek is tetszeni fognak:   

  

Fel lettünk készítve a problémákra, na de a boldogsággal mi lesz?

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!