Kevesen ismerik, pedig kellene. A középkor egyik leghíresebb boszorkánya és látnoka. Olyan dolgokat jósolt meg már a korában, hogy az emberek lemerevedtek tőle. Nemesek és királyok akarták tudni, mit jósol nekik Shipton Anya, vagyis leánykori nevén Ursula Southeil, aki 1488 körül látta meg a napvilágot.

 

 

shipton anya 01

 

Kép: Pinterest.com

 

Agatha Sontheil, Ursula anyja egy árva szolgálólány volt. Hogy ki lehet az apa, arról nem szól a fáma. Knaresborough mellett született, a Nidd folyó alsó hídja közelében. Ami viszont bizonyos, hogy állítólag szegény kegyetlenül csúnya volt és sokan inkább egy szörnyhöz hasonlították. Ez csak olaj volt a tűzre, hiszen a középkori hiedelmek szerint a túlságosan gyönyörű és a rettenetesen csúnya ember volt a boszorkány. Az csak tovább tetézte a csúnya boszorkány tényét, hogy az anyja belehalt a szülésbe. De más verziók szerint elvitték egy kolostorba.

 

Az volt a szerencséje, hogy a Beverley kolostor apátja, megkeresztelte és végig pártfogolta őt. Ursula Knaresboroughban nevelkedett és serdülőkorára sem lett szebb. Görbe lábai voltak, nagy feje, beesett arccal, kampós orral és tüzes, éles szemekkel. Vagyis pont úgy festett, ahogy ma ismerjük a mesék csúnya, gonosz banyaboszorkáit. 

 

 

Ugyanakkor nem a szépség hibáit tették igazán híressé. Testi fogyatékossága ellenére okos és művelt volt. Ám különös dolgok történtek a környezetében. Állítólag a tárgyak lebegetek körülötte és saját bevallása szerint látja a jövőt. Wow.

 

shipton anya 02

 

Shipton anya barlangja - Kép: de.m.wikipedia.org

 

24 évesen férjhez ment Toby Shipton-hoz. Azután kezdte meg tevékenységét Shipton anyaként és rövidesen már valóságos próféta volt az emberek szemében. Mindenki ismerte a nevét Angliában, százával siettek hozzá az emberek, hogy jósoljon nekik. Csak úgy ontotta magából jóslatokat. Olyan volt, mint aki egy könyvből olvassa a pár soros versikékbe öntött próféciákat.

 

Shipton anya leghíresebb (és fennmaradt) jóslatai

 

Megközelítőleg egy hónapja volt házas, amikor valaki megfújta a szomszédasszonya ruháit. Erre Ursula közölte, hogy ne keressék, mert a tolvaj maga fogja visszahozni. Képzelheted a fejüket, mikor  néhány nappal később a piacon visszaadta egy asszony a lopott ruhákat a szomszédnőnek.

 

Egyszer pedig egy fiatal férfi érdeklődött arról, mikor hal meg az apja. Burkoltan arra volt kíváncsi, mikor kapja már meg a vagyont. De erre Shipton Anya semmit sem mondott. Viszont a fiú rövidesen megbetegedett, és akkor meg az apja kereste fel a jóst, hogy mondja meg, mi lesz a fiával. Ursula jóslata az volt, hogy a fiú meghal és úgy is lett.

 

 

Említést kell tenni arról az esetről is, amikor York új lordja egy olyan házba szeretett volna költözni, ami a katedrális udvarából nyílt. A boszorkány szólt neki, hogy, ha templom udvarába költözik, legyen óvatos, mert ledöfhetik. Ez is pipa.

 

shipton anya 04

 

Kép: TripAdvisor.com

 

Anglia királyának szóló jóslat

 

VIII. Henriknek és Wolsey bíboros is kapott egy jóslatot. A látnok boszi megjövendölte a katolikus kolostorok feloszlatását, Véreskezű Mária rémuralmát, a spanyolok támadását, de még Erzsébet királynő Aranykorát is látta. De mondott ő közelebbi jövőképet is: Henrik pórul fog járni Boleyn Annával, Wolsey pedig lehúzhatja a rolót. Arról is tett említést, hogy Henrik fia, a majdani Edvárd király problémásan jön a világra és korán fog meghalni, mint az anyja, Lady Jane Grey.

 

Megfenyegették a jóstehetségű boszorkányt

 

Egy alkalommal, egy yorki úr kereste fel. A magát Beasley-nek szólító férfival három másik férfi volt vele. Egyikük szóvá tette, amit Wolsey-nak jósolt, miszerint a bíboros többé nem látja Yorkot, majd közölte vele, hogy nem tetszenek neki a jóslatok. Mire Ursula annyit felelt: „Nem azt mondtam, hogy nem látja meg. Talán láthatja, de nem mehet oda.” 

 

Válaszképpen a férfi azt mondta, hogy megérkezik Yorkba, elintézi, hogy máglyán égessék el. Ursulát se nagyon hatotta meg a dolog, annyit volt a reakciója „Meglátjuk”.

 

shipton anya 03

 

Kép: mothershipton.com

 

Ezután levette a kendőjét, behajította a tűzbe a botjával együtt. Egyik sem égett el. A jelenlevők valószínűleg maguk alá piszkítottak. Ekkor közölte velük, hogy tudja kik ők: Suffolk hercege, Lord D’Arcy és Northumberland grófja.

Wolsey pedig tényleg nem látta meg Yorkot, mivelhogy visszahívták Londonba és ez mentette meg őt a lefejezéstől.

 

Jóslatok a jövőre vonatkozóan

 

Shipton Anya lejegyezte és eldugta a távoli jövővel kapcsolatos próféciáit. Például megjövendölte az autó, telefon, repülőgép, tengeralattjárók és a tévé megjelenését. Továbbá Viktória királyné és Albert herceg uralkodását a II. világháborút és vagy még temérdek dolgot. Sok jóslata bejött, de akadt egy-két olyan, ami viszont nem. Mint ahogy szerencsére az sem, hogy 1881-re jósolt világvége nem következett be. De ez legyen a legkevesebb…

 

Hogy mi történt végül a boszorkánnyal? Megjósolta a saját halálát, méghozzá napra, pontosan. 1561- Knaresborough-ban, a yorkshire-i Nidd folyónál, abban a barlangban, ahol valaha híveit és vendégeit fogadta.

 

shipton anya 05

 

Kép: kultbilgi.com

 

Sokan kételkedünk a boszorkányok és jósok, látnokok létezésében. Még abban is, hogy meglehet-e jósolni a jövőt. De Ursula Shipton olyan kivételes nő volt, aki miatt érdemes átgondolni a kérdést, hogy talán mégiscsak léteznek boszorkányok és meglehet mondani a jövőt. Elvégre beszámolók és tények igazolják, hogy bejöttek a jóslatai. Ez nem elég ok arra, hogy legalább fontolóra vegyük a kérdést, hogy hihetünk bennük?

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

A spiritualitás sötét arca – Elvonja a figyelmet az igazán fontos dolgokról?

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!